SZÁSZ KÁROLY, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Elõször is szeretném még egyszer megköszönni, hogy meghallgattak és elmondhattam a felügyelet 2010. éves beszámolóját itt önöknek. Bevallom, életem elsõ alkalma volt, hogy itt a pódiumról beszélhettem, és az elsõ ilyen vita is, amit végighallgattam. Kicsit hosszú volt, igyekeztem szorgalmasan jegyzetelni. Most nem tudok, egyszerûen képtelen vagyok itt minden megszólalásra vagy véleményre reagálni. Annyit tudok mondani összességében, hogy nagyon köszönöm ezeket a véleményeket, igyekszem belõlük tanulni. Amit pozitív megjegyzést mondtak, természetesen a felügyelet munkájában szeretném megerõsíteni, ami negatív, azon pedig elgondolkodni, és ha szükséges és mi is úgy látjuk, akkor természetesen javítani.

Ugyanakkor azt is el kell mondjam, hogy én nyitott vagyok, és minden országgyûlési képviselõt, minden parlamenti párt vezetõjét nagyon szívesen fogadok, és kollégáimmal együtt készek vagyunk arra, hogy végigbeszéljünk szakmai kérdéseket, olyan szakmai kérdéseket, amelyekrõl persze itt is lehet szólni az Országgyûlésben, de nagyon óvatosan és a szakmaiság figyelembevétele mellett kell szólnunk, mert szavainknak és mondatainknak következménye és felelõssége van.

Éppen ezért óva intenék mindenkit attól, hogy a rendszerrel kapcsolatos alapvetõ bizalmi viszonyrendszert feszegesse. Az egész közvetítõrendszer bizalomra épül, és ez a bizalom abból táplálkozik, hogy a rendszer szereplõinek be kell tartani szerzõdéses kötelezettségeiket. És én minden megszólalásomban, még akkor is, ha ez kritikaként hangzott el itt egyesek részérõl, arra törekedtem, hogy hangsúlyozzam, ez kettõs feladatot jelent. Egyik oldalon a szolgáltatók részérõl azt jelenti, hogy valóban ne éljenek vissza azzal az erõfölénnyel, amellyel õk rendelkeznek a szerzõdéses jogviszonyban. De ez a másik oldal felé is ugyanilyen hangsúlyosan kell hogy megfogalmazódjon, vagyis a fogyasztók számára is alapvetõ üzenet, hogy igenis a szerzõdéses kötelezettségeiknek eleget kell tenniük.

Ha mi nem ezt mondjuk, vagy annak látszatát keltjük, hogy ez nem biztos, hogy így van, meg hogy ezeket a viszonyokat meg lehet bontani, akkor hihetetlen mértékû rombolást végzünk a rendszerben. És ezt egyszerûen megengedhetetlennek tartom. Ez az egész bizalmat aláássa, tönkreteszi a mûködést, és végül is, ha belegondolunk, akkor mind a két fél számára csak károkat okozunk. Amikor az egyoldalú szerzõdésmódosításról beszélünk, akkor tehát ennek tudatában kell errõl beszélnünk. Elõször is az egyoldalú szerzõdésmódosítás lehetõsége a magyar jogrendben biztosítva van. De úgy tudom, hogy nemcsak a magyar jogrendben, hanem más nemzetközi gyakorlat is azt bizonyítja, hogy lehet egyoldalúan szerzõdést módosítani. Már csak azért is, mert alapvetõen, amikor hosszú lejáratú, tartós jogviszonyok születnek a szerzõdés megkötésekor, akkor eleve adódhatnak olyan esetek, amelyek a szerzõdõ felek akkori ismerete és tudása nélkül, attól függetlenül bekövetkeznek. Ezekre, az alkalmazkodásra és a beavatkozásra, a jogviszony megváltoztatására a lehetõséget mind a két fél számára meg kell adni.

Az más kérdés, hogy valóban, azon lehet vitatkozni, és arról lehet beszélni, hogy az elmúlt idõkben melyik fél élt gyakrabban ezzel a joggal és egyáltalán milyen gyakorisággal. De azt is látni kell, hogy maga az egyoldalú szerzõdésmódosítás jogszerû eset volt, és amikor azt mondom, hogy a bankrendszer betartotta a szerzõdéses kötelezettségeit, azt ennek tudatában állítom. Na most, az is látszik, hogy az elmúlt idõszakban ennek a szerzõdésmódosításnak a körét és lehetõségét igyekeztünk, elõdeim is igyekeztek korlátozni. Gondoljunk csak a magatartási kódexre, az ok-okozati összefüggések bizonyítására, és ennek alapján eleve a szerzõdési feltételek korlátozott változtatására, vagy arra, hogy a lakáscélú hitelek esetében a kamat kivételével a különbözõ jutalékokat, költségeket már nem lehet változtatni. És valóban, ma már ezeknél a lakáshiteleknél csak a kamat az az egyetlen elem, amit még egyoldalúan módosítani lehet.

Az a jogeset is, amirõl itt beszéltünk, a Partiscum takarékpénztár esete is azt mutatja, hogy bár a Szegedi Ítélõtábla úgy ítélte meg tudomásom szerint a takarékszövetkezet gyakorlatát, hogy az a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütközik, a Legfelsõbb Bíróság visszaadta az ügyet elsõ fokra, és a tárgyalás újra fog indulni. Azt akarom ezzel hangsúlyozni, hogy nagyon fontos, hogy ne egy bankellenes hangulat alakuljon ki - itt különösen egynéhány képviselõ hozzászólására gondolok -, hanem valamennyien ennek a bizalmi légkörnek az építésén munkálkodjunk együtt.

Másrészt azzal is egyetértek, hogy valóban nem foglalkoztam a múlttal nagyon részletesen, de azért nem foglalkoztam, mert a felügyelet a 2010. évrõl számolt be, és ott is hangsúlyoztam, hogy én a második félévben kerültem a felügyelet élére, ennek ellenére az egész évvel, sõt az azóta eltelt idõszak eseményeivel is foglalkoztam, és a beszámolóm, majd itt a szóbeli kiegészítésem is ezt tartalmazta.

Természetesen utólag mindannyian okosabbak vagyunk, amikor persze a folyamatokban benne élünk, akkor nehezebb elõre látni az eseményeket, ezért is szeretnék külön kitérni arra, hogy mennyire lehetünk proaktívak vagy reaktívak; ez tulajdonképpen nagyon sokféleképpen és nagyon sok oldalról elhangzó megjegyzés volt. Én elvben egyetértek mindazokkal, akik azt mondják, hogy legyünk proaktívak. Természetes, és akik velem együtt dolgoznak, azok nagyon jól tudják, hogy ez a szemléletmód egyáltalán nem áll távol tõlem, csak mutassanak nekem olyan államigazgatási szervet, amelyik igazából proaktívan tud mûködni. Ilyen nincsen.

A rendõrség nem vonható azért felelõsségre, mert bûnesemények történnek. A rendõrségtõl azt várhatjuk el, hogy minél gyorsabban derítse föl, tárja föl a bûneseményeket, és találja meg a tetteseket. A felügyelet hasonló helyzetben van. Még akkor is, ha elõre látjuk az eseményeket, nem tudunk beavatkozni, különbözõ jogszabályok alapján kell dolgoznunk. Én nem tudok olyat elképzelni, hogy mi az eseményeket elõre látva tudnánk jogszabályi kezdeményezésekkel élni és bizonyos eseményeket kizárni; ilyen elképzelhetetlen.

Azt lehet tõlünk elvárni, és természetesen ez a mi feladatunk, hogy az a reakcióidõ, ami az események bekövetkezése és a felügyelet általi észrevétele és mondjuk, a felügyelet intézkedése között eltelik, ez a lehetõ legrövidebb idõtartamra korlátozódjon. Ezért felelõsséget lehet vállalni, de nem az események elõrelátásáért és megakadályozásáért. Ha ez így történt volna, akkor nem lett volna válság. A világon nincs ilyen felügyelet, nincs ilyen jegybank, amelyik ezeket a kérdéseket elõre látta volna.

Szintén elhangzott megjegyzésként itt a stresszteszt, hogy miért nem indítunk, és miért nem gyakrabban indítunk, egyáltalán most miért nem indítunk. Szeretném megjegyezni, hogy a Pénzügyi Stabilitási Tanács múlt heti ülésén döntöttük el, hogy éppen most indítunk el egy stressztesztet, amely majd decemberre fog lezárulni, de nem biztos, hogy a stressztesztet a széles közvélemény elõtt ismertetnünk kell. Szakmai körökben egészen más jellegû beszélgetések zajlanak, más jellegû vizsgálatokat végeznek, amelyeket nem biztos, hogy a dolog tartalmánál vagy érzékenységénél fogva célszerû a nagy nyilvánossággal megosztani, de higgyék el, hogy mi ezekkel a dolgokkal foglalkozunk, és ezeket alapvetõen szakmai szempontból nagyon komolyan kezeljük. Tehát a stresszteszt, noha volt az elsõ félévben, most a második félévben is megismétlésre kerül.

Az olyan megjegyzésekkel, hogy nem volt devizahitelezés, meg hogy a bankrendszer profitja a szerzõdés megkötésekor biztosított, én ezekkel nem tudok mit kezdeni. Különben ez is zavart egy kicsit, hogy jegyzeteltem, de amikor olyan gondolatokkal találkoztam, amelyeket én szakmailag nem tudok értékelni, akkor hirtelen leblokkolok, mert keresem a választ, hogy hogyan tudom önöknek megmagyarázni, hogy ez miért nincs így. Hogyha a bankrendszer profitja például a szerzõdés megkötésekor eleve biztosítva lenne, akkor nem lenne semmi probléma, uraim. Akkor egy szerzõdés megkötésekor kezet ráznak az ügyfelek a bankkal, és a profit biztosítva van, és fõleg a hosszú lejáratú szerzõdéseknél abszolút biztos lenne a bankrendszer nyeresége, de nem ez a helyzet. Nézzünk körül: éppen ezeknél a hiteleknél van komoly vesztesége a bankrendszernek, mert pontosan nem úgy van, ahogyan önök mondják. A bankrendszer vállalja azt a kockázatot, ami a partnernek, az ügyfélnek a nemfizetésével kapcsolatban fölmerül, és ezek a kockázatok ma nagyon súlyos veszteségbe sodorták a bankrendszert.

Vagy elhangzott, hogy a devizahitelezés nem is volt devizahitelezés. Ez sem így van, hiszen a devizahitelek a bankrendszer mérlegében az eszközoldalon ott találhatók, és ehhez a források szintén devizában állnak a bankrendszer rendelkezésére vagy úgy, hogy devizában fölvette a szükséges forrást, amit a hitelhez föl kellett mutatnia, vagy úgy, hogy különbözõ forint elleni swap-mûveletekkel biztosítja a szükséges fedezetet. De hogyha nem lett volna devizahitelezés, akkor nem lenne most semmilyen probléma, és akkor a végtörlesztés miatt sem kellene aggódnunk, mert akkor ez igazából nem jelentene veszteséget a bankrendszernek. Tehát ezekkel a kérdésekkel én nagyon szívesen foglalkozom, és hogyha önök megkeresnek bennünket, akkor akár én, akár a kollégáim rendelkezésükre állnak, és ezekrõl tudunk részletesebben beszélni.

Amit a képviselõ úr fölvetett itt néhány kérdéssel kapcsolatban, ami a kamatplafont illeti, véleményem szerint valóban lehet korlátozni, és inkább azt mondanám, hogy a kamattranszparenciának lennénk a hívei. Tavaly a felügyelet kezdeményezte, hogy a referencia-kamatlábhoz kötött hitelezés valósuljon meg, vagy pedig egy fix kamatlábhoz legyen rögzítve a hitel a szerzõdés minél hosszabb futamideje alatt. Én úgy tudom, hogy ez a javaslat most az otthonvédelmi monitoringbizottság által is támogatva van, tehát ebbõl hamarosan jogszabály lesz.

Ami a kamatplafont illeti, ez is elképzelhetõ, van nekünk arról tudomásunk, hogy számos olyan európai ország létezik, ahol a THM-mutatót maximálják, tehát ebben nem lennénk egyedüliek. Én úgy tudom, hogy a 27 európai országból 17-nél van valamilyen kamatplafon, és az más kérdés, hogy ez van, ahol fix kamatláb, van, ahol a jegybanki kamatláb valahányszorosa, és van, ahol van olyan korlátozás, ahol bizonyos termékek ebbõl a korlátozásból ki vannak vonva, tehát ennek nagyon sok változata létezik. Én célszerûbbnek tartanám azt, hogyha a magyarországi gyakorlatnak megfelelõen mondjuk, a hitelkártya-szolgáltatások, a hitelkártyahitelek, valamint a fogyasztási kölcsönök megtartása érdekében ezek a termékek ki lennének ebbõl vonva, de természetesen ez majd a további megbeszélések és tárgyalások kérdése lehet.

Ami a védett számlát illeti, nekem szimpatikus az ön gondolata, de természetesen ezt is alaposan végig kell gondolni, hiszen maga a jövedelem a bank részére egyfajta biztosíték. Ha tehát a bank a hitelezés során a jövedelem meghatározott részérõl le kell hogy mondjon annak érdekében, mert ahhoz nem tud hozzányúlni, akkor ez alapvetõen befolyásolja az ügyfelek hitelképességét. Ez tükrözõdhet a hitelköltségek alakulásában, tehát ezt nagyon alaposan végig kell gondolni.

Ami pedig a végtörlesztéssel kapcsolatos pozitív folyamatokat illeti, én mind a pozitív, mind a negatív folyamatokat fontosnak tartom, de az interjúban valóban a pozitív folyamatokra gondoltam. Ha a rendszer átrendezõdik, és a jelenlegi devizahitelek helyett egy sokkal markánsabb forinthitelezés fog elindulni, úgy gondolom, ez olyan átrendezõdéshez vezethet a hazai hitelintézeti piacban, amely valószínûleg valamennyiünk, a fogyasztók érdekében történõ pozitív változásokat tudnak elindítani. Természetesen nemcsak a hitelezés terén indíthat el ez pozitív vonásokat, hanem egyáltalán az ország sebezhetõségét, a devizahitelekben rejlõ kockázatokat is csökkentve javíthatja esetleg az ország minõsítését és besorolását, arról nem is beszélve, hogy a monetáris politika alakítására is nagyobb eszközrendszert fog biztosítani, hiszen az árfolyam alakulása már nem egy olyan kemény korlátnak lenne kitéve, mint az eddigiekben megvolt.

Ami a felügyelet munkájának a megítélését illeti, és hogy kevés idõ állt eddig rendelkezésre, én ezt is tiszteletben tartom. Nagyon bízom abban, hogy a mi munkánk eredménye, azok a tények, amelyek a mi munkánk alapján megszületnek, önmagukban elegendõ alapot jelentenek arra, hogy azok a képviselõk, akik ma fenntartással élnek, vagy az idõ rövidsége miatt nem tudnak értékítéletet alkotni a tevékenységünkrõl, azok majd a késõbbiekben remélhetõleg megváltoztatják ezt a véleményüket.

A rendeletalkotással kapcsolatban: valóban kevés idõnk volt, ez nem is a 2010. évhez kapcsolódik, hiszen ezzel a jogosítványunkkal idéntõl élünk, de 16 rendeletet alkottam ebben az évben. Megjegyzem, hogy ez a 16 esetleg soknak tûnhet, másrészt meg azért, hogy az egyensúlyt helyreállítsam, szeretném elmondani, hogy ez alapvetõen adatszolgáltatási kérdésekre koncentrál.

Tehát az a jogszabály-módosítási javaslat, amely a sarkalatos törvények sorában a felügyelet helyzetét rendezi vagy rendezné, és az Országgyûlés õszi ülésszaka elé beterjesztésre fog kerülni, pontosan ennek a rendeletalkotási jogkörnek a nemzetközi tapasztalatok és gyakorlat alapján való tartalmi bõvítését foglalná magában, hiszen ahogyan a beszámolómban is említettem, a fogatlan felügyelet - ahogy a képviselõ úr mondta - nagyon nagy baj. Ha foggal rendelkezik a felügyelet - engedjék meg, hogy játsszak ezzel -, az természetesen már sokkal jobb, de még ez is kevés, hiszen pontosan - ahogyan ott fogalmaztam - rágni is szeretnénk, tehát a tartalom is hiányzik. Ezt a tartalmat kívánjuk a jövõben alapvetõen bõvíteni.