Nagyon fontos az én lányaimnak, az önök lányainak, húgainak, fontos minden fiatal és érettebb nőnek, hogy a nemzet templomába, a Parlamentbe, vagy éppen a helyi közgyűlésbe, képviselő-testületbe betekintve, a tévéközvetítésekben, a híradókban, a politikusi munkát látva azt tapasztalják, hogy mi, nők alakítói, formálói lehetünk hazánk sorsának. Ha ezt látja, akkor bátorítást kap ahhoz, hogy ő is aktív, tudatos alakítója legyen saját életének, környezetének, közösségének, az országnak, amelyben él.

Számít-e a politikussá válás szempontjából, hogy valaki férfi vagy nő? Nem mondhatjuk, hogy nem számít, hiszen ha megnézzük a számokat, látjuk, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta következetesen, minden ciklusban körülbelül 90 százalékban férfiak ülnek a parlamentben és a legfontosabb egyéb politikai posztokon. Tehát úgy tűnik, hogy igen, számít, valamiért férfinak kell lenni a politikussá váláshoz, s csak igen kivételesen, 10:1 arányban kerülnek a politikai döntéshozatalba nők, akik egyébként az ország lakosságának több mint a felét teszik ki.

Erre sokan úgy érvelnek, hogy nem a férfi vagy női nemhez tartozás számít, hanem a tehetség és a rátermettség. De ha az elmúlt 20 évben valóban a tehetség és a rátermettség számított a politikussá válásban, akkor miért tart itt az ország? Olyan sok rátermett és tehetséges politikus hogy tudott annyi rossz döntést hozni? S ha már a rátermettségnél és a tehetségnél tartunk, sokan azzal érvelnek, hogy ne azért akarjon valaki bekerülni a parlamentbe, mert nő, hanem mert rátermett és tehetséges.

Hadd kérdezzem meg azokat a szerencsés képviselőtársaimat, akiknek fiúgyerekük és lánygyerekük is van: azt tapasztalják, hogy a lányaik kevésbé tehetségesek és okosak, mint a fiaik? Ugye, nem? Mert a felmérések azt mutatják, hogy a lányok az általános iskolában, a középiskolában, az egyetemen egyaránt ugyanolyan jól vagy jobban teljesítenek, mint a fiúk.

(10.20)

Ha tehát a talentum, a szellemi képességek számítanak, akkor itt lenne a helyük egyenlő arányban a férfiakkal, akár csak az egyetemi előadótermekben. A kérdés az, hogy hová lesz az a sok tehetséges, okos, rátermett nő, miért nem kamatoztatják közülük többen a tehetségüket az ország sorsának a törvényhozással, a politikával történő formálásában.

Tényként kijelenthetjük, hogy a tehetség, a szellemi képességek nem hiányoznak a nőkből. Ez tehát nem lehetne akadálya a közéleti részvételnek. Az adottságokon kívül kifejezetten a politikai szerepvállalás irányába hathatna, hogy a nőknek tengernyi olyan tapasztalatuk van, amiből a politika, azaz a közjó összeáll, már ha a politika a közjóról szólna és nem valami egészen másról. A nők - életformájuknál fogva - nap mint nap tapasztalják meg saját bőrükön mindazt, amiről itt a parlamentben szó van vagy szó kellene hogy legyen, mégpedig abból a szemszögből, abból a perspektívából, amelyből a politikának a közjó kérdéseit látnia kellene. Például a családokban többnyire a nők gazdálkodnak, ők osztják be a pénzt, ők járnak vásárolni, tehát a mindennapok gazdasági ismereteire tesznek szert. Ők tartják a kapcsolatot az iskolával, tehát közvetlen tapasztalatot szereznek az oktatási rendszerről. Ők gondozzák, ápolják a beteg hozzátartozókat, tehát rálátnak az egészségügyre. A női életformából következően sokkal komolyabban sújtják is őket a rossz döntések. Ha például az egészségügyi megszorítások miatt a betegek nem jutnak kórházba, nekik, a nőknek kell otthon ápolni őket, és ha a munkavállalókat kiszolgáltatottakká teszik a jogszabályok, akkor ők, a nők fogják a betegápolás, a gyerekgondozás miatt elveszíteni az állásukat - többnyire.

A nők meghatározó, pótolhatatlan szerepet tölthetnének be a politikában akkor, ha a politika a közjóról szólna, ha a politika emberközpontú lenne, akkor, ha a politikában nem az lenne a fő kérdés, hogy mi a jó a pénzpiacoknak, a nemzetközi nagytőkének, a külföldi befektetőknek; hanem hogy mi a jó az embereknek, annak a bizonyos 99 százaléknak, ha nem arról szólna a politika, hogy hogyan lehet hatalomhoz, erőpozíciókhoz, haveroknak leosztható pályázati pénzekhez és állásokhoz jutni, hanem hogy hogyan lehet a magyar emberek jóllétét és méltóságát biztosítani. Nos, ha így lenne, akkor a nőknek természetszerűen lenne nagyobb szerepe, meghatározó szerepe a politikában. Látszólag egy periferikus kérdésről van szó ebben a mai vitában, ezen a mai vitanapon, és közben úgy érzem, aligha beszélhetnénk olyanról, ami ma fontosabb és aktuálisabb.

Az egész világnak és a magyar embereknek különösen is elege van a politikából és a politikusokból, a politika jelenlegi valóságából; abból, ahogy a politika teljesen összeépült egy szűk elittel és az ő érdeküket szolgálja, ahogy a politikusok, a képviselők eltávolodtak azoktól, akiket képviselniük kellene, ahogy - tisztelet a kivételnek - fogalmuk nincs arról, hogy élnek a valódi emberek a valódi Magyarországon, ugyanis gyakorlatilag semmilyen kapcsolatuk nincs velük, olyannyira mesterséges világban élnek. Ez az a történelmi pillanat, amikor ideje van végre a női politizálásnak. De nem úgy, hogy a nők a megbukott politizálási stílusba akarjanak beilleszkedni, hanem úgy, hogy ők maguk, mi magunk formáljuk át belülről a politikát a saját élettapasztalatunk alapján úgy, hogy végre arról szóljon a politika, amiről szólnia kell, az emberekről és a közjóról. No de mi lesz a családdal és a háztartással, ha a nők elkezdenek tömegesen politizálni?

Kedves Képviselőtársaim! Ahogy az országban és a világban véget kell vetni az igazságtalanságnak, úgy a családban és a magánéletben is. Ahogy az országban nem lehet a terheket igazságtalanul mindig ugyanazokra terhelni, úgy a családban, a házasságokban, a párkapcsolatokban is változásra van szükség. Ki kell mondani, hogy a gyermekek gondozása, a közös otthon fenntartása két felnőtt ember közös felelőssége, minthogy mindkét fél közös joga, hogy megtalálja örömét a családban, a gyerekekben és hogy megvalósítsa saját álmait és küldetését a családi szerepekben és azon kívül egyaránt.

A szeretet és az igazságosság fogalma nem válhat el többé egymástól. Az országnak is azt mondták, hogy csak legyen békesség, szeretet mindenáron, ezért beáldoztuk az igazságosságot. Ez történt és történik a nőkkel is. A szeretet és a családi békesség jegyében szinte minden terhet ők hordoznak. Miféle szeretet ez, aminek semmi köze az igazságossághoz? Milyen fogalmuk lesz a gyerekeinknek az igazságosságról, ha azt látják, hogy az anyjuk összeroskad a terhek alatt és a küldetését, az álmait nem valósíthatja meg, csak azért, mert nőnek született? Itt a történelmi pillanat, hogy véget vessünk a nőkkel szembeni igazságtalanságoknak, mondjuk ki, hogy a család intézményének csak akkor van jövője, ha a két felnőtt ember társként él benne, és nemcsak az örömöket, hanem a terheket is megosztják, és mindketten megvalósíthatják a küldetésüket, az álmaikat társként igazságosan és szeretetben.

Kívánom, hogy minél több fiatal lány és nő álma legyen a nemzetért, a magyar emberek méltóságáért, a társadalmi és gazdasági igazságosságért való harc, a politikai pálya, és mivel minden sikeres közéleti ember mögött ott áll egy szerető, támogató társ, kívánom a férfiaknak, hogy merjék végre összekapcsolni a szeretetet, a szerelmet és az igazságosságot, merjenek igazságos szeretetkapcsolatban élni, és merjenek erős, bátor nőket választani társuknak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage