Egy olyan emberrõl szeretnék most beszélni, akinek elsõ ránézésre semmi köze hozzánk, hiszen Afrikában élt, ott harcolt az emberi jogokért, a nõi egyenjogúságért, a közösségek jogaiért és a környezetért. Az LMP-nek azonban meggyõzõdése, hogy aki az egyetemes emberi értékekért és az ember lakóhelyéül szolgáló világért dolgozik - méghozzá a nehéz körülmények ellenére is bátran és eredményesen -, az az egész emberiség elismerésére méltó, és megérdemli, hogy mi is megemlékezzünk róla halála alkalmából.

Wangari Maathai kenyai környezetvédõ, politikus, aktivista, a Zöld Öv Mozgalom megteremtõje, az elsõ Nobel-békedíjat elnyert afrikai nõ 2011. szeptember 25-én, hosszan tartó betegség után, 71 éves korában elhunyt.

Több területen is Afrika elsõ nõjének számított, hisz amerikai tanulmányai után visszatért Afrikába, az ottani egyetem elsõ nõi doktora lett az állatorvosi szakon, s késõbb a nairobi egyetem elsõ nõi professzorává lépett elõ. Munkája során a legnagyobb áttörést az 1977-ben megalkotott Green Belt vagy Zöld Öv Mozgalma hozta, amelyet Maathai azzal a céllal hozott létre, hogy elsõsorban nõknek segítsen életük jobbra fordításában és családjaik életszínvonalának felemelésében azáltal, hogy a talaj erózióját fák ültetésével meggátolva földjeiket könnyebben és hasznosabban mûveljék. A mozgalom céljai között az is szerepelt, hogy az érintettek közösségei számára egy új életminõség lehetõségét teremtsék meg, különösen úgy, hogy munkahelyeket hoznak létre, amellyel emelik társadalmi megbecsülésüket az afrikai társadalmakban.

1977 óta közel 30 millió fát ültettek el szerte Afrikában, ugyanis nemcsak Kenya, hanem 1986 óta többek között Tanzánia, Uganda, Malawi, Lesotho, Etiópia és Zimbabwe is csatlakozott a mozgalomhoz, ezzel létrehozva a Pán-Afrikai Zöld Öv Hálózatot. Miután Maathai csatlakozott a Daniel Arap Moi korrupt rezsimjével szemben álló csoporthoz, számos alkalommal került összetûzésbe a hatóságokkal, letartóztatták, becsmérelték, többször megfenyegették, sõt fizikailag is bántalmazták.

Az elnyomó rendszer bukása után, 2002 és 2003 között parlamenti képviselõként tevékenykedett, ezt követõen pedig a Kibaki-kormány természeti erõforrásügyi miniszterhelyettese volt. 2004-ben megkapta a Nobel-békedíjat a fenntartható fejlõdés, a demokrácia és a béke ügyét szolgáló kezdeményezései és cselekedetei miatt és azért, mert egész pályafutása során szívügyének tekintette a természetvédelem támogatását, a nõk jogait és az átlátható kormányzást. Az indoklás szerint "Maathai bátran fellépett az elnyomó hatalom ellen Kenyában. Kivételes tetteivel felhívta a figyelmet a politikai elnyomásra mind otthon, mind külföldön. Munkássága sokaknak jelentett ösztönzést a demokratikus jogaikért folytatott harcukban, különösen a nõk nyertek bátorítást belõle helyzetük javításához."

Maathai életpályája bizonyíték arra, hogy a fenntartható társadalom alapja az igazságosság és a részvétel. A környezet védelme elképzelhetetlen az ott élõ emberek jogainak biztosítása nélkül. Ha elpusztul a Föld, akkor elpusztul az emberiség, és ha nincsenek erõs, önmagukat is megvédeni képes helyi közösségek, akkor nincs, aki kiálljon a Föld védelméért. Ahol a politika a tõke kiszolgálója - ma ez a helyzet a világ nagy részén -, ott bizony mindig a természeti értékek és az emberek kerülnek a vesztes oldalra. A bizonyítékokat hosszan sorolhatnánk, a hatékony globális klímapolitika hiányától a tengerek túlhalászásáig.

Maathai másik, az LMP számára fontos üzenete a nõk részvételének, gazdasági és társadalmi szerepének erõsítése. Õ is rájött, hogy a társadalom fejlõdése, a jövõ generációk védelme csak a nõk, a fiatalasszonyok és a családanyák kezében van, ha õk is részt vehetnek a döntésekben az erõforrásokról, akkor gyermekeik is nagyobb eséllyel indulnak majd. Ez az üzenet pedig ma Magyarországon is érvényes, és a mostani kormányzati idõszakban aktuálisabb, mint bármikor az elmúlt két évtized során.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Elõzõ Következõ

Eleje Tartalom Homepage