Engedtessék meg, hogy egy példát mondjak. 1945-ben Magyarországon parlamentet választottunk, én tagja voltam annak. Itt törvénykeztünk akkor. Az akkori fizetségi rendszer hasonlított a jelenlegihez, ahogy én csináltam akkor. Négy-öt olyan tisztséget is betöltöttem képviselői munkám mellett, ami teljes időt igényelt volna. Elnöke voltam a Nostra Általános Áru- és Közraktárközpontnak, ami egy országos vállalat volt. Tagja voltam az Országos Szövetkezeti Tanácsnak, ami teljes idő volt. Aztán az egyetemen tanítottam, országgyűlési képviselő voltam.

Ezekért mind tiszteletdíj járt. Én azt az eljárást választottam, hogy magamnak megtartottam - mint fizetést - egyet. Annyi önzés, bölcsesség vagy család iránti lojalitás volt, hogy a legmagasabbat tartottam meg, a többit odaadtam valahová. Nevezetesen, én a Magyar Parasztszövetségnek adtam mint hozzájárulást, annak a társadalmi intézménynek a munkájához. Tehát egy fizetésből éltem, noha négy helyről kaptam teljes fizetést. Akkor az országgyűlési képviselők tiszteletdíja 400 forint volt. A 400 forintot is odaadtam a Magyar Parasztszövetségnek. Ilyen megoldást is választhatnak képviselőtársaink. Akkor azt a fizetést tartod meg, tartom meg, amelyiket választom, valószínűleg a legmagasabbat. (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) De a többit már nem az egyénnek; a kapzsiság, a profithajhászási vád, ami időnként elhangzik, megszűnik.

Köszönöm.