Tényleg jót tehetne adott esetben több női politikus empátiája a döntések, eredmények és kompromisszumok terén, de csak akkor, hogyha alkalmas emberként, elhivatottságból vállalják, nem pedig kötelező kvóták alapján, kalandnak vagy egyfajta rosszul értelmezett politikai karriernek tekintik. Ezért a kötelező kvóták meghatározása helyett sokkal inkább ennek a ma még férfiasnak tartott világnak és abban a női értékek hasznosságának a bemutatását, illetve a nőkhöz eljuttatását tartanánk hatásosnak.

Le kell szögezni, hogy aki akar, most is lehet közszereplő, politikus, és sokkal kevesebb akadálya van ennek, mint hogy egy átlag piaci munkahelyet megszerezzen egy nő. Feltételezem, hogy szemben a Házon kívüli munkahelyek zömével, az itt ülő hölgyektől senki nem kérdezte meg, mielőtt képviselők lettek, hogy akarnak-e még gyermeket, lesz-e majd nagymama, aki vigyáz a gyerekre, amikor beteg, és sorolhatnánk ezeket a típuskérdéseket. Az, hogy csak ennyi női politikus van, azért van, mert egyszerűen a nőknek alapvetően nincsenek politikai ambícióik.

Egy biztos: a nők akkor lesznek boldogok, hogyha mindenki azt csinálhatja, amire valódi ambíciója van. Akinek politikai, az legyen politikus vagy közszereplő; aki nyolc gyereket szeretne főállásban, tisztességgel felnevelni, az tehesse meg ezt, és lehessen főállású anya; aki kettőt, és mellette dolgozni akar, az tehesse meg azt emberi léptékekkel. Ha azért dolgozik, mert akar, akkor az siker, karrier, öröm. Ha azért, mert az otthon és a család maximális ellátása mellett még muszáj a létfenntartási kényszer érdekében, pedig magától és a férjétől valójában inkább a következő gyermeket szülné, ez már nem emancipáció.

A mai világgal az a gond, hogy valójában nincs választási lehetősége a nőknek. És nem az a kérdés sajnos, hogy lehet-e politikus vagy közszereplő, hanem hogy lehet-e nyolc gyermeke, ha éppen azt akarja, illetve lehet-e család és munka úgy, hogy nemcsak egy létfenntartásért folytatott túlélőfutam az egész, hanem hogy mind a kettőt minőségben tudja végezni, mondjuk, részmunkaidőben, és valódi örömet lel mindkettőben. A nők szabadságát és egyenjogúságát a döntések szempontjából kell megvalósítani, mindenre lehetőséget teremtve, és a nőkre bízva, hogy ki mivel akar élni.

Tapasztalataim szerint sokkal nagyobb probléma a társadalom és a nő számára, ha nem vállalhat annyi gyereket, mint amennyit szeretne, mint az, hogy nem minden harmadik képviselő nő a Házban. A közéleti szerepvállalás pár tucat nőt érint, a gyermekvállalás, munkavállalás pedig több milliót. Inkább ezen a téren kellene a nők helyzetén javítani, nem pedig a közéleti szerepvállalásban. Hiányoznak a munkahelyek, a rugalmas szabályozás, a támogató háttérintézmények és a valódi állami segítség.

Ebben a helyzetben most egy kicsit úgy érzem, hogy egy olyan problémáról beszélünk, ami az itt ülőkön kívül igazából nagyon kevés embert érdekel és érint, hiszen pont a politika és a közélet az, ahol a legkevesebb megkülönböztetés és a legkisebb diszkrimináció éri a nőket, sőt igazából sokszor még előny is az, hogy nő a képviselő.

Ha pedig kötelező kvóta meghatározásával töltjük fel a képviselői helyeket olyan nőkkel, akik csak azért, mert nők, de valójában nem biztos, hogy alkalmasak a feladatra, akkor az a működés a szakmai hatékonyságot ronthatja le még tovább, és nem utolsósorban szerintem sokkal megalázóbb egy nő számára kirakat-kvótaképviselőnek lenni, nem pedig érdemek alapján bekerülni.

És itt tenném fel a kérdést az LMP-frakció részére: mennyiben lenne más vajon az LMP-frakció összetétele, hogyha nem kvóták alapján töltik fel a helyeket?

Az pedig, hogy alkalmas emberek nem jutnak be, az nem a női esélyegyenlőség problémája, hanem emberi jellemgyengeségé és hatalomvágyé, ezt pedig nem kvótákkal kell orvosolni; ez egyformán sújtja a nőket és a férfiakat.

Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik padsoraiból. - Szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage