DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hozzászólásom szándéka a téma egyetlenegy aspektusára irányul: kereskedelem az agráriumban.
(22.00)
A címe a törvényjavaslatnak többet is magában foglal, én mégis szûkíteném arra a témára, hogy a mezõgazdaságban, az agráriumban valóban szükség van arra, amit ez a törvény kíván megteremteni. A módosítás eszerint az, hogy piacosítás, szabadabb tevékenység a mezõgazdasági termelõ számára, még pontosabban kifejezve a kisgazda, a családi gazda, a kisebb mezõgazdasági üzemegység számára. Az a gazda, aki megtermeli a paprikáját meg a gyümölcsét, vagy ezt vagy azt, és eladja.
Hol? Olyan világban éltünk az elmúlt évszázadban vagy most is, amikor a monopolista jelleg áthatja az egész gazdaságot, de még az agráriumot is, még a kisgazdaságokat is. Igen gyakran halljuk, nem termeli meg valaki, a gazda azt, amit valamennyi évvel ezelõtt vagy akár a szülei, a nagyszülei megtermeltek, mert nem lehet eladni. Tehát azon az oldalon monopólium az, aki megveszi, vagy nem veszi meg, vagy nem lehet eladni.
Amikor még mi termeltünk Cecén paprikát a '30-as években, elvittük lovaskocsin Székesfehérvárra. Hetenként elment Cecérõl a szerdai meg a szombati napon is körülbelül 20, 30, néha 50 lovaskocsi, elvittük, és a székesfehérvári piacon eladtuk. Tehát mi, a paraszt, a termelõ eladtuk a fogyasztónak. Jöttek a háziasszonyok, nagyon kevés kereskedõ jött, aki vett volna belõle, olyan is volt, de közvetlenül a termelõtõl a fogyasztóig eljutott. Nem kívánom én azt bizonyítani, hogy ez egy jó hatásfokú, gazdaságos üzemrendszer, de akkor az volt, az volt a legjobb, elhajtani a kocsinkat a két lóval 50 kilométerre, Cece, Székesfehérvár. De tettük, nyilván azért tettük, mert gazdaságos volt. Elültettük a paprikát, megkapáltuk, leszedtük, és elvittük a székesfehérvári piacra.
Azért mondom ezt a példát, mert ez egy élõ tapasztalat, ami létezik, lehetséges. Manapság sok minden változás van, nincs idõnk arra, hogy ezt most mérlegeljük. Azért is említem, azért is szólok, hogy további módosítást javasoljak e tekintetben, hiszen ez a törvény már maga, ami elõttünk van, a törvényjavaslat egy módosítás, elõrehaladás ahhoz képest, ahogyan ma is regulázva és szabályozva van a mezõgazdasági termelés, értékesítés, fogyasztás láncolata.
Én ezt kívánnám tovább szabadítani, szélesíteni, lazítani, ilyen apró tekintetben, apró szempontot említve. Az a távolság, amennyire elviheti a termelõ, ez a kisgazda, ez a paraszt, ez a családi gazda, vagy nevezzük, ahogyan akarjuk, az, aki megtermeli, a jelenlegi törvényjavaslat, ami elõttünk van, azt mondja, hogy elviheti 40 kilométerre. Én azt javasolom, hogy ne legyen szabály, ne legyen határ. Már a mi cecei példánk, amit emlegetek, az sem lett volna lehetséges, mert Cece és Székesfehérvár 50 kilométer, és vidáman vittük akkor, de nemcsak Székesfehérvárra, hanem Siófokra is, ami még messzebb volt, vagy akár Budapestre. Lovaskocsival elvittük Budapestre, nem sokan, de olyan is volt, ami 100 kilométer volt, mert nyilván kifizetõdött.
Tehát a határt, azt, hogy milyen messzire lehet elvinni, javasolom, hogy bõvítsük ki, illetve ne szabjunk határt. A szabad piac országa vagyunk, azért csatlakoztunk az Európai Unióhoz (Az elnök a hozzászólási idõ leteltét jelzi.), mert az egy szabadkereskedelmi terület. Eszerint miért ne vihetnénk el Cecérõl - hogyan mondjam - akár Párizsba vagy Rotterdamba? Szabad kereskedelem van Európában!
Nem kívánom ezt nagyon dramatizálni, de kapcsolódó módosítót kívánok benyújtani, remélem, erre lehetõség van. Az elnök urat tisztelettel kérem, engedtessék meg, hogy én ezt - most már éjfél felé járunk - holnap benyújthassam. Ha nem megy, akkor nem megy, késõn jövök, azt tudom. Én nem szóltam hozzá ehhez a témához az általános vitában, mert annyira tetszett nekem, és azt gondoltam, olyan jól mennek a dolgok, hogy majd úgyis megoldódnak, minden megoldódik. Sok minden megoldódik, valóban, mégis ezt az apró hozzájárulást szeretném tenni.