A tisztelt Országgyűlés elé beterjesztett, hulladékokról szóló mostani törvényjavaslatnak az elmondottakból fakadóan kettős célja van. Egyrészt, hogy átültesse azokat az irányelvi szabályokat, amelyek egy fejlődő és sok lehetőséget magában rejtő ágazat korszerűsítését szolgálják, másrészt, hogy a hazai hulladékgazdálkodás belső ellentmondásokkal terhelt és annak modernizálását féken tartó jogszabályi környezetét megújítsa, átláthatóvá tegye, illetve olyan jól strukturált szabályrendszerré formálja, amely a lakossági és nemzetgazdasági célokat együttesen szolgálja.

A törvényjavaslat előkészítését a kormány hivatalba lépését követően megkezdtük, de előtte ütemezve a termékdíjról szóló szabályozás került életbe léptetésre, amely jelen pillanatban is komoly ösztönzést jelent a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok elvégzése tekintetében. Az előkészítő munka során az irányt az irányelv egyes rendelkezései, illetve célkitűzései szabták meg, amelyekre figyelemmel meg kellett találnunk annak módját, hogy ezeket miként tudjuk megfelelően hozzáilleszteni a hatályos hazai jogszabályokhoz. Az irányelvi szabályok átvételével kapcsolatos jogalkotási munka azonban rámutatott arra, hogy a hazai szabályozás számos ponton idejétmúlt, a rendszer sok egymással szemben álló és a lakossági szempontokat háttérbe szorító érdekeket szolgál, ugyanakkor nemzetgazdasági vagy környezetvédelmi hasznot lényegében nem állít elő, tehát nem jó, nem felel meg a korszerű nemzeti elvárásoknak, nem felel meg az Európai Unió idevonatkozó irányelveinek és a környezetvédelem, ezáltal az emberek érdekeinek.

Munkánk előrehaladtával egyre jobban kirajzolódott, hogy a hazai rendszer milyen hiányosságokkal küzd, és mennyi terhet hordoz a vállán. Mindez egyértelművé tette azt, hogy az irányelvi rendelkezések pusztán mechanikus átvételével a rendszer nem megújítható. Így például komoly visszásságokra utal az is, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumba tömegével érkeznek olyan panaszlevelek, amelyek arról tanúskodnak, hogy a lakosságtól elszállított hulladék után fizetendő közszolgáltatási díj nem a ténylegesen elvitt hulladék mennyiségével arányos, és a lakos sok esetben tehetetlen a közszolgáltatás emelkedő áraival szemben. Aggasztónak tartjuk, hogy a rendezetlen és ellentmondásos jogszabályi környezet a gazdaság szereplői számára számos ponton visszaélésekre ad okot, és meg is történtek ezek a visszaélések. Így a hulladék útját a képződéstől a hasznosításig, illetve ártalmatlanításig a hatóság nehezen tudja nyomon követni. Ugyanakkor a lakossági terhek extraprofitot jelentettek leginkább az itt tevékenykedő külföldi érdekeltségek számára.

A gazdálkodó szervezetek vállán ugyanakkor nagy az adminisztrációs teher, halljuk a panaszt, amely magatartásukat sokszor negatív és nem jogkövető magatartás irányában befolyásolja. A legnagyobb problémát azonban talán az okozza, hogy a hulladéknak mint erőforrásnak nem tulajdonítunk kellően fontos nemzetgazdasági jelentőséget. Azaz a hulladékban rejlő lehetőségeket nem aknázzuk ki, rosszul gazdálkodunk a lehetőségekkel. Ezért állt elő az a helyzet, hogy ma Magyarországon a települési szilárd hulladék többsége, körülbelül 75 százaléka lerakókba kerül, nem pedig hasznosítókba. Csak jellemzésképpen: ugyanez az arány Ausztriában körülbelül 3,7 százalék, mármint hogy 3,7 százaléka kerül lerakókba, Németországban vagy Hollandiában pedig alig több mint 1 százalék. Nem tévedés, 1 százalék. Amíg Magyarországon a települési hulladék körülbelül 17 százalékát hasznosítják anyagában, tehát papírból papírt, műanyagból műanyag, üvegből üveg, addig Belgiumban ugyanez az arány körülbelül 60 százalék, Németországban körülbelül 65 százalék, Ausztriában pedig körülbelül 69 százalék. Óriási különbség! Vagyis ahelyett, hogy a hulladékból hasznos alapanyagot, termékeket állítanánk elő, és azokat a kereskedelmi forgalomban értékesítenénk, Magyarországon a hulladékot lerakjuk, így hagyjuk, hogy a benne rejlő erőforrások elvesszenek, és nem utolsósorban környezetszennyezést idéznek elő, azaz terheljük a környezetünket.

A tisztelt Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat célja ezért, hogy ezekre a problémákra megoldást kínáljon. Az irányelvi célkitűzések megvalósítási lehetőségeinek és a hazai hulladékgazdálkodás sajátosságainak tüzetes vizsgálata kellett ahhoz, hogy kikristályosodjon bennünk egy olyan stratégia, amelynek elemei hosszú távon biztosítani tudják a hazai hulladékgazdálkodás hatékonyságát és fejlesztését. A vizsgálat rámutatott arra, hogy a stratégia gerincét jelentő irányelvi célkitűzések megvalósításához olyan jogszabályi és gazdasági háttér, ismétlem, gazdasági háttér is szükséges, amely tartalommal tölti meg az irányelvből átvett előírásokat, alkalmas a munkahelyteremtésre, hozzájárul egy tisztább környezet megteremtéséhez, és elősegíti, hogy a jövőben a hulladéklerakásnak a hulladékmegelőzés és a hulladékhasznosítás legyen az alternatívája. A tisztelt Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat, valamint az ahhoz kapcsolódó és a részletszabályokat meghatározó végrehajtási rendeletek hivatottak arra, hogy ennek keretéül szolgáljanak, és többé ne lehessen úgy kerettörvényt a tisztelt Ház által elfogadtatni, hogy a hozzá tartozó, ebben az esetben a törvényhez tartozó 33 végrehajtási utasítás csak majd évekkel később jelenjen meg. Nem így lesz, a törvény életbe léptetésére a 33 megalkotása a célunk, amelyet természetesen szinte be kívánunk mutatni parlamenti képviselőtársainknak és az összes többi érdekeltnek és érintettnek.

Melyek tehát azok a célok, elvek és szabályok, amelyek új keretet biztosítanak a hazai hulladékgazdálkodásnak? Az irányelv és egyben a törvényjavaslat egyik legfontosabb célkitűzése a hulladékképződés megelőzése, illetve csökkentése. Nincs új a nap alatt: ez az Európai Unió hulladékokkal, hulladékgazdálkodással kapcsolatos prioritási listájából fakad, szakmailag igazolt, teljesen korrekt és meghatározó erejű.

(12.00)

Ezt a törekvést alapozza meg a hat évre szóló nemzeti megelőzési program, amelyet első alkalommal 2013. december 12-éig kell kidolgozni, és ahogy a fenntartható fejlődés bizottsága ülésén tegnap Szili Katalin által elhangzott - csak őt idézem ebbe a pillanatban, de más képviselőtársak is jelezték -, járási szintre kell elkészíteni, szólt a javaslat, és én ezzel messzemenőkig egyetértek. Járási szintre lebontva kell megcsinálnunk a nemzeti megelőzési programot.

A hulladékképződés megelőzése, illetve csökkentése egyrészt úgy érhető el, hogy a gyártókat olyan alapanyagok, minőségi termékek gyártására ösztönözzük, amelyek biztosítják azt, hogy az anyag vagy termék élettartama a belső tulajdonságai révén hosszabb legyen, avagy újra lehessen használni, és így később váljon hulladékká; vagy újból meg lehessen szerelni, ki lehessen javítani, erre ösztönözzünk mindenkit, aki ezekkel a termékekkel foglalkozik. Ezt a célt segíti elő a gyártó felelősségének kiterjesztése.

A hulladék mennyisége másrészt úgy csökkenthető, hogy egyre kevesebb hulladékot viszünk a lerakóba és egyre többet a hasznosítókba, így ott könnyebben, gyorsabban és hatékonyabban tudják hasznosítani, és a hasznosított anyagot pedig végső soron visszavinni a termék-anyag körforgásba. A megfelelő hasznosítási kapacitások kiépítése össztársadalmi érdek, amely nemcsak a környezetünk megóvását biztosítja, de munkahelyeket is teremthet, új ágazatoknak adhat lökést, és ennek alapjai, kapacitásai, gépi igénye ebben a pillanatban is megvan Magyarországon.

A hulladékképződés csökkentése és a hasznosítási arányok növelése nemcsak cél, de kötelezettség is egyben. Az irányelv - mármint az említett európai uniós irányelv - ugyanis minden tagállam számára előírja, hogy a háztartási és a háztartásihoz hasonló hulladékból származó üveg-, fém-, műanyag- és papírhulladék újrahasználatra történő előkészítésének és újrafeldolgozásának mértékét 50 százalékra, a nem veszélyes építési-bontási hulladék újrahasználatra történő előkészítését, újrafeldolgozását és egyéb, anyagában történő hasznosítását pedig 70 százalékra kell növelni 2020-ig.

Az irányelv előírja továbbá, hogy a települési hulladék részeként lerakásra kerülő biológiailag lebomló szervesanyag-mennyiséget az 1995-ben országos szinten képződött, a települési hulladék részét képező biológiailag lebomló szervesanyag-mennyiséghez képest 2016. július 1-jéig minimum 35 százalékra kell csökkenteni. Tehát az, ami komposztálható, nem kerülhet szeméttelepre, hanem azt nagy méretekben vagy családi házas környezetben komposztálni kell. Ehhez ösztönző rendszerek kellenek, és nem csak a tiltás vagy nem csak a kényszer eszközével kell élni.

Ahhoz, hogy ezek a célok időben teljesülni tudjanak - mellesleg mindezért a magyar állam felelős, ezért is tartjuk fontosnak az állami szerepvállalás növelését ezen közcélok és közfeladatok elérése tekintetében -, szükség van arra, hogy hasznosítási kapacitásainkat növeljük, és a hasznosítható hulladékot eltérítsük a lerakótól. Ezt a célt szolgálja a törvényjavaslat által bevezetett hulladéklerakási járulék, amely a környező országokban már bevált és évek óta működő intézmény, tehát az európai uniós tagországokon belül működő intézmény, elvárás ugyanakkor az Európai Unió által. A járulék lényege, hogy ha a lerakás drágításával a lerakás nem lesz többé olcsó megoldás, és a hasznosításnak nagyobb teret és több lehetőséget biztosítunk, akkor a hulladék nagyobb arányban hasznosulhat. Ugyanakkor a már bevezetett termékdíjrendszer ösztönzésképpen hat a szelektív gyűjtés és az anyagában történő újrahasznosítás nagyobb mértékű megvalósításában. Tehát nem az lesz, hogy áthárítják a lakosra ezt a bizonyos hulladéklerakási járulékot; annál is inkább nem tudják ezt megtenni az érintett gazdálkodó szervezetek, mert központi árszabályozás lesz. Másrészt pedig nem éri meg, hiszen hogyha szelektíven gyűjtik vagy utóválogatással kinyerik a nyersanyagnak minősülő papírt, műanyagot, fémet, üveget, azután támogatást kapnak, pontosan abból a termékdíjból fakadóan, amelynek letéteménye az a törvény, amely jelen pillanatban is életben van.

A hulladéknak a lerakóktól történő eltérítését és a nagyobb arányú hulladékhasznosítást segíti elő az is, hogy 2015-ig elkülönített hulladékgyűjtési rendszert kell felállítani a háztartásokban képződő üveg-, fém-, műanyag- és papírhulladékok vonatkozásában. Semmi gond szakmai tekintetben a hulladékszigetekkel. De igenis gond van szakmai tekintetben a hulladékszigetekkel, hiszen bebizonyosodott, hogy az összesen keletkező lakossági hulladék legfeljebb 10 százalékát lehet így összegyűjteni. Fizikai képtelenség növelni a konténerek számát vagy az égig emelni a méretüket. Tehát nem ez a megoldás, hanem ezeket meg kell hagyni, töltsék be a funkciójukat, de ugyanakkor háztól házig, ajtótól ajtóig történő szelektív hulladékgyűjtést kell megvalósítani, mint ahogy az már történik ebben az országban számos helyen Szombathelytől Siófokig, a Galga mentén - súgják a képviselőtársak -, Keszthelyen és egyéb más helyen is. Tehát megoldható sűrűn lakott területen is, és megoldható másutt is az országban; a fővárosban még könnyebben, mint vidéki településeken, hiszen ez logisztikai, gazdasági kérdés is nagymértében.

A hulladék elkülönítetten történő gyűjtésének ösztönzése elősegítheti azt, hogy a lakosok több hulladékot vigyenek a szelektív és kevesebbet a vegyes hulladék gyűjtését szolgáló gyűjtőedényekbe. Ilyenformán el lehet érni Magyarországon, hogy a lakosságnak csak azon hulladék után kelljen fizetni, amit nem gyűjt szelektíven. Tehát az emberek ösztönzése ezáltal bekövetkezhet. Ennek révén a hasznosítókhoz nagyobb mennyiségben kerülhet hasznosítható hulladék, ugyanakkor - ahogy említettem - kevesebb kerül a lerakókra.

Ezeknek a céloknak biztosít alapot az irányelv által továbbfejlesztett hulladékhierarchia rendszere, amely előírja, hogy a hulladékgazdálkodási tevékenységek gyakorlása során meghatározott elsőbbségi sorrendet kell biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a legjobb megoldás a megelőzés, azonban ha ez bizonyos körülmények között nem lehetséges, akkor a lehető legtöbb hulladék esetében kell alkalmazni az újrahasználatot, valamint az újrafeldolgozást. Sajnos például a műanyaghulladékok esetében a közel 40 fajta műanyag közül 3-4 fajta hasznosítható újra anyagában. Ebből pedig az következik, hogy égetni vagy pirolizálással ezt a műanyagot olajjá alakítani és azt égetés révén villanyárammá konvertálni csak abban az esetben lehetséges a mi idevonatkozó jogszabályi rendelkezéseink alapján, ha az nem újrahasznosítható. Tehát csak a maradék maradékának maradékát lehet égetni, illetve pirolizálással átalakítani. A lerakást akarjuk elkerülni, és az anyagában történő újrahasznosítást akarjuk támogatni.

A törvényjavaslat meghatározza, hogy valamely anyag vagy tárgy milyen esetekben tekinthető mellékterméknek, nem pedig hulladéknak. Ez azt a célt szolgálja, hogy a gyártásnál képződő hulladék elkülönüljön a gyártási folyamat hasznos termékeitől. De itt szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ezzel a dologgal - mint minden eszközzel - élni is és visszaélni is lehetséges, tehát valamit mellékterméknek titulálni csak azért, hogy elkerülje azokat a következményeket, mint például a drága veszélyeshulladék-égetés vagy a drága veszélyeshulladék-lerakás. Ezért roppantul fontos, hogy minden egyes ilyen minősítés tekintetében mind életciklus-elemzések elvégzése kötelező legyen - ez benne van a törvényi szabályozásban -, mind pedig karbon lábnyom, azaz szén-dioxid-kibocsátás tekintetében olyan elemzések történjenek, amelyek tudományosan alapozzák meg, hogy ilyen esetben melléktermékről beszélünk, és nem hulladékról.

A törvény rendelkezik a hulladékstátus megszűnésének eseteiről is. Azokat a feltételeket írja elő, amelyek teljesülése esetén az anyag vagy tárgy már nem tekinthető hulladéknak, és hasznosításával elhagyhatja a hulladékkört, ismét termékké válhat.

(12.10)

A törvényjavaslat fontos újítása, hogy rendelkezik a közszolgáltatással kapcsolatos díjak országosan egységes szabályozás szerinti meghatározásának kötelezettségéről. Eszerint a díjképzés alapfeltételeit miniszteri rendelet határozza meg, annak érdekében, hogy megszűnjenek azok a lakosságot sújtó visszaélések, amelyek az eltérő díjszabásból fakadnak. A törvényjavaslat célja, hogy a díjszabás felett erősebb állami kontrollszerep érvényesüljön, tehát az állam szerepvállalása ebben a tekintetben is erősebb legyen. Úgy gondoljuk, hogy az egységes díjszabásra és az erősebb állami szerepvállalásra azért van szükség, hogy a magyar lakosság ne legyen kiszolgáltatva a versenyszektor érdekeinek, mert ez idáig így volt sajnos.

Új eleme a törvényjavaslatnak - és egy régóta fennálló problémát kíván orvosolni -, hogy lehetővé teszi azt, hogy a hulladékgyűjtő edényzetbe helyezett hulladékot a továbbiakban ne lehessen következmények nélkül eltulajdonítani. Ezért a törvényjavaslat kimondja, hogy a hulladékgyűjtő edényzetben gyűjtött települési hulladék az edényzet közterületen történő elhelyezésével a közszolgáltató tulajdonába kerül, és az nem tekinthető uratlan jószágnak, uratlan dolognak.

A fentiekből következik, hogy a törvényjavaslat a korábbinál szélesebb hatósági jogkört határoz meg, ezzel elősegítve a jogsértőkkel szembeni erőteljesebb hatósági fellépést. Mindeközben természetesen a hatóságok leterheltsége közismert, ezért bizonyos hatósági, más jellegű feladatok elhagyása következhet be, annak érdekében, hogy az előbb említett feladatot meg lehessen valósítani. Ennek megfelelően bevezeti az elkobzás és a lefoglalás jogintézményét. A törvényjavaslat előírja, hogy aki engedély nélkül hulladékot szállít, hulladékot más ingatlanán, illetve közterületen jogtalanul elhelyez vagy elhagy, a jogsértéssel érintett eszközt, dolgot, illetve a hulladék szállítására használt járművet a környezetvédelmi hatóság a helyszínen lefoglalja és később akár el is kobozza. Ugyanakkor természetesen ez jelenti a tettenérést is, amely a legritkább esetben következik be, hiszen nem fogja a jogsértő bejelenteni, hogy ő milyen cselekedetre készült, minden területre viszont, minden létező fizikai térre viszont nem lehet a hatóság embereit állandó jelleggel kivezényelni.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos szabályok egységesebbek és áttekinthetőbbek lesznek. Ennek értelmében 2013. január 1-jétől a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása állami szervezésbe kerül. 2013-tól közszolgáltató csak olyan gazdálkodó szervezet lehet, amelyben az állam vagy/illetve a települési önkormányzat a tulajdonosok szavazatának többségével tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik, és a társaság tulajdonosaként jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja. Azaz 51 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonban kell hogy legyen a közszolgáltató, 49 százalékban lehet magán-, akár külföldi magán-, akár hazai magánérdekeltség. Ez természetesen a menedzsmentjogokat is érinti.

Az új törvény megalkotásával egyidejűleg felülvizsgálatra kerülnek a kapcsolódó végrehajtási rendeletek is, ahogy már említettem, hogy a törvénnyel egy időben hatályba lépve egységes rendszert jelentsenek és a végrehajtásuk megvalósulhasson.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! Mindezeknek megfelelően kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy hozzászólásaikkal, szakmai javaslataikkal, mint ahogy ez már történt a különböző bizottságokban, nemcsak a fenntartható fejlődés bizottságában, hanem az egyéb, idevonatkozó bizottságokban is, és természetesen a végén támogatásukkal, szavazatukkal segítsék elő, hogy a hulladékról szóló törvény korszerű, hatékony és megfelelő módon életbe léptetett legyen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik padsoraiban.)