DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Pálffy képviselőtársam jól forgatja a szót. Nekem nem Corvin Mátyással van problémám meg az MSZP-nek, mi nem is ezt mondtuk. Tehát sem Szent Istvánról nem ejtettem szót, sem Corvin Mátyásról. A Corvin-lánc kitüntetésről, amelyet Horthy Miklós kormányzó alapított, sok történész szerint azért, hogy az uralkodói felségjognak számító kitüntetésadományozási jogot vindikálja magának ezt kifejezendő. És ahogyan elmondtam a beszédemben is, ennek a korszaknak az ideológiájával és politikájával van bajunk, és ez azt üzeni, ennek a Corvin-láncnak az állami kitüntetésekről szóló törvényben való mostani megerősítése, hogy ezzel azonosul vagy azonosulni akar a kormányoldal.

(16.10)

Márpedig ennek a korszaknak a korlátozott parlamentarizmusa, az autokratikus berendezkedése mögött - amit nemcsak én állítok, hanem mérvadó történészek mutatták ki jellemzésben ennek a tartalmát -, én hiszem, hogy Magyarországon e mögött nincs társadalmi támogatottság, nincs teljes társadalmi támogatottság.

Nem vitatom, hogy van, akinek ez tetszik. Nem vitatom. Ott ülnek önnel szemben ezek a képviselők. Nekik tetszik. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Így van.) Másoknak meg nem. És ez nem lehet minta egy modern, XXI. századi Magyarország számára. Nem lehet minta, mert azt gondolom, hogy a történelem kerekét visszaforgatni ebbe az időbe, és azt az iszonyú társadalmi kiszolgáltatottságot visszahozni a szegényeknek, ami akkor volt, na, ezzel aztán végképp nem lehet egyetérteni. Ez van az álláspontunk mögött. Ez van, és nem más.

Nagy Imrét illetően majd egy következő kétpercesben fogok válaszolni. Köszönöm.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage