KUKORELLY ENDRE (LMP): Köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy elsősorban a férfiakhoz szóljak. Azt gondolom, hogy ezt a témát nekünk, férfiaknak kellett volna a Ház elé hozni és nem a hölgyeknek. Életünk folyamán ezerszer és ezerszer megtapasztalhattuk, hogy voltaképpen mit is jelent ama bizonyos anyai gondoskodás. Ebben a vonatkozásban a magyar nyelv nagyon jól eligazít minket, amikor anyaföldről, anyanemzetről beszél. Nagy hibát követünk el, ha ezt nem vesszük végre komolyan, ha legyintgetünk és feministázunk vagy szüfrazsettezünk. Ha a politizálás ebben a légkörben folyik tovább, ha a magyarok ezt a példát látják, ha van hová mutogatniuk, nevezetesen ránk, akkor valamennyiünk által érzékelhetően lefelé tartó spirálba kerül az ország, a közügyhalmaz jóvátehetetlenül magával ránt minket.

Hölgyeim és Uraim! Megértem azokat, akik semmiféle kvótát és pozitív diszkriminációt nem tartanak helyesnek, fairnek. Azt gondolom azonban, hogy ebben a vonatkozásban helye van mindennek, ugyanis a közvélekedés, ha utálja is, viszolyog is tőle, de normálisnak, sőt érdekesnek tartja mégis a kompetíciót, a harcot, sajnos a kooperáció, a megegyezés rovására. Ha tehát választ, ennek megfelelően fogja a férfiakat, a férfiast, az ő felfogása szerinti harcost választani, érdekei érvényesítését tőle várva. Be kell tehát bizonyítani a számára, hogy a nőies megoldás jobb, úgy értve, hogy talán kevésbé hatásos, viszont jóval hatékonyabb, azzal együtt, hogy talán egész életében ezt tapasztalja.

Épp ez a paradoxon feloldandó a kvótával, csakis az ebbe a helyzetbe hozott nők tudják bizonyítani, demonstrálni, amit a mindennapokban mindenki érzékel.