Ha komolyan vesszük magunkat, akkor egy országgyűlési határozat csak valós tényeken alapulhat és nem különböző propagandaszólamokon. (Ékes József: Mint az Európai Parlamenté? Az is valós tényeken alapszik, ugye?) Én azt elfogadom vagy tudomásul veszem, hogy a kormányoldal kezdettől úgy próbálta beállítani, hogy itt Magyarországot bántják, a magyar embereket bántják, és itt van a mi hős miniszterelnökünk, aki kivont karddal megvédi; csakhogy ez nem igaz. Ha megnézi valaki ezt a határozatot - pontosabban: egy állásfoglalásról van szó -, itt elő nem fordul az, hogy Magyarország meg magyar emberek, itt a magyar kormányról van szó, és a magyar kormány és parlamenti többsége jogalkotói tevékenységéről van szó. (Kőszegi Zoltán: 30 millió román!) Erről szólt a vita, erről szólt az állásfoglalás, és erre lehet reagálni.

Én azt természetesnek tartom, hogy mindenki, aki úgy érzi, hogy ezt meg kell köszönni, az megköszöni. Ha a Fidesz-frakció úgy érzi, köszönje meg, ha a kormány úgy érzi, köszönje meg, de ne az Országgyűlés nevében, mert vannak itt olyan frakciók, akik úgy érzik, hogy nincs mit megköszönni; ha van mit megköszönni, az inkább az a kritika, amelyet legalább annyi, ha nem több néppárti politikus fogalmazott meg Alain Juppé francia külügyminisztertől kezdve - mondjuk, már említették - a CDU egyik legtekintélyesebb politikusáig, a Bundestag külügyi bizottságának elnökéig, mindenki aggodalmakat fogalmazott meg mint Magyarország barátja.

Azt gondolom, hogy a helyes értékelés mégiscsak az, ha a parlament avval ért egyet, hogy a kormány köszönje meg azt, hogy melléállt ennek a két országnak néhány politikusa és néhány civil szervezete, ezt meg lehet köszönni, de ne akarják ebben olyan frakciók részvételét (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), akik úgy érzik, hogy éppen az ellenkezőjét kell megköszönni, és nem pedig ezt az odaállást egy egyébként nem jó ügyhöz.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)