Engedje meg, nagykövet úr, hogy a kereszténydemokrata frakció nevében önt is és munkatársait is nagy szeretettel köszöntsem, úgy is, mint a német-magyar baráti tagozat elnöke. Kevesen ülnek itt a teremben olyanok, akiket az a szerencse érhetett, mint engem, hogy 1989 augusztusában kerültem ki Berlinbe tanulni, és ott voltam azon a napon, kalapáccsal a kezemben, amikor a falat lehetett bontani. Akkor is nagyon jó volt magyarnak lenni, mert elhangzott akkor is, mint ahogy többször is, ahol megfordultam, hogy ha mi, magyarok nem nyitjuk meg annak idején az NDK-menekültek előtt a határt, akkor nincs német újraegyesítés, és akkor nincs európai újraegyesítés.

(17.50)

Örülök annak, hogy mint a Magyar Országgyűlés tagja, ennek a parlamentnek a tagja, részt vehetek azon a 20 éves ünnepségen, amelyen arról a szerződéskötésről emlékszünk meg, amely 1992-ben történt. Én akkor jogot hallgattam a berlini egyetemen, nem itt ültem, ebben a parlamentben, hanem éppen Berlinben, és nem gondoltam volna, hogy 20 év múlva én mondhatom a kereszténydemokrata frakció nevében ezt a beszédet.

20 év nagyon rövid idő egy nemzet életében, viszonylag hosszú idő egy ember életében, gyorsan elmegy. Képviselőtársaim több szempontot felhoztak már a vitában, én ezeket nem akarom megismételni, szeretnék azonban néhány dolgot ezekből kiemelni. Németország, és ez elhangzott, Magyarország legfontosabb gazdasági partnere. Kevesen tudják, hogy Kína és Brazília után Magyarországon fektették be a németek a legtöbb pénzt, majdnem 20 milliárd eurót invesztáltak hazánkba, ami annak is a bizonyítéka, hogy a magyarokban a németek bíznak, mint ahogyan mi is mindig is bíztunk a németekben, végig a történelmünk során. 500 ezer embernek adnak munkát a német cégek, aminek hihetetlen jelentősége van. Kevés olyan ország van a térségben, ahol külön egyetemen németül lehet hallgatni. Az Andrássy Egyetem egy unikum. Büszkék vagyunk arra is, hogy az első Orbán-kormány idején rakhattuk le ennek az egyetemnek az alapjait.

A német-magyar fórumon kétévente megemlékezünk arról, hogy mennyire fontosak nekünk ezek a kapcsolatok, és többen ülnek itt a teremben olyan polgármesterek, akár közgyűlési elnökök, akiknek bizonyára van kapcsolatuk valamelyik német településsel.

Végezetül, hogy mennyi érzelem van ezekben a kapcsolatokban, ezzel zárnám a beszédemet, elmesélnék egy történetet arról a Fischer-családról, amelynek az egyik tagja később Németország külügyminisztere lett, és Budakesziről telepítették ki őket. 1954-ben, amikor sajnos a németek megverték az azóta is legjobb magyar csapatot, az akkori aranycsapatunkat Bernben, Joschka Fischer, aki már nem itt született Budakeszin, hanem Németországban, de az édesapja és a felmenői is itt látták meg a napvilágot, 200 éve éltek Magyarországon, megnézte ezt a meccset, és amikor a németek sajnos megvertek bennünket, akkor sírva fakadt. Sírva fakadt az az ember, akinek a családját 200 éve vetette ide a sors, akit kitelepítettek innen, de a magyaroknak szurkolt ezen a mérkőzésen. Ez is elárulja azt, hogy mennyi érzelem van a magyar-német kapcsolatokban, ez is bizonyítéka annak, hogy lehet Magyarország megítélése most a német médiában átmenetileg rossz, de gondoljunk a történelemre, gondoljunk azokra a gyökerekre, azokra a személyes élményekre, amelyek bennünket, magyarokat és németeket mindig is összekapcsoltak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)