Amire egyébként elnök úr maga is utalt a tegnapi gazdasági bizottsági ülésen a meghallgatásán: a rendeletalkotási joggal és egyebekkel kapcsolatban maradtak olyan hiányosságok, kidolgozatlan részletek a törvény szövegében, amelyeknek késõbbi orvoslására még sort kell kerítenie az Országgyûlésnek.

Egyébként nagyon hasonló volt ez a kör, ez a feleslegesen lefutott kör ahhoz, mint amit a brüsszeli áfatörvénnyel kapcsolatban elszenvedett Magyarország. Ott is az történt, hogy benyújtottunk egy törvényjavaslatot arra, hogy a magyar áfaszabályozást az EU hozzáadottérték-adó irányelvével miképpen lehetne összhangba hozni, ezt részletesen meg is indokoltuk, szakmai érvekkel alátámasztottuk, a kormány ezt lesöpörte, késõbb pedig elszenvedte Magyarország azt a kudarcot - épp a kormányzati arrogancia miatt -, amire eddig még nem volt példa, hogy Magyarországot az Európai Unió egy kötelességszegési eljárásban az EU-csatlakozásunk óta elõször marasztalta el.

Akkor, amikor ebben a különösen súlyos helyzetben, különösen a devizahitelezés válsághelyzetével kapcsolatban megfogalmaztuk annak idején a javaslatainkat - a tavalyi évben már országgyûlési pártként -, akkor nem akartunk mi egyebet, csak azt, hogy a helyzetet normalizáljuk, és megteremtsük a szükséges törvényi feltételeket ahhoz, hogy a felügyelet megfelelõ módon mûködjön és mûködhessen. Nagyon sajnáljuk, hogy erre nem került sor, és nagyon sajnáljuk azt, hogy a kormányzati logika - miszerint lesöprik az összes ellenzéki módosító javaslatot - ebben az esetben is érvényesül.

Nézzük át, hogy milyen alapvetõ feladatai vannak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, mi az alapvetõ célja, küldetése, aztán vegyük ezeket a kérdéseket sorra, nézzük át, hogy milyen módon tett eleget törvényes feladatának a felügyelet.

Elõször is: biztosítania kell a felügyeletnek a pénzügyi közvetítõrendszer szilárd, átlátható és hatékony mûködését; rendeleteivel és szabályozási javaslataival a pénzügyi piacok stabilitásának, zavartalan mûködésének az európai uniós joggal összhangban történõ felügyeletét kell biztosítania a felügyeletnek; az egyes pénzügyi szektorokat veszélyeztetõ kockázatok feltárását, azonosítását, a kockázatok preventív módon történõ kezelését kell biztosítania a felügyeletnek; a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felel azért is, hogy a fogyasztók jogainak megfelelõ védelme a pénzügyi piacok tekintetében érvényesülhessen; erõsítenie kell a pénzügyi közvetítõrendszerrel szembeni közbizalmat; az Európai Unió tagjaként a felügyeleti hatóságokkal együttmûködve meg kell oldania azt, hogy a magyar jog, a magyar szabályozás a PSZÁF által kidolgozott és az Országgyûlés felé továbbított javaslatok által összhangba kerüljön az európai uniós joggal, és ilyen módon biztosítsuk azt, hogy az európai felügyeleti rendszerbe Magyarország is beilleszkedhessen.

Új változás volt az elõbb említett törvénymódosítás nyomán az, hogy most már önálló rendeletalkotási joggal rendelkezik a PSZÁF. Önállóan alkothat rendeletet egy bizonyos körben, és ezt aztán a pénzügyi közvetítõrendszer átláthatóbbá tételének, szabályozásának érdekében felhasználhatja.

(11.20)

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy az európai hatóságokkal történõ együttmûködést az úgynevezett Lámfalussy-eljárás keretén belül, az EU többszintû bizottsági rendszerén belül kell a PSZÁF-nak elvégeznie, hatékonyabbá kell tennie az ezen a területen folyó jogszabályalkotást, a vitarendezési folyamatokat, a fogyasztóvédelmi eljárások folyamatát egyaránt.

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy felállításra került 2010 januárjától az úgynevezett Pénzügyi Stabilitási Tanács. Ennek tagjai a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elsõ számú vezetõje. Ez a tanács háromhavonta ülésezik, és nagyon fontos szerepet tölt be, ugyanis lehetõség van arra, hogy a kormányzati politikát, a monetáris politikát és a prudenciális felügyeleti hatóság tetteit egy tanácson belül összehangolják, és olyan intézkedések szülessenek, amelyek hatékony nemzetgazdasági választ képesek adni a világ változásaira, és az újabb és újabb, hol Magyarországról, hol pedig a nemzetközi világból származó kihívásokra képes legyen reagálni ez a szervezet.

Új elem volt, hogy elkülönültek az úgynevezett helyszíni onsite és a nem helyszíni offsite ágai a felügyeletnek, ezt most már elkülönült szervezeti egységek formájában látják el. Megjegyzem egyébként, hogy erre vonatkozóan is voltak javaslataink, amelyek a helyszíni eljárás szabályait igyekeztek volna hatékonyabbá tenni az európai uniós gyakorlattal összhangban, a józan ész szavának engedve. Nagyon sajnáljuk, hogy ezt sem fontolta meg a kormány, és ezt a javaslatunkat is leszavazta. Látható is ennek egyébként a hátrányos következménye.

Megújultak az úgynevezett vizsgálati kézikönyvek, amelyeket alkalmazott a felügyelet, korszerûsítették a monitoringmutatókat - a késõbbiek folyamán majd ezt meg fogjuk nézni, hogy mit is jelent a gyakorlatban, és mennyit ér ez tulajdonképpen -, illetve a felügyeleti vizsgálatra vonatkozó módszertani útmutatók is frissítésre kerültek. A felügyelet javaslatait több ízben is elfogadta az Országgyûlés, a hitelintézeti törvény módosításánál például, ahol a deviza-középárfolyam került bevezetésre, és ezt írták elõ kötelezõ érvénnyel a hitelintézetek számára alkalmazásra, illetve fontos volt a felügyelet tevékenységénél az is, hogy az egyoldalú szerzõdésmódosítások tilalmát legalább részlegesen vagy részben a felügyelet javaslatára szüntette meg a kormány. Ezt olyan módon tette gyakorlatilag, hogy a társadalom részérõl, az Országgyûlés ellenzéki pártjai, elsõsorban a Jobbik részérõl felé egy nagyon erõs nyomás érkezett, és gyakorlatilag a népakaratnak, a jól megnyilvánuló népakaratnak engedve hajlott aztán a kormány ebbe az irányba.

Az elnöki bevezetõben volt egy érdekes mondat, idézem önöknek szó szerint: "A pénzügyi válság erõsen kikezdte a fogyasztóknak a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmát." Itt kérdésem, képviselõtársaim, hogy mi az ok és mi az okozat. Nincs-e esetleg összekeverve itt a beszámolóban a kettõ? Én ugyanis azt látom alapvetõen, hogy nem a válság ténye volt az, ami kikezdte a pénzügyi közvetítõrendszerrel szembeni bizalmat, hanem a bankoknak a nagyon sokszor etikátlan magatartása, ami nemcsak Magyarországon verte ki a biztosítékot, nemcsak itt volt probléma, hanem az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, számos más területén a földnek, látható volt az, hogy a bankok nagyon sokszor visszaélnek a pozíciójukkal. Hogy mi módon teszik ezt, a késõbbiek folyamán meg fogjuk még nézni.

Fontosnak tartom azt, hogy a felügyelet fogyasztóvédelmi szerepe csekély mértékben bár, de mégiscsak erõsödött az elmúlt idõszakban, az elnök úr hivatalba lépése óta létrejött a Pénzügyi Békéltetõ Testület, amely egy szakmailag független, eljárásjogilag nem utasítható szervezetet jelent. Ennek a feladata az, hogy fölfogja azt az óriási ügyfélrohamot, azt az információáradatot, amely egyébként a felügyeletet érné. Majd látni fogjuk a késõbbiek folyamán, hogy milyen nagy számú panasz érkezik manapság. Ennek aztán egyelõre elég komoly hátulütõi vannak még mindig. A felkészült szakemberek hiányoznak, nagyon sokszor egyébként annyira alacsonyak lettek az államigazgatáson belül a bérek, illetve ezeknél a szervezeteknél is annyira alacsonyak lettek a bérek, hogy a felkészült szakember sokkal jobban jár, ha elmegy a céges világba valahova dolgozni, vagy elhelyezkedik a bankszférán belül, mint ha a felügyelet szolgálatába állna, mondjuk, harmadakkora pénzért. Érdemes lenne ezen is elgondolkodni. Illetve a rendszer megosztottságában keresendõ a problémák másik gyökere. Ez egyébként jelenleg is fönnálló dolog, ezzel kapcsolatban is fogalmaztunk meg annak idején módosító javaslatot, amely a felügyeleti hatóság, a kormány a Magyar Nemzeti Bank munkájának jobb összehangolását eredményezte volna. Ezt a javaslatunkat sem fogadta el a kormány, most a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy igazunk volt.

El szeretném mondani azt is, képviselõtársaim, hogy amikor kitérünk arra, hogy ki a hibás a jelenlegi devizahitel-válságért, amely Magyarországon és szerte a világon keresztülsöpört, ez egy speciális probléma, ami Magyarországon van, akkor párhuzamot kell vonnunk az amerikai hitelválság tapasztalataival s azzal a gyakorlattal, amivel ott voltak kénytelenek szembesülni a felügyeleti hatóságok. Az Egyesült Államokban hasonló tõrõl fakadt a hitelválság, mint Magyarországon részben, nagyon sokszor olyan embereket hitelezni kezdtek a bankok, akik egyébként nem voltak hitelképesek. Nemzetközi terminológiában ismert az úgynevezett ninja kifejezés, egy mozaikszóból van összerakva, az azt jelenti, hogy nincs munkája, nincs jövedelme, nincs semmilyen számottevõ vagyona az illetõnek, és mégis ninjaként, ahogy mondják, mégiscsak hitelhez tudott jutni, bízván abban, hogy az ingatlanok értéknövekedése majd a hitel megfelelõ fedezetét lesz képes nyújtani, és a bankok erre a kockázatra apellálva kihelyeztek hiteleket az adósok felé.

Magyarországon nagyon sokszor hasonló esetnek lehetünk a szemtanúi. Nagyon sokszor azt láthatjuk, hogy a bankok maguk is nagyon felelõtlenül jártak el a hitelezési gyakorlatban. Fölvetõdik itt a kérdés, ha már a PSZÁF-nál tartunk, hogy a Jobbik miért indított aláírásgyûjtést annak érdekében, hogy a hitelezési gyakorlatot számoljuk föl, ami Magyarországon jellemzõ, és a hitelek felvételkori árfolyamán történjen meg a hitelállomány forintra váltása. Ez egy radikális nagy eltérést jelent a Fidesz elképzeléseihez képest, amely megfelelõ rögzítés mellett megpróbálná legalább a leggazdagabb emberek számára, azok számára, akik képesek egy összegben kifizetni a tartozásaikat, lehetõvé tenni azt, hogy megszabaduljanak a devizahitelektõl, azonban nem segít azon a széles társadalmi csoporton, amely egyre inkább nagyobb bajban van, azon a lecsúszó középosztályon, amely már csak kínnal-keservvel képes a devizahiteleit fedezni.

Fontos annak elmagyarázása és megértetése, hogy miért is várjuk el a bankoktól, hogy a hitelek felvételkori árfolyamán történjen meg a forintosítás, és mi az, amit ezen a téren vártunk volna a PSZÁF-tõl, mi az, amit kellett volna tennie a Magyar Nemzeti Banknak és a kormánynak azért, hogy ezen a területen segíteni legyen képes.

Elõször is: az összehangolt cselekvésre lett volna szükség. Lehetõsége lett volna a Magyar Nemzeti Banknak arra, hogy a monetáris eszközökkel beavatkozzon ebbe a folyamatba, és maga is csökkentse az ország kockázati kitettségét. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy a magyar jegybank jelenleg nem független, és nem tett meg semmit azért, hogy a devizahitel-válság következményeit enyhítse. Megtehette volna azt, hogy látva a lakosság eladósodását svájci frankban, maga is a jegybanki tartalékállományt svájci frankban kezdi el felhalmozni, és ilyen módon a lakosság, az önkormányzati szektor, a cégek kitettségét - hiszen ne felejtsük el, nem csak a lakosság van bajban Magyarországon ezen a területen - csökkenteni lett volna képes. Nem történt meg.

Nem történt meg az egyeztetés sem a kormány és a Magyar Nemzeti Bank, valamint a PSZÁF között kellõ hatékonysággal ezeken a területeken, nem tette a kormány sem a dolgát, hiszen érdemben a folyamatokba nem avatkozott be, azoknak a társadalmi csoportoknak nyújtott csupán segítõ kezet, akik maguk egyébként erre a segítségre egyáltalán nem is voltak rászorulva.

Nagyon fontosnak tartjuk azt elmondani, hogy amikor a felügyelet rendelkezésére álló prudenciális mozgástérrõl beszélünk, akkor bizony nem lehetünk elégedettek azzal, ami jelenleg történt, és nem lehetünk elégedettek azzal, hogy Szász Károly úr, amikor megjelenik a Fogyasztóvédelmi Hatóság ülésén, akkor maga is úgy foglal állást, hogy a bankok hitelállományának jogbiztonsága kikezdhetetlen, mert ezekhez a szerzõdésekhez nem lehet hozzányúlni. Azért nagyon sokan vagyunk úgy, hogy ezt bizony nem látjuk annyire bebetonozottnak, sõt most már több bírói ítélet is alátámasztja azt, hogy bizony van mit keresgélni a bankok ellen, és bizony az egyoldalú szerzõdésmódosítás tilalmát ki kell hogy mondja elõbb-utóbb a magyar Országgyûlés is, és bizony már el is ítélték a bankokat ezekben a bizonyos bírósági perekben, elmarasztaló ítéletet hozott a bíróság.

(11.30)

Nagyon fontos kimondani azt, hogy amikor a devizahitelekrõl beszélünk, akkor tulajdonképpen egy olyan hitelformáról beszélünk, ahol devizában van nyilvántartva az adósok tartozása, de devizát ebben az ügyletben ténylegesen senki nem látott.

Ugyanis mi történt? Akkor, amikor a hitelt folyósította a bank az ügyfelek részére, forintban történt meg a folyósítás. Akkor, amikor az ügyfelek fizetik a havi, negyedéves és a többi törlesztõrészleteiket, akkor forintban egyenlítik ki a számlát. Nem történik tehát egyéb, minthogy a bank az ügyfél tartozását ebben az esetben devizában tartja nyilván, és átterheli az ügyfélre számos kockázatát ennek a bizonyos devizaügyletnek.

A bankok saját szakmai álláspontja szerint az úgynevezett carry trade hitel... - mit is jelent ez? Van egy alacsony kamatozású forrásország, ebben az esetben jellemzõen Svájc, ahol svájcifrank-hitelhez jut elvileg a bank - gyakorlatban azután korántsem ez történt, majd ki is térünk erre -, azután egy magas kamatozású célországban, Magyarországon helyezi ki ezt a hitelt, és a hitelek kamata, a hitel beszerzése és kihelyezése közötti kamatkülönbség adja a bank marzsát, a bank hasznát, ez az, amit megkeresne ebben az esetben a bank.

Ténylegesen azonban azt láthatjuk, épp a PSZÁF részletes adataiból, hogy a magyar hitelintézeti szektornak van 33 000 milliárdos eszközállománya, ezen belül az úgynevezett egyéb deviza aránya, amelybe minden be van sorolva, de az euró nincs, tehát az euró kivételével az összes deviza be van ebbe a kategóriába téve, az 7600 milliárdnyi kihelyezett hitelt jelent, és mindössze 1600 milliárdnyi az a hitel, amit a bankok saját maguk felvettek. A kérdés az, hogy ez az 1600 milliárd hová tûnt, és pontosan milyen célokra fordították, ugyanis korántsem biztos, hogy ezt azután a bankok a hitelállományuk forrásainak biztosítására használták fel, számos egyéb módon elkölthették ezt a pénzt.

A lényege ennek a kérdésnek az, hogy az az árfolyamnyereség, amit képesek voltak realizálni a bankok, hiszen ki kell mondanunk, hogy ha ténylegesen nem vettek fel devizát a bankok a devizahitel nyújtásakor, akkor ez az árfolyamnyereség náluk csapódott le. A kérdés az, hogy ehhez mi hozzá szeretnénk-e nyúlni, mi ezt úgy gondoljuk-e, hogy jogosan teszik el, jogosan verik le az ügyfeleken. Én úgy gondolom, hogy ehhez a kérdésnek hozzá kell nyúlnia a magyar kormánynak, és el kell járnia a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének annak érdekében, hogy ez az igazságtalan helyzet, ami jelenleg a Magyar Köztársaságot jellemzi, megszûnjön.

Nagyon sokszor ugyanis azt láthatjuk, hogy a bankok ellentétes devizapozícióban ülnek jelenleg, mint a saját ügyfeleik, ellenérdekeltek abban, hogy az ügyfelek jól járjanak az árfolyammozgásokkal, hiszen ha az ügyfél jól jár, akkor a bank kevesebbet keres, ha a svájci frank árfolyama szélsõségesen kileng, és tartósan magasan marad, akkor a bankok ezzel a jelenlegi konstrukcióval sokat fognak keresni, hiszen az árfolyamnyereség alapvetõen náluk csapódik le.

Ki kell hogy térjek még egy problémára, ami rendszeresen elõ szokott fordulni és fel szokott merülni, a tegnapi gazdasági bizottsági ülésen is elõtérbe került ez a téma, az, hogy a hitelintézeti szektornál az elnök úr elmondása szerint nem látszik ez a bizonyos nagy jövedelem, és nem látszik az a luxusprofit, amit a bankok ténylegesen megkerestek.

Kérdezem én, képviselõtársaim: ha annyira egyszerû lenne ezeknél a mai összetett pénzügyi termékeknél a derivatív piacokon például kimutatni a bankok nyereségét, akkor miért nem próbálta meg a nyereséget megadóztatni az újonnan hivatalba lépõ második Orbán-kormány, és miért a bankok mérlegfõösszegére vetette ki azt az ágazati adót, ami a bankszektort terheli? Nyilvánvalóan azért, mert a bankok nyereségét a pénzügyi folyamatok összetettsége, az anyabankokkal folytatott folyamatos ügyfélkapcsolat mellett gyakorlatilag nem képes feltárni, nem képes megadóztatni, éppen ezért ezt ilyen módon kimutathatóan itt, a magyar bankrendszeren belül nem lehet megfogni, az új kormány sem tett kísérletet erre, ezért történt úgy, hogy a bankok mérlegfõösszegére gyakorlatilag árbevételalapon vetették ki a bankadót. Tehát ennek gyakorlatilag ez a magyarázata.

Elmondható az, hogy Magyarországon egyetlen hatóság, a Jobbikon kívül pedig egyetlen országgyûlési párt nem tett annak érdekében, hogy a devizahitelezésen besöpört óriási árfolyamnyereséget valamilyen módon visszategyük az emberek zsebébe, ne hagyjuk a bankokat luxusprofithoz jutni, és ne hagyjuk azt, hogy gátlástalanul, az erõfölényükkel visszaélve olyan profitra tegyenek szert, amely nem illeti meg õket.

Köszönöm szépen a megtisztelõ figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Elõzõ Következõ

Eleje Tartalom Homepage