KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A "Merjünk nagyon lenni" címû sorozatom keretében ma a pákozdi csatára szeretnék emlékezni.
A pákozdi csata 1848. szeptember 29-én, az 1849-49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedõen meghatározó, a függetlenségi harcunk továbbélése tekintetében felbecsülhetetlen jelentõséggel bírt. Engedjék meg ezt a pár perces ismertetõt a 163 éve történt nemzeti eseményünk tiszteletére, annál is inkább, mert gyõztes csatáinkat általában elhallgatják, vagy nem kellõ büszkeséggel tanítják, illetve emlékeznek meg róluk.
Ma Kelet-Európa számos nemzete küzd azért, hogy önmagában történelmet és múltat gyártson. Ezek a nemzetek alig tekintenek vissza 150 éves önálló nemzeti és állami létre, mint például Románia és Szlovákia. Éppen ezért a szomszédos nemzetek történelmét igyekeznek a saját maguk számára kisajátítani, elorozni. Nemzeti hõseik gyakorta útonállók és háborús bûnösök, de õk büszkék ezekre a hõseikre, mert õk testesítették meg nemzetük önállóságának jelképét és szuverén nemzeti törekvéseiket.
Több ezer éves múltunk alatt a történelem számtalanszor bizonyította létünket, tudásunkat, technikai és harci vívmányainkat, kereszténységünket, hitünket.
A pákozdi csata a Velencei-tótól északra, a Pákozd, Sukoró és Pátka települések között fekvõ területen zajlott. Megjegyezni kívánom, hogy nem is olyan rég ezen a helyszínen ismét csatát nyertünk, hiszen mégsem került idegen félkarú rablók kezére ez a sukorói földterület.
A soknemzetiségû Habsburg-birodalom az 1848-as forradalmakban legyengült, erõit elvitték az itáliai lázadások. Új taktikát eszelt ki azzal, hogy a magyar forradalomnak minden követelést megadott, majd ezt követõen a nemzetiségeket ránk uszította. Igaz olyan nagyon nem kellett Jellasics császári-királyi táborszernagy, császári hadvezért, mert szemben állt forradalmunkkal. Mint horvát bán nyíltan készült ellenünk katonai támadással, és augusztus 31-én meg is szállta Fiumét, az egyetlen kikötõvárosunkat.
Jellasics ezután átkelt a Dráván. Tudjuk jól, hogy több magyar katonai vezetõ átszökött Jellasics seregébe, neveket azonban nem kívánok mondani, nehogy az maradjon meg a fejekben róluk, hogy hazafiak, de ekkor az új hadvezetés kényes helyzetbe került. A harcot nem vették fel, csak hátráltak egészen Székesfehérvárig. A Batthyány-kormány felkérte István fõherceget, Magyarország nádorát a sereg vezetésére. A békekötési találkozóra Jellasics nem jött el, a nádor lemondott, és eltávozott az országból. Batthyány általános népfelkelést hirdetett, Kossuth Lajos, a szabadságharc szellemi vezére pedig toborzókörútra indult az Alföldre. A toborzást Nagykõrösön, Kecskeméten, Szegeden, Szolnokon, Abonyban és szûk választóim hazájában, Cegléden tartotta, amelynek eredménye az lett, hogy pár nap alatt 16 ezer harcos sorakozott fel a pákozdi csatamezõn.
Kossuth Lajos ceglédi megjelenése és lelkes hazafias toborzóbeszéde a katolikus templom elõtt olyan hatással volt a nemzetõrökre és a hazafiakra, hogy a Pest felé tartó harcosok énekelték elõször a monda szerint a Kossuth-nótát, amelynek egy részlete 47 évig volt a Kossuth rádió szignálja.
Képzeljük csak el, hogy szeptember 24-étõl 28-áig mennyit kellett menni, dolgozni és küldeni a jelentkezõket a Dunántúlra, Pákozdra az akkori közlekedési eszközök, utak figyelembevételével. Micsoda elszántság, hazafias érzések, hit vezérelték ezeket az embereket oda katonának!
Móga János lett a Jellasiccsal szemben álló magyar védelmi sereg fõvezére. Szeptember 28-án a sukorói haditanácson a császári és királyi altábornagy kijelentette, hogy csak akkor veszi fel a harcot, ha Jellasics megtámadja. Ez másnap be is következett. Az õ tisztjeinek, valamint az elszánt katonáknak köszönhetõ, hogy megállította a horvát bán elõrenyomulását.
A pákozdi csatát támadó és védõ oldalon egyaránt császári és királyi tisztek vezényelték. A csatát lényegében így császári és királyi csapatok vívták császári és királyi csapatok ellen, az egyik oldalon magyar katonákkal. Hadseregünk olyan erõs tüzérségi tüzet zúdított az ellenségre, hogy közelharcra tulajdonképpen nem is került sor. Délután a csatát befejezték, majd a háromnapos fegyverszünet alatt Jellasics a tartalék hadtestét is cserbenhagyva Bécs felé elhagyta az országot. Az eseményekre az ozorai gyõztes utócsata tette rá a koronát október 7-én Perczel Mór honvédtábornok vezetésével, ugyanis a magyar nemzetõrök megadásra kényszerítették Jellasics tartalék hadtestét is.
Zárásképpen hangozzon el a Kossuth-nóta: "Kossuth Lajos azt üzente, / Elfogyott a regimentje. / Ha még egyszer azt üzeni, / Mindnyájunknak el kell menni, / Éljen a magyar szabadság, / Éljen a haza."
Köszönöm, hogy meghallgattak. Adjon az Isten szebb jövõt!