(8.10)

Mit tesz most a kormányzat? Egyrészt folytatja az átcsoportosítást az adórendszer keretén belül a szegényektől a gazdagok, a tehetősek irányába, majd az ezáltal is keletkező problémák lényegében összes terhét éppen társadalmilag is rájuk sújtja. Most szeretném megnézni, tételesen bemutatni önöknek, hogy hogyan néznek ki a számok, és hogyan néznek ki ennek társadalmi következményei.

Szociális területen a mélyszegénységgel sújtott társadalmi csoportok esetén, a nyugdíjak területén, tehát az időspolitikát illetően a szegény, beteg emberek vonatkozásában, a munkanélküliség és annak intézményrendszere kérdésében és a foglalkoztatásokat, béreket illetően látható, hogy a jóléti funkciókra a GDP érzékelhetően arányosan kisebb részét szánja a 2011-es költségvetés, mint amennyit 2010-ben. Tudják, hogy ezek a jóléti funkciók - többek között a szociális ellátások, a nyugdíjkiadások, a családtámogatások - 2010-ben még a magyar nemzeti össztermék 17,5 százalékát tették ki, jövőre már nem érik el a 16,5 százalékát sem, jól látható módon arányában és mértékében is csökkent ezen kiadások köre.

A költségvetést megalapozó törvényjavaslat, a nyár elején elfogadott, közfoglalkoztatással kapcsolatos törvények olyan szociálpolitikát vázolnak fel, amely nem a társadalmi integrációt segíti elő, sem a munkanélküliek beilleszkedését, sem a bármely okból szegényekké váltaknak a helyzetükből való kitörését. Az intézkedések számos, a munkaügyi és a szociális ellátórendszerben már meglévő diszfunkciót nem vesznek figyelembe, ezeket továbbépítik, és a segélyezési rendszert a jogszabályi változással úgy alakítják át, hogy növelik a szegénységben élő, de jövedelempótló segélyt nem kapók arányát, azaz rontják a segélyek társadalmi hatásosságát. A segélyek hatékonyságát pedig az rontja tovább, hogy az alapvető szükségletek kielégítésére eddig sem képes ellátásokat - mint például a rát, a bérpótló juttatás és mások - tovább csökkentik, ezzel ezek az emberek még távolabb kerülnek a munka világától, másrészt, ahol erre egyáltalán mód nyílik, még a feketemunkának is tovább nő a lehetősége. A kényszerintézkedések, a szankcionálásra épülő segélyezés és a közfoglalkoztatás ilyetén módja nem enyhíti a társadalmi feszültségeket, hanem tovább növeli azokat.

A befagyasztott támogatások, illetve a csökkenő források olyan folyamatokat indítanak el, amelyek nyilvánvaló módon az ország amúgy is hátrányosabb helyzetben élő régióit még inkább kiszakítják, egyes társadalmi csoportoknak pedig a társadalomból való végletes kiszakításával járnak. Ez a költségvetés tehát az elszegényedést hozza Magyarországon, társadalmilag ellehetetlenít olyan csoportokat, amelyek nem perifériális csoportok, hanem a társadalom gerincét jelentenék, ez a költségvetés elszegényíti a magyar társadalmat, és a szegény többséget szembeállítja azokkal, akik pillanatnyilag éppen haszonélvezői ennek a változásnak.

Világos, hogy az időspolitikában, a nyugdíjakban spórolni kíván a kormány, megtakarítani az időseknek nyújtott szolgáltatások kárára. A nyugdíjakra fordított költségvetési kiadások a GDP arányában 8,9 százalékra csökkennek az idei 10,2 százalékkal szemben, miközben önök szerint, az előtervezet szerint a GDP mintegy 1,5 százalékkal növekedni fog. Nyilvánvaló, hogy ebből az következik, hogy az idei szintet sem tartja fenn a nyugdíjkiadásokat tekintve a kormány, további ellátásokat szüntet meg és csökkent, jogosultságokat vesz el. Az így csökkenő mértékek mellett különösen azok a hírek keltenek revelációt, amelyek korábban szerzett jogosítványok elvonását jelentik. A korhatár alatti nyugdíjazás átalakítása, valamint a szociális természetű öregségi nyugdíjak egy részének átalakítása szociális támogatássá és a nyugdíjbiztonság megszűnése alapvetően rengeti meg az időskori biztonság kérdését, valahogy úgy, ahogy az elmúlt évben tapasztaltuk, amikor Lázár János azt mondta, hogy mindaz, ami a korhatár előtti nyugdíjakkal kapcsolatos, csak a fegyveresekre vonatkozik, majd kiderült, hogy ez vonatkozik mindenkire, aki korhatár előtti nyugdíjas, majd kiderült, hogy rájuk nemcsak úgy vonatkozik az intézkedés, hogy ez nyugdíj helyett egy szociális típusú támogatássá válik, hanem úgy is, hogy bizonyos körüknek adót kell viselniük ezen ellátás után.

A következő lépés, ha így haladunk tovább, az, hogy ezen támogatások már csak rászorultsági elven járhatnak, az azt követő kérdés pedig az, hogy kérvényezés útján kiderül, hogy ezek a járandóságok ugyan rászorultság alapján járnának, csak nincs rá forrás. Ez a folyamat veszélyezteti ma Magyarországon az özvegyi nyugdíjakat, ez az, amely megkérdőjelezi ennek a költségvetés-politikának a társadalmi érvényét. Nyilvánvaló, hogy ugyanezt a kört sújtják az egészségügyben előre jelzett költségvetési változások, a gyógyszerkassza több mint 80 milliárdos megkurtítása, illetve az egészségügyi szolgáltatások szűkítése azáltal, hogy az egészségügyi alapban is kevesebb a pénz, és azáltal is, hogy az államosítás miatt az önkormányzatok korábbi támogató forrásai százmilliárdos nagyságrendben hiányozni fognak. Summa summarum, a 300 milliárdos forráskivonást ismét a legnehezebb sorúak - a betegek, az idősek, azok, akik egészségügyi szolgáltatásra szorulnának - fizetik meg, vagy azokkal kívánja a kormány megfizettetni.

A munka világában pedig egy matematikai statisztikai párbaj zajlik a valósággal, csak sajnos a valóság áll nyerésre - a valóság, amelyet nem lehet statisztikai trükkökkel átverni. Ugyanis azok köre, akik munka nélkül maradnak ezen válságos időszakban, azok köre, akik a felelőtlen gazdaságpolitika okán nemhogy pluszmunkahelyhez jutnának, hanem még a munkahelyüket is elveszítik, bővül, miközben a rájuk, a felzárkóztatásukra vagy támogatásukra szánt források drasztikusan csökkennek. Önök is tudják, hogy az álláskeresési támogatásra feleannyi pénzt terveztek, mint idén, miközben a Start-munkaprogramra különféle forrásokból alig többet, mint amennyit idénre terveztek. Ha a két számot egyszerűen összeadjuk, a 2011-es 134 milliárdot és a 110-120 milliárdos közmunkakasszát, akkor az durván 250 milliárd, eddig tehát rájuk ennyit fordítottunk, a jövő évi terv 67 milliárdos álláskeresési támogatás és 132 milliárdos közfoglalkoztatási program - ez pedig 200 milliárd. Miközben tehát a munka társadalmáról beszélnek, a szegényeket támogató új segélyezési programról, körükből 50 milliárd forintot vonnak ki, cinikus módon a munkaügyi statisztikával pedig azt akarják kimutatni, hogy jobban járnak ezek az emberek, és magasabb lesz ettől a foglalkoztatás.

Az ötödik dolog, amit szeretnék szóba hozni, a bérek és bérpozíciók kérdése. Az már világos, hogy olyan adórendszer születik, amelyik a 240 ezer forintnál kevesebbet keresők keresetét, nettó pozícióját jelentősen tovább rombolja, és mintegy 20 százalékos béremelésnek kellene megvalósulnia az alacsony bérek körében ahhoz, hogy egyáltalán pozícióban maradjanak az emberek. Ma már azt nem hozza szóba komoly ember, hogy ezt majd bérkommandóval helyreigazítják, mert ez már nem tűri a komolyság próbáját, de azt szóba hozzák, hogy ellensúlyozni fogják kompenzációval, illetve minimálbér-emeléssel. Kérem, ne tegyék, ne tegyék úgy, ahogy ezt tervezik, mert megint úgy járunk Magyarországon, mint ahogy jártunk 1998-2002 között, amikor a Fidesz meggondolatlan módon, egyoldalúlag és erőszakoltan nem a munkavállalók, munkaadók alkujának megfelelően emelt minimálbért, hanem olyan módon, hogy az megszüntette a ruhaipart, a textilipart és a könnyűipart, tízezrek foglalkoztatása szűnt meg azon felelőtlenség okán, hogy a minimálbér-emelést tulajdonképpen csak a munkáltatóktól való pénzbehajtásra használta. Ez fenyeget bennünket a bérpolitikával kapcsolatban, miközben a bruttó bérek ilyenfajta növekedésének nettó hatását elveszi a kormányzat az adórendszeren keresztül. Kérem szépen, ez egy kifejezetten pénzbehajtó és a terheket áthárító magatartás.

Végső soron pedig mindezek az intézkedések látható módon nem csak ahhoz vezetnek el, amit a sajtó ír, és amit szakemberek naponta, újra és újra az asztalra tesznek, hogy éhséglázadás, szociális katasztrófa és egyebek következhetnek be - sajnos ennél többről van szó.

(8.20)

Arról van szó, hogy egymásra halmozódnak ezen társadalmi csoportoknak - amely nem kétharmadát, hanem háromnegyedét jelenti az országnak - a válságai, és egy olyan új szituációt hoznak Magyarországra, amelyben az egymásra szuperponálódó, egymást erősítő válságok, a mélyszegénységben élők, az idősek és a munka világában élők válsághelyzete megkérdőjelezi azok társadalmi status quóoját is, akiket önök nyertesnek szánnak. Megjegyzem, ez a kör rendkívül szűk Magyarországon.

Hogy ez a veszély elmúljon, ehhez alapvetően más társadalompolitikai filozófiájú költségvetésre van szükség. Még mindig megvan a lehetőség, hogy a módosítókkal ezt elérhessük, bár őszintén szólva ebben a kormányzati ciklusban az első másfél év után semmi reményt nem látok arra, hogy önök ebben befogadók lennének.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage