Látjuk, hallom a felszólalásokból és olvasom az elõterjesztésbõl, hogy alapvetõ instrumentummal foglalkozunk, alapvetõ intézmény, alapvetõ eszköz az egyetem. Egyetemekrõl, egyetemek egy csoportjáról van itt szó a nemzeti közszolgálati szférában. A téma valóban sokkal szélesebb ennél, mégis engedtessék meg, hogy egy-két általános és specifikus megjegyzést tegyek.

Jó az és jó volna az, ha mindig, amikor egyetemrõl szó van, akár egyetemek maguk beszélnek róla, akár a törvényhozó, akár bárki megfigyelõ vagy alkalmazó, emlékeztetve lennénk, emlékeztetnénk magunkat, hogy itt az alapvetõ elem a tudományosság, és legyünk annak tudatában, hogy aki egyetemekrõl beszél, gondolkozik, a tudományosság körül csinál valamit.

Tudomány: jó, ha biztosak vagyunk abban még ilyen törvényalkotási keretben is, hogy mi is az a tudomány, és miért tudományos egy egyetem, mert ha nem tudományos, akkor nem egyetem. Az én magam megfogalmazása a tudományról - hiszen sokaknak lehet, enciklopédiáknak is, tudományos könyveknek is -, szóval én úgy szoktam a tudományt megfogalmazni, hogy tudomány az a módszer, amely tudományos eszközzel foglalkozik egy ismerethalmazzal. Persze e meghatározás kapcsán azt kérdezheti valaki: a meghatározást önmagával határozom meg? Nem. Hallgassuk csak még egyszer! A tudomány tudományos módszerrel kezel egy ismeretanyagot. A tudományos módszer pedig - és ez a lényeg - az, hogy amit mérni lehet, össze lehet hasonlítani, értékelni lehet, tehát vélemények, értékelések, amelyek nem tartalmazzák ezt az összehasonlító, megbízható, összehasonlító elemet, az valami más, lehet szép, lehet jó, de nem tudomány.

Nem baj az, ha valami nem tudomány, de akkor ne neveztessék tudománynak. Mi pedig egyetemrõl beszélünk most itt, egyetemrõl alkotunk törvényt, tehát jó, ha ezzel tisztában vagyunk. A tudományos hozzáállás jelent valamiben való vizsgálódást. A tudomány valamilyen ismeretlen vagy akár ismert halmaz további vizsgálódásával foglalkozik. Kik képesek erre? Talán ez a kérdések kérdése. Kik vizsgáztatják a vizsgáztatót? Az Országgyûlés? Mi mondjuk meg, hogy ki az egyetem? Mi mondhatjuk, adhatjuk nekik ezt a rangot, ezt a státust, de mégsem lehetünk olyan értékes értékelõje, mint a tudományos közösség maga. A szakmai értékelés, a kollégák véleménye többet ér, mint bármilyen hatóság bármilyen pecsétje vagy bármilyen oklevél kiadása.

Jó, ha ezt tudjuk, mi, tisztelt képviselõtársaim, törvényhozók, akik egyetemet alkotunk a törvény erejével, de hogy annak mennyi értéke lesz, mint egyetem, mint tudományos intézmény, mint társadalmat formáló, mint országot formáló eszköz, az mégiscsak végül attól függ, hogy hogyan értékelik azok, akik abban részt vesznek.

(19.50)

Tehát akik tudják, az orvosok tudják, hogy mit ér az orvostudományban valaki, az elektromos mérnökök az elektromos tudományban, az agráriusok és a közgazdaság-tudományban õk maguk. Angolul ezt úgy szokták mondani, hogy ez a "peer review", tehát a kollegák, a szaktársak véleménye. Õk pedig hogy mérik azt, hogy aki ezt mûveli, aki az egyetem intézményén belül végzi azt, ami az egyetemi munkája? Hogy az oktatás és kutatás együttesét hogyan képes kezelni. Lehet olyan tanítás, oktatás, amelyik nagyon sokat ér, de ha nem párosul valahogyan, valamilyen fokon a kutatással, akkor annak limitációi vannak. És az a kutatás persze, amelyik nem képes kommunikálni, tehát oktatni, az is csak fele értékû, vagy legalábbis nem teljes értékû. Tetszenek hallani? Tehát az értékelésrõl beszélek.

Aztán az értékelésnek egy másik eszköze az, hogy honnan jönnek az abban lévõ oktatók, tudósok, kutatók. Aztán honnan jönnek a hallgatók? Aztán hova mennek a hallgatók, miután az egyetemet elvégezték? Aztán idõközben a tudományos életük során mennyi ismeretet, tudást látnak meg, mondjuk úgy, hogy fedeznek fel, és osztják meg másokkal? Ezek azok az ismérvek, mondhatnám, mérõeszközök, amelyek azt mondatják velünk, hogy ez bizony egy egyetem.

Az egyetem szó idõnként kívánja ennek a további magyarázatát. Néha azt szokták kívánni, hogy többféle tudományág együttléte legyen valamiféle synergistic együtthatás, mert akkor valami olyasmi születik, hogy kettõ meg kettõ nem négy, hanem öt vagy hat. Szóval, a synergistic egymásra hatás kívánatos az egyetemi intézményrendszerben. Nekünk, törvényhozóknak, tisztelt képviselõtársaim, az a kihívásunk, feladatunk, hogy olyan intézményrendszert konstruáljunk, amelyik kedvezõ ezeknek a feltételeknek a létéhez.

Végül is - nem végül is, de én ezzel abbahagyom majd - emlékeztetem magunkat, és kívánom, hogy emlékeztessünk mindenkit, aki egyetemrõl beszél, ezekrõl az egyetemekrõl, nevezetesen a közszolgálati egyetemekrõl, vagy bárhol is, hogy az egyetem tekinthetõ úgy, mint opcióépítés. Az, aki belekerül az egyetemi világba, legyen az oktató vagy az oktatott, a tanuló, opciót, lehetõséget épít, a saját maga lehetõségét, és persze hogy a szomszédai és a társadalma, és a nemzet opcióit, lehetõségeit építi. Ez egy instrumentum, amiben a folyamatnak sosincs vége. Ha vége van, akkor talán be is lehetne csukni, vagy pedig alaposan megrázni, fölrázni, mint - hogy szokták mondani? - Krisztus a vargát, hogy na, nézzen önmagára, és vessen számot azzal, hogy mi történik.

Ilyen egyetemen aztán lesznek olyan tudósok, akiket úgy néznek, tekintenek majd a hallgatók és szerte a világ, mint mentorokat. Amikor mi, országgyûlési képviselõk el tudunk menni egy egyetemre, és egy professzorral elbeszélgetünk, mondjam így, hogy tanulunk tõle, vagy meghallgatunk tõle valamit, lehet, hogy az a professzor sok mindenbõl sokkal kevesebbet tud, mint ez a törvényhozó, aki elmegy hozzá, de mégis úgy elzarándokolunk a mentorainkhoz. És ha az egyetem képes ilyen mentoroknak fedelet adni, és ezeknek a kiteljesedéséhez segítséget nyújtani, akkor jó alapokon állunk, és akkor érdemes egyetemrõl törvényt csinálnunk.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Elõzõ Következõ

Eleje Tartalom Homepage