SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Az egy évvel ezelõtti vörösiszap-katasztrófa rengeteg mindent elvett tõlünk, tíz embertõl az életét, sokaktól a szeretteiket, a barátaikat, az otthonukat, a családjukat, a közösségüket, a megélhetésüket; az érintett térség sok ezer lakójától a biztonságérzetet, az egészséges környezetet és az élhetõ jövõbe vetett hitet; és százezrektõl vagy talán millióktól azt a meggyõzõdést, hogy ilyesmi Magyarországon nem történhet meg; hogy a jogszabályok és hatóságok a magángazdaság szereplõit is rá tudják kényszeríteni a társadalmilag hasznos, környezeti szempontból is tolerálható mûködésre. Egy évvel ezelõtt emberéletekkel, egzisztenciákkal, természeti értékekkel és fontos illúziókkal lettünk szegényebbek; nemcsak a kolontár-devecseri régió, de átmenetileg az egész ország katasztrófa sújtotta övezetté vált, legalábbis lélekben.
Amikor egy évvel a katasztrófa után mérleget készítünk, elõször is azt le kell szögeznünk, hogy a kormány a katasztrófa közvetlen következményeinek elhárítását, az épített infrastruktúra helyreállítását viszonylag jól kezelte; a környezeti kockázatot sikerült ésszerû keretek közé szorítani, jó ütemben zajlik az újjáépítés és a károsodott területek megtisztítása, senki nem maradt fedél, gondoskodás és betevõ falat nélkül. Ez azonban - ha õszinték akarunk lenni - csak a kötelezõ, elvárható minimum.
A másik, ami nagyon fontos, és többször leszögeztük már, hogy nagyon sokan rendkívüli teljesítményt nyújtottak, a katasztrófavédelem, a tûzoltóság, a rendõrség, az önkormányzatok, a nemzeti parkok munkatársai. Most errõl a helyrõl ismét köszönettel tartozunk nekik.
Azt is le kell azonban sajnos szögezni, hogy a kormány pontosan úgy viselkedett, ahogy bármelyik elõdje is tette volna hasonló helyzetben: igyekezett a helyreállításból kinyerhetõ politikai és gazdasági profitot maximálni. A teljes környezeti rehabilitációs folyamat átláthatatlan, nem tudjuk, hogy miért pont azokat a vállalkozásokat választották ki, amelyeket, és miért pont annyiért, amennyiért. Azt viszont látjuk, hogy õk lettek a kormánypárti média nagy hirdetõi és a Puskás Akadémia támogatói. A sokmilliárdos üzlet részleteit firtató ismételt kérdéseinkre rendre semmitmondó, sablonválaszokat kaptunk, de annyi azért saját forrásból beszerzett információinkból kiderül, hogy a környezeti rehabilitáció sokak számára aranybánya. Nem tudjuk például, hogy miért kellett sebtében két hatalmas kõgátat is felépíteni a tározók, illetve Kolontár és Devecser között annak ellenére, hogy a megsérült X. kazettából órák alatt minden mozdítható anyag kiömlött. Maga a munka alapvetõen a szennyezett talaj összegyûjtésébõl és elszállításából áll, nem tudjuk, hogy mi kerül ebben több tíz milliárd forintba.
Felemásra sikerült a kárenyhítés. Itt 1,8 milliárdos kárt szenvedtek a vállalkozók, a vállalkozások, de csak százmilliós nagyságrendû kártérítést kaptak, õk is elsõsorban a mezõgazdasági területeken.
Lehet látni, hogy nem lesz pénz a kártérítésekre, hiszen 6 milliárd forint értékben folynak kártérítési perek a MAL ellen, ám ha az állam befenyíti egy 135 milliárdos környezetvédelmi bírságra a céget, akkor egészen biztosan fizetésképtelenné válik, és esély sem lesz rá, hogy a kártérítések megtörténjenek.
Sajnos környezeti menekültekrõl kell beszélni. Sokan aggódnak a mai napig is a vörösiszap egészségkárosító hatásaitól, és nincsenek kellõképpen megnyugtatva, és az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után Egyesület levélben fordult a kormányfõhöz, amire választ nem kapott, és október közepén utaznak Brüsszelbe egy meghallgatásra.
Szinte azt lehet mondani, hogy szociális erózió történt a térségben, Devecsert elhagyták eddig vagy háromszázan, fõképp a tehetõsebb családok, nyolc-tíz kisebb cég és magánvállalkozás húzta le a rolót, megszûnt mintegy ötven munkahely, és egy ilyen térségben ötven munkahely nagyon-nagyon sokat számít. Tudjuk, hogy súlyos károk keletkeztek az épített infrastruktúrában, de a legsúlyosabban az emberi kapcsolatok, a szociális és pszichés viszonyok, a közösségek sérültek. A mai napig arról számolnak be az emberek, hogy a katasztrófával álmodnak, és nem tudnak nyugovóra térni az események fölött. Itt a gyõzedelmi jelentésekben kizárólag az elszállított szennyezett talaj köbméterei, az újjáépített házak, hidak és utak szerepelnek, posta épül és emlékpark és látványtó, miközben a szociális rehabilitációra, a kisközösségek szöveteinek megerõsítésére, az elfogadható helyi jövõkép közös felrajzolására, a helyi gazdaság újraélesztésére mintha nem jutna elegendõ forrás.
A Kolontár-jelentésünkben kifejeztük, hogy nagyon súlyos hatósági mulasztások, illetve alkalmatlan jogszabályok vezettek ahhoz, hogy ez a katasztrófa megtörténhetett, és nem látjuk azt, hogy az elmúlt idõszakban elegendõt tettünk volna azért, hogy még egyszer ilyen ne történhessen meg. Én attól félek, tisztelt Ház, hogy ha ma történne egy ilyen katasztrófa, semmivel sem lennénk felkészültebbek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az LMP soraiból.)