Az egyik ilyen, hogy én belsõ hivatkozási gondot látok a 24/B. § esetében, ahol a veszélyes ebekrõl van szó. A (2) bekezdés megmondja, hogy az állatvédelmi hatóságnak mit kell ezekrõl az ebekrõl nyilvántartani, utána viszont a (3) bekezdés már általában mondja azt, hogy az elpusztulástól számított 3 évig kell az adatokat megõrizni. Tehát szerintem csak errõl; tehát ha ennek a paragrafusnak ez a része a veszélyes ebekrõl... - arról nem beszélve, hogy én indokolatlannak tartom, hogy miért kell egy eb elpusztulásától számítva 3 évig a gazdájának azokat a részletes adatait õrizni, ami a címétõl az e-mail címig terjed.

(17.10)

A következõ az elektronikus adatbázis, ezt magam is támogatom. De tisztelettel kérem, államtitkár úr, gondolják végig, ebben a törvényjavaslatban az adatbázis feltöltése - hadd használjam ezt a csúnya kifejezést -, tehát akinek kötelessége adatokat szolgáltatni: benne van a magánember, benne van az állatorvos, benne van az önkormányzat és benne van az a magánember, aki késõbb kutyát vásárol, vagy akinek elpusztult a kutyája.

Tisztelettel kérem, tudom, hogy nehéz, mert ez alapvetõen megváltoztatna több paragrafust, de én látom értelmét. Ha egyszer az önkormányzatot feljogosítjuk arra, hogy ebrendészeti hozzájárulást vessen ki, akkor az önkormányzatnak mondjuk azt, hogy ennek fejében - és mivel a törvény neki is megadja a jogot az adatkezelésre és nyilvántartásra - legyen az önkormányzat kötelessége, vagy az ebtartónak az önkormányzaton keresztül kelljen a nyilvántartás mûködtetési helyére, az állatorvosi kamarához ezt az információt megadni. Furcsa az, amikor azt mondjuk, hogy az ebtartó 8 napon belül - nem fogja megtenni. Ha visszagondolok, falusi viszonyok között idõs nénik, bácsik nem fogják keresni az állatorvosi kamara levelezési címét akkor, ha egy kutya elpusztult vagy egy kutyát vásároltak. De a helyi önkormányzatba szívesen önként tényleg elmegy és bejelenti, és ott semmibe nem kerül, ott megvan az a hozzáértõ ember, aki ezt informatikailag öt perc alatt el tudja rendezni.

Azt is lehet mondani, hogy akkor mondjuk ki, hogy ezt az ebrendészeti hozzájárulást ilyen vagy esetleg egy kicsit nagyobb összegben - de ezt azért nem támogatnám, mert ha csak végiggondolom, és Sáringer-Kenyeres Tamás említette Zala megyét. Én az aprófalvakban sok olyan embert ismerek a környezetemben is, aki hozzám hasonlóan két kutyát tart. De nekik gondjuk van azzal, hogy a település kommunális adóját, ami nem másról, mint a szemétszállításról szól, vagy a szennyvíztisztítást kifizessék. Õk a két kutya után a 7000 forintot soha nem fogják befizetni. Úgy érzem, hogy ezzel komoly gond lesz.

Azt különösen nem értem, miért van az, hogy az ivartalanítottnak már elõre bejelentjük, hogy nulla az ebrendészeti hozzájárulása, mikor az ugyanúgy kutya, élettartamban és mindenben ugyanúgy viselkedik, mint a másik. Képzelje el, államtitkár úr, nálam csak azért ivartalanított az egyik, mert az elsõ kölyökcsaládból mikor megláttam, hogy késõbb egyes kölykökkel hogyan bántak, akkor azt mondtam, hogy nálunk márpedig többet nem fog születni kiskutya, mert én azt nem nézem el, hogy hogyan bánnak akár kölyökként, akár felnõttként velük azok, akik úgy jönnek oda, hogy jaj, hadd vigyük már el, mert nagyon-nagyon kellene, meg a gyerekek rettentõen szeretnék. Ezért egyetértek vele.

Ezen az ágon hadd menjek tovább. Joghézagnak tekintem, amikor azt mondja, hogy mentessége lesz annak, aki teleprõl hoz kutyát. Nagy valószínûséggel holnaptól minden kutya, még a fajtiszta kutyák is körbejárnak a telepen vagy legalábbis papíron, és úgy kerülnek az új gazdihoz. Nem lenne szerencsés. Azt is elmondom, hogy nekem miért van ilyen rossz tapasztalatom. Mi magunk is magunkhoz vettünk egy kutyát állatmenhelyrõl, megszerettük, és minden papírja rendben volt. A hazaviteltõl számított ötödik napon kitört rajta a parvovírus, kiderült, hogy a telepen szerezte és kapta, és az unokáim majd beleõrültek, mert annyira szerették a kiskutyát, és az állatorvos tényleg küzdött érte, de nem tudta megmenteni.

Tehát valahol, ha állatvédelemrõl beszélünk, akkor azt mondjuk, hogy egy állatmenhelynél az is feltétel, hogy igenis, állatorvosilag rendben legyen, oltás legyen. Tudom, hogy milyen nehéz ez. Említette Sáringer képviselõ úr a nagykanizsai telepet. Jó barátaim azok, akik üzemeltetik, többször megnéztem. Tudom, hogy milyen rettentõen nehéz feltételekkel teremtik meg azokat az anyagiakat, ami ahhoz kell, hogy a kutyák jó körülmények között legyenek. Ehhez kellett az is, hogy az önkormányzat beszálljon, és segítsen abban, hogy tényleg ez egy korszerû telep legyen. De ennek az lett a vége, ahogy a képviselõ úr mondta, hogy ha ma valaki autózik Nagykanizsa felé, öt útból legalább kétszer találkozik legalább két kóbor kutyával, mert a kutyatartók is tudják, hogy ott kell kidobni, mert akkor erre a telepre fog bekerülni a kutya. Ezért van már hihetetlenül tele, és ott a környéken már mindenki tudja, hogy kit kell fölhívni, hogy jöjjenek. Ott fajtiszta tacskók, vizslák és minden más kutya megtalálható.

Ezért azt gondolom, hogy igenis, kellene arról rendelkezni, hogy az állatmenhelyek számára hogyan lehet segíteni azokat az önkénteseket, akik tényleg anyagiakat és minden mást vállalnak, hogy a feltételek jobbak legyenek. Ennek kapcsán mondanám azt, hogy a menhelyrõl való kikerülés mint mentességi feltétel számomra meglehetõsen furcsa.

Szeretnék egy másik problémát fölvetni. A 42. § azt mondja, hogy a korábbi ebtartó adatait - ha véletlenül a kutya gazdát cserél, ami azért nagyon ritkán fordul elõ, mert felnõtt kutyát egyrészt nehezen ajándékoznak vagy adnak el, kivéve a tenyésztõket. Szóval, a lényeg az, hogy azt írja a (8) bekezdés b) pontja, hogy a korábbi tartó adatait még 5 évig meg kell õrizni. Egyszerûen nem is értem. Mi szükség van arra, hogy az adataimat 5 évig õrizze a Magyar Állatorvosi Kamara akkor, ha a kutyámat valakinek továbbadtam, nyilván azért, mert valamilyen kényszerbõl tettem ezt.

Én tényleg, szeretve az állatokat, tudom, hogy súlyos, és beleértem a törvénybe, csak azt látom, hogy a jegyzõk mennyire nem tudnak érvényt szerezni még annak sem, hogy a másfél méteres láncon megkötött kutya, amelyet még egy fa árnyéka sem véd a mostani 34-35 fokos melegekben, mert nem fizetnek meg semmilyen díjat és semmilyen bírságot, de az állatot viszont tartják, úgy, ahogy Egyed képviselõ úr mondta, a saját biztonságuk érdekében.

Amivel viszont gondom van: a macskák, mert ez a törvényjavaslat fõleg ebekrõl szól. Azt látom, hogy a macskák félelmetesen szaporodnak, a macskáknak nincs semmilyen természetes ellenfele. Most már, hogy a családunkban okozott ilyen problémát, hogy a macska, ismeretlen macska megharapta az ismerõst, addig nem tudtam, de most már tudom az orvostól, hogy a macskaharapás az állatharapások közül az egyik legveszélyesebb. Olyan, hogy két hónapja nem gyógyul be a seb, pedig nem is túl mély, nem is durva, lehet, hogy szerencsétlen állat csak játékból kapott oda, de valahol ez ellen valamit tenni kellene. Én próbáltam beleérteni, ahogy a jogszabályt olvastam, hogy tömegszabályozás is van - de ezt ki végzi el? A macskák szaporodnak, csak azt lehet észrevenni, amikor tavasszal elõjön a sok kismacska valahonnan egy padlásról, és ez így göngyölõdik tovább. Utcán, mezõn, erdõn járva hihetetlenül lefogyott, lesoványodott állatokat lehet látni. Elvadultak, megfoghatatlanok, de szaporodnak.

Azt gondolom, hogy ha állatvédelemrõl beszélünk, akkor ezt a kérdést szeretném az asztalra tenni, államtitkár úr. Ebbe a törvénybe már nyilván nem lehet beletenni, de egy következõ szakaszban ezzel a kérdéssel foglalkozni kellene.

Képviselõtársaim, köszönöm szépen a türelmet, és kívánok jó munkát hozzá.

Elõzõ Következõ

Eleje Tartalom Homepage