2010 választási év volt, de mint az ÁSZ is megállapítja: a költségvetés nem volt választási költségvetés abban az értelemben, ahogy ez korábban elõfordult - megugró hiány és osztogatás. Ezt a még tartó válság, illetve a nemzetközi környezet sem tette lehetõvé. Érdekes módon a költségvetési expanzióra a kormányváltás után történt egy tiszavirág-életû kísérlet, ami hamar hamvába halt, és vele az eredeti Matolcsy-féle gazdaságpolitika.

Azt mindenki elismeri, és a zárszámadásból is kiderül: az elõirányzatok nem teljesültek volna az év végére, szükséges volt valamilyen beavatkozás több száz milliárdos tételben. Sajnos, ez a kormány részérõl olyan hatástanulmányok és egyáltalán következmények felmérése nélkül bevezetett intézkedésekben nyilvánult meg, mint a különadó és a magánnyugdíj-pénztárak bedarálása.

Az általános hiány mellett számos tarthatatlan tétel is láthatóvá vált. Az úgynevezett vonal alatti tételek, BKV, MÁV, nagyra nõttek. Ez éppen annak a bizonyítéka, hogy ezek a rendszerek alulfinanszírozottak, négyévente a kormányoknak kell konszolidálni õket.

A 42 milliárd önkormányzati hiány rámutat, hogy mint államháztartási alrendszer mûködésének az alakulására nem lehet rálátni az Államkincstárból, mint a többi alrendszer, illetve elkülönített alapok esetében. A BKV és a MÁV kiegészítõ mûködési támogatása, a kórházak adósságának kezelése szükségesek voltak tûzoltás gyanánt, de azóta nincs stratégiai megoldás, csak elképzelésekrõl hallani.

Másrészt a kiegészítõ támogatás, a felmerült hitelkonszolidáció mind azt jelzik, hogy nem vezethet eredményre a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott forráskivonás. Olyan rendszerekbõl, ahol egyébként is strukturális, évrõl évre újrahalmozódó hiány van, értelmetlen pénzt kivenni, hacsak nem össze akarjuk omlasztani õket.

Az indoklás felrója az elõzõ kormánynak hibaként, hogy túlbecsülte az adóbevételeket, és ezt hamisításnak nevezi. Ha ez így van, akkor milyen jogi intézkedéseket tettek a hamisítás ellen? Jelenleg is megvan a jogi eszköztár ez ellen fellépni, de konkrét bizonyítékokat, tényeket nem sorol fel az elõterjesztés, bemondás alapján várja el a képviselõktõl, hogy higgyék el. Példátlan, hogy egy vád megfogalmazása belekerül a törvénybe. Ez inkább kicsinyes bosszúnak tûnik, ráadásul ellentmond annak, hogy az indoklásban szakmai hibaként róják fel az adóbevételek felbecsüléseként.

Most akkor melyik a kormány véleménye a két megállapítás közül? Egy törvényben nem személyes feltételezésnek, hipotézisnek kellene szerepelnie. Másrészt akkor kíváncsian várjuk majd a 2011-es költségvetés zárszámadását. Ha az elõzõ kormány bûnt követett el a bevételek alul- vagy túlbecsülésével, akkor vajon mit érdemel az a kormány, amelyiknek a 2011-es költségvetése két hónap alatt omlott össze, mert nem tudtak számolni, és összevissza becsülgették a bevételeket és a növekedést? És amelyik kormánynak még kétszer kellett módosítania a költségvetést ugyanezen okokból, mit érdemel ez a kormány?

Kettõs küzdelem zajlott a kormány részérõl 2010-ben: hiánytartás és mozgástérnövelés egyszerre, ami nem ígért sok jót a jövõre nézvést, ahogy azóta már tudjuk, ismerve a 2011-es költségvetést. A törvényben folyamatosan az örökölt helyzetre fogják a szigorú intézkedéseket, de ennek sokszor ellentmondanak a 2010-es második félévi intézkedések, s azóta tudjuk, hogy valójában a saját kérdéses intézkedéseiknek próbáltak meg kétes fedezetet találni.

Az egyes részpolitikák vonatkozásában a szakbizottságokban elõadott kisebbségi véleményünket tartjuk fenn. Ezek közül a legfontosabbak: a Munkaerõ-piaci Alap 2010-ben államháztartási szempontból pozitív egyenleggel zárt, a rendelkezésre álló forrásokból 32 milliárd forintot nem használt fel. Egy gazdasági válság kellõs közepén, amikor a kormány elsõ számú politikai célkitûzése a munkahelyteremtés, az alap pénzeszközeivel való nem megfelelõ gazdálkodásként értelmezhetõ csak az összeg fel nem használása.

Az LMP fontosnak tartja, hogy az alap rendelkezésre álló forrásai - a foglalkoztatás élénkítése és a munkavállalók elhelyezkedésének könnyítése érdekében - teljes mértékben és a célnak megfelelõ felhasználásra kerüljenek.

Az Állami Számvevõszék véleménye felhívja a figyelmet, hogy a Munkaerõ-piaci Alap rehabilitációs alaprészének szakmai felügyelete kikerült a foglalkoztatáspolitikáért felelõs miniszter hatáskörébõl. Ez rossz lépés. A megváltozott munkaképességûek munkaerõ-piaci integrációja foglalkoztatáspolitika, nem pedig szociálpolitika.

Ami az egészségügyet illeti, põrén a szemünk elé kerül a szakadék szélén táncoló rendszer. Mindent elmond az ÁSZ-nak a Honvéd Kórházzal kapcsolatos megjegyzése, idézem: a Honvéd Kórház, Állami Egészségügyi Központ esetében "a megtett intézkedések ellenére a tartozásállomány év végéig folyamatosan nõtt. A tartósan kiegyensúlyozott gazdálkodás megteremtésének feltétele a teljesítményvolumen-korlát rendezése, az intézmény tényleges szakmai teljesítményének finanszírozása." Nem tartható fenn.

A Bajnai-, majd az Orbán-kormány is az emberi erõforráson takarékoskodik, miközben a jómódúak adóját viszi egyre lejjebb. Kéz a kézben, nagy egyetértésben vonták ki a pénzt, különösen az egészségügybõl. Ez történelmi bûn folytatása.

A vidékfejlesztés területén nagyjából mindent elmond, hogy a beszámolóját az Állami Számvevõszék nem fogadta el. Ez semelyik másik minisztériummal nem fordult elõ, ahogy írják: a beszámoló költségvetési szerv vagyoni-pénzügyi helyzetérõl nem ad megbízható és valós képet. Az elutasítás oka, indoka részben technikai, a szoftverlicencek nyilvántartási problémáival és egyes, felmerülõ ûrlapok pontatlanságával függ össze. Az mindenesetre valószínû, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a magyar közigazgatáson belül az egyik legelmaradottabb hely, ami a számítógépes nyilvántartást, a követhetõséget és az átláthatóságot illeti.

Érdekesek még az ÁSZ azon megállapításai, amelyek azt jelzik, hogy a felelõtlen összevonások, a korábbi munkaerõ elbocsátása és a helyettük felvettek miatt romló szakmai színvonal, azaz a politikai kinevezettek, rokonok-barátok álláshoz jutása rontotta a feladatellátást. Idézem: "A korábbi két minisztérium összevonása érzékelhetõ létszám-megtakarítást nem eredményezett. A funkcionális feladatokat ellátó osztályok létszáma viszont oly mértékben csökkent a KvVM és az FVM összevonását követõen, hogy az alapfeladatok ellátását veszélyeztette. A feladatvégzést tovább nehezítette a nagymértékû fluktuáció is. A feladatellátás zökkenõmentes folyamatát nehezítették az egyes kulcsfontosságú területre került új dolgozók szakmai ismeretének és gyakorlatának hiányosságai."

Környezetvédelmi területen súlyos hiányosság, hogy a környezetterhelési díjból a bevétel csak 6,6 milliárd forint lett, amely az éves elõirányzat 70 százaléka. Vagyis egy nyilvánvalóan alultervezett zöldadóból még az elõirányzat-mennyiséget sem sikerült beszedni, ami vélhetõen a környezetvédelmi hatóságok leépítésének, az ellenõrzõ kapacitás további csökkenésének a következménye. Ez a helyzet azóta a 2011-es, környezetvédelmi szempontból katasztrófa-költségvetéssel csak súlyosbodott.

A szociális biztonság tekintetében: a megszorítások politikája szociális területen volt a leginkább érezhetõ. Az állam, amellett, hogy jelentõs forrásokat vont ki a szociális ellátásból, még az elõirányzott forrásokat sem tudta maradéktalanul célba juttatni. A szûkös lehetõségeket sem használta ki. És a szûkös forrásokon belül a hangsúly az erõsen kétséges hatékonyságú közmunkaprogramra került, ami az eddig jól mûködõ területekrõl is elszívja a pénzt.

A családi támogatások és szociális juttatások 10 milliárd forintos alulteljesítése ugyanannak a szegényellenes és gazdagpárti politikának a megnyilvánulása, ami az egykulcsos adóban és az Orbán-kormány most bejelentett adótörvényeiben is testet ölt.

Az elõirányzott források nem teljes körû célba juttatásának többek között az az oka, hogy év közben a kormány bizonyos juttatásokat megkérdõjelezhetõ feltételekhez kötött.

(13.40)

Ez, túl azon, hogy a szegénységi kockázatokat tovább növeli a rászoruló társadalmi csoportok körében, a megszorítások egy további válfaja. Az ÁSZ-jelentés is megállapítja, hogy 2009 után, 2010-ben sem nõtt a családi pótlék, az anyasági támogatás, a gyes, valamint a gyet összege, vagyis a Bajnai-kormány szociális kiadásokat érintõ megszorításait 2010-ben sem korrigálták, így az ellátások reálértékének erodálódása tovább folytatódott. Mivel csoportosan célzott ellátásokról van szó, ezen ellátások nyújtásának egy fontos célja, a szegénységi kockázatok csökkentése évek óta folyamatosan romló hatékonysággal valósul csak meg. Ennek a káros tendenciának a korrigálása idén sem történik meg érdemben sajnos.

A szociális és gyermekvédelmi szakosított ellátásokra elõirányzott források kapcsán is jellemzõ az alulteljesítés. Nem értjük, hogy miért történhetett meg ez akkor, amikor az ellátórendszer évek óta súlyos forráshiánnyal szembesül. Az utóbbi öt-hat évben olyan szintre csökkent az állami normatíva, ami az intézmények finanszírozását rendkívüli módon megnehezíti, sok esetben hitelek felvételére kényszeríti a fenntartókat. Az egyre nagyobb fenntartási hozzájárulási követelményeknek nem tudnak eleget tenni az önkormányzatok, az alapítványok és a civilek teljes mértékben.

Az intézmények helyzetét nehezíti a szûkös források problémáján túl az állami támogatások gyakran késleltetett kifizetése is. A forráshiányos és kiszámíthatatlan pénzügyi környezet sok esetben az intézmények végleges ellehetetlenülését eredményezi.

A közmunkaprogram elõirányzatát elõször csökkentették 113 milliárdról 100 milliárdra, azután a teljesítés mégis sokkal nagyobb lett, 173 milliárd. Az az igazi probléma, hogy ennek a felülrõl nyitott sornak a finanszírozását a szociális területrõl történõ elvonással finanszírozták. Ez elfogadhatatlan, mert nem lehet év közben tízmilliárdokat sem elvonni egy olyan területrõl, ami egyébként is teljes létbizonytalanságban, alulfinanszírozottságban leledzik, különösen akkor, amikor éppen a munkahelyteremtést szolgáló Munkaerõ-piaci Alapban maradt közben 32 milliárd forint.

Általános probléma a kiszámíthatatlan igazgatási és finanszírozási környezet, ez a szociális területen is súlyos probléma. A szociális normatívák igénybevételével kapcsolatos szabályok igen gyakran változtak, ez a negatív tendencia tovább folytatódott 2010-ben is. A folyamatos elvonások mellett nemcsak a megélhetésükért, fennmaradásukért küzdenek a szociális intézmények, de a korábban általuk kritikaként megfogalmazottakon túl a szabályozási környezet változása miatti tervezhetõség hiánya is nehezíti életüket.

Összefoglalásképpen a 2010-es költségvetést úgy lehet jellemezni, hogy semmi különös, csak a korábbi évek rossz gyakorlata folytatódott a legtöbb helyen, néhány nem ortodox megoldással, amelyek a költségvetési egyenlegen javítottak ugyan, az általános gazdasági környezeten, a jogbiztonságon, a növekedési és foglalkoztatási kilátásokon és az állami intézményrendszer mûködõképességén pedig rontottak. Ezeknek az eszközöknek az alkalmazása idén felgyorsult, úgyhogy nyugodtan, minden bizakodás nélkül nézünk a jövõbe.

A 2011-es zárszámadás ennél sokkal súlyosabb lesz, háromszori pótköltségvetéssel, a növekedés 2 százalékos felültervezésével, forráskivonással és az összeomlás szélén táncoló egészségügyi, oktatási, szociális és hatósági intézményrendszerrel és újabb nem ortodox megoldásokkal, mint például a Széll Kálmán-terv, ami megtévesztõen hasonlít egy eléggé ortodox IMF-megszorító csomagra - de nyilván nem az, hiszen a kormány ezt mondja.

Mindezen tartalmi kritikáinkon túl egyet kell értenem Nyikos úrral, hiszen itt mûfaji problémák is vannak. A kormány, hogyha valóban ilyen nagyüzemben mûködteti a törvénygyárat, akkor lehet, hogy szükség volna egy olyan törvényre, ami magának a költségvetésnek az elszámoltathatósága szabályait fixálja le. Enélkül nagyon nehéz lenne az évenkénti összevetés megtekintése, enélkül azon vonal alatti tételeknek a vizsgálata, amely nem szerepel most a zárszámadásban, lehetetlen.

Kérem a kormányt, és ha az ÁSZ is szeretne a törvényalkotó munkában szerepet vállalni, akkor az Állami Számvevõszéket, hogy ezt a törvényt készítsék elõ, hogy a 2011-es költségvetésnek a zárszámadása sokkal világosabb keretek között történjen meg.

Köszönöm a szót.

Elõzõ Következõ

Eleje Tartalom Homepage