DR. LUKÁCS TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Karinthy Frigyes néha már közhelyes, azonban szellemes mondása úgy hangzik: "Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit."

A szellemességen túl azonban a mondás rámutat arra az igazságra, hogy férfi és nő csak valamihez viszonyítottan, pontosabban: valakihez viszonyítottan létezik. Ezt a viszonyulást más értelemben tartalmazza a Teremtés könyve: "Isten megteremtette az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket." A Teremtés könyve a zsidó-keresztény kultúrában azt tanítja, hogy a teremtett embernek istenképűségéből adódóan egyenlő méltósága van, akár férfinak, akár nőnek teremtették, akár férfinak, akár nőnek született meg. Ezért mindenféle megkülönböztetés, amelyet férfiak és nők között mesterségesen hoznak létre, sérti a természet rendjét, ugyanakkor az is sérti a természet rendjét, ha saját identitását a teremtett lény nem választhatná meg, és külső divatirányzatok által arra kényszerítenék, hogy a természet rendjének ellentmondjon.

A KDNP részéről üdvözöljük a vitanap kezdeményezését, abban őszinte, korrekt és tisztességes párbeszédet kívánunk folytatni, amelynek előfeltétele a tények tisztelete. Kétségtelen tény, hogy a vitát kezdeményezők a kérdést úgy teszik fel, hogy a népesség 52 százalékát adó nőket a magyar parlamentben csak 9 százalék képviseli, és ezt a kérdést szeretnék valamilyen módon megoldani.

Nem kívánom relativizálni a kérdésfelvetést, de bátorkodom megjegyezni, hogy a magyar népesség négyötöde vidéken él, és nem tudom pontosan megmondani, hogy ehhez képest mennyi a vidéki képviselők számaránya, de minden személyeskedés nélkül fel kell tennem a kezdeményező képviselő asszony részére azt a kérdést, hogy vajon mennyi a vidékiek számaránya az LMP képviselőcsoportjában. (Dr. Schiffer András: Sok.)

Ezzel csak egy rossz kérdésfelvetésre szerettem volna válaszolni, és arra rávilágítani, hogy önmagában egy statisztikai adat alkalmatlan arra, hogy abból olyan következtetést vonjunk le, ami a demokratikus jogelveket sértené, hiszen annyi a vidéki képviselő, amennyit megválasztottak, és annyi a női képviselő, amennyit megválasztottak. Nem a választók vannak értünk, hanem mi vagyunk a választókért. Tehát, ha a választók látnák, hogy a női képviselők azokat a tulajdonságokat a közéletben képesek képviselni, nyilvánvalóan ők is másképp gondolkodnának.

Nem volna szerencsés a rosszul feltett kérdést bagatellizálni, ezért a közös gondolkodás alapjául javaslom elfogadni, hogy hazánkban normatív szinten, tehát a jog oldaláról semmiféle akadálya nincs annak, hogy bárki megfelelő feltételek esetén, akár nő, akár férfi, bármilyen posztot betölthessen vagy bármilyen foglalkozást folytasson.

Alapjogi rendelkezéseink biztosítják bármifajta megkülönböztetés tilalmát, ezért normatív módon az esélyegyenlőség nők és férfiak számára biztosított. A kérdést átfogalmazva talán akként is lehetne feltenni, hogy a pártalapszervezetekben milyen a nők aránya, és többek között ehhez viszonyíthatjuk a parlamenti képviselők arányát. A statisztika mindig viszonyszámok rendszere. Ez a megközelítés már inkább tartalmi, és talán az erre adott válasszal közelebb jutunk az igazság kifejtéséhez.

Sokszor hivatkozunk arra, hogy vannak olyan értelmiségi pályák, amelyek elnőiesednek, és amikor a tanári pályáról beszélünk, akkor többen megjegyzik, hogy mindez azért következik be, mert alacsony presztízsű pályákról van szó. Ezzel szemben az az állításunk, hogy elnőiesedik az orvosi, az ügyvédi vagy a bírói pálya is. Utóbbi esetben meg kell jegyeznem, hogy Magyarországon 2022 bírónő található, amely az egészhez viszonyítva 70 százalékos arányt jelent, a Legfelsőbb Bíróságon 55 százalékos arányban vannak, tehát többségében vannak a nők.

Ezekből az adatokból az a következtetés vonható le, hogy nemcsak jogi akadálya nincs a politikai tisztségek betöltésének, de úgy tűnik, szociológiai akadálya sem mutatható ki. Tehát a megoldást máshogy, másképp kell keresnünk.

Engedjék meg, hogy elmondjam, mert itt az előbb felvetődött a jövedelemkülönbségek kérdése: az is egy érdekes viszonyítási adat, hogy Magyarországon az európai rangsorban 21.-ek vagyunk a jövedelemkülönbségben, tehát 14-15 százalékos jövedelem mutatható ki. A három héttel ezelőtt megjelent adatsor szerint a menedzserfizetések kapcsán 30 százalékos az adat. Az utóbbival kapcsolatban azonban szeretném megjegyezni, hogy az a külföldi vállalat, amelyik odahaza nem fogja alkalmazni a nők és a férfiak közötti fizetéskülönbséget, vajon Magyarországon ezt miért teheti meg?

Magam is vallom, hogy amit csak a nők képesek adni a világnak, a beleérző képességet, mások önzetlen szolgálatát, az odafigyelést, a kiegyensúlyozottságot és a valódi békítést, az jó lenne, ha a magyar politikai életben is megjelenhetne. De mindaddig, amíg a politikai küzdelmekben csak a férfiakkal való vetélkedés - sokszor agresszívabb formájában - jelenik meg, a béketeremtés helyett a viszálykodás, a beleérző képesség helyett a gyűlölködés, az odafigyelés helyett az elkülönülés, a kiegyensúlyozottság helyett a frusztráltság, a feszültség, addig nincsenek meg a minták, a példák, és az új nemzedéknek nincs meg a kedvező választási lehetősége.

Meggyőződésem, hogy ezen a helyzeten változtatni akkor lehetséges, ha József Attilával azonosan valljuk: "mi férfiak férfiak maradjunk és a nők nők, szabadok, kedvesek, s mint ember, mert az egyre kevesebb".

Határozottan állítjuk, hogy a sokszor hangoztatott kvótarendszer semmilyen körülmények között nem hozná meg a kívánt eredményt. Először: volt olyan parlament, ahol meghatározták, hány paraszt, hány munkás, hány nő lehet jelen. Ez egy történelmi tapasztalat, amelyet nem kívánunk megismételni, mondhatnám: kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. Másodszor: ha kellő számú nő az alapszervezetekben nem végez közösségi munkát, a kvótarendszer diszfunkcionális lehet. Harmadszor: más pályák tapasztalataiból, például az előbb említett ügyvédi, bírói pálya tapasztalataiból állítható, hogy a nők számára megalázó lenne, ha ők "kvótanők" lennének.

A vitanap kezdeményezői felteszik azt a kérdést: vannak-e olyan, a munka és a család összehangolása terén jelentkező nehézségek, amelyek megnehezítik a nők szerepvállalását. Ha vannak ilyenek, hogyan tudunk ezen változtatni?

Tisztelt Ház! Az embernek az élet bármely területén sokféle nehézséggel kell szembenéznie. Vallom, hogy a férfisors, a Peer Gynt-i két nő, az édesanya és a tiszta lány, Solvejg, meghatározzák életünket. Jobb, ha ezzel tisztában vagyunk.

A család évében talán az is elmondható, hogy csak és kizárólag a kölcsönös szeretet az, amely megtart minket, és csak a kizárólagos és kölcsönös szeretet, a teljes önátadás az, amely a jövendő nemzedéknek biztonságot nyújt. Ha a családot mint intézményt módszeresen meggyengítjük, a nehézségek, a feszültségek és a problémák is megnőnek. Tehát ismételten azt kell állítanom, hogy a kérdésfeltevés nem szerencsés, mert ha a magas presztízsű pályákon, orvosi, ügyvédi vagy bírói pályán összeilleszthető a magánélet, a család és a hivatás gyakorlása, nyilván ez a politikai pályán is megtehető.

A családban élőknek is sok nehézséggel kell szembenézniük, és engedjenek meg egy megfogalmazást, amelyet nejemmel közösen fogalmaztunk meg: úgy élünk, mint a híd két pillére, amelyen sokan mennek át, de ezt csak kölcsönös szeretetben tudjuk megtenni. Hogy egy kis távlatot adjak a közös gondolkodásnak: az ember élete olyan, mint a hordozórakéta; azért ég el, mert hisz abban, hogy a következő nemzedék előbbre jut.

Tisztelt Ház! A kérdés eldöntése sok esetben azon múlik, hogy értékrend vagy egy haldokló, hanyatló kultúra divatirányzata alapján gondolkodunk. Boldog II. János Pál pápa megfogalmazásában a kérdést úgy is feltehetjük, hogy az élet kultúrájában vagy a halál kultúrájában gondolkodunk. A Teremtés könyvével kapcsolatban azzal kezdtem, hogy a férfi és a nő egyenlő méltóságú és istenképű, most azzal folytatom, hogy a női méltóság mégis több, mert ők többet tudnak az élet titkairól.

Valóban jó lenne, ha az élet titkairól való többlet a közéletben is megjelenne, azonban ennek feltétele, hogy ne akarjunk természetes határokat eltörölni; becsüljünk meg minden nőt, aki a család szolgálatát vállalja; és becsüljünk meg minden nőt, aki a beleérző képességével adott esetben a bírói pályát választja; és becsüljünk meg minden nőt, aki képes a női erényt és méltóságot a közéletben megjeleníteni.

Ha ez az ideális állapot valamilyen csoda folytán előállna, talán a felnövekvő nemzedékben is többen döntenének úgy, hogy a közélet szolgálatát nőként, a szó legnemesebb értelmében vállalják.