Miniszterelnök úr, ezek az ön szavai, mégis március 1-jén lejárt a kilakoltatási moratórium, és most több ezer ember, több ezer család néz szembe azzal, hogy elveszíti otthonát, annak ellenére, hogy a kormányprogramban is megígérték, hogy nem élhet az utcán egyetlen család sem.

(18.00)

Az elmúlt másfél évben több mint nyolcvan, a kilakoltatással kapcsolatos tragédia történt Magyarországon. A napokban is országszerte több olyan esetről hallunk - Sárospatakon, Kiskunhalason, Rákospalotán, Józsefvárosban -, hogy családokat lakoltatnak ki, tesznek az utcára kisgyermekes családokat, és akkor még nem beszéltem azokról a tragédiákról, amelyek Pusztaszeren vagy Budapesten a III. és IV. kerületben történtek, amikor családos emberek a kilakoltatás közben vetettek véget saját kezükkel az életüknek. A foglalkoztatási helyzet nem javul, miniszterelnök úr, a megélhetés egyre nehezebb, elképesztő terhet jelent, hogy a fideszes önkormányzatok sorban emelik a lakbéreket. Több helyen 50 százalékos emelés is volt, ez egyik napról a másikra 10 ezer forintos többletkiadással jár. Az őszi-téli időszakban sem történtek meg azok a lépések, amelyek a legnehezebb helyzetben lévőkön segítettek volna. Önök kizárólag a devizahiteleseknek segítenek, azok közül is csak a jobb helyzetben lévőknek. Miniszterelnök úr, jelenleg 140 ezer kilencven napon túli devizaadós van, és 1 millió feletti a rezsihátralékosok száma. Őket már ma fenyegeti a kilakoltatás, amit a kormány konkrét intézkedések hiányában csendben végignéz.

Miniszterelnök úr, hadd idézzem ismét az ön szavait: minden korábbinál fontosabb, hogy kiálljunk egymásért, egymás mellett, kiálljunk Magyarországért. Kérem miniszterelnök urat, hogy akkor tegyen így. Hol késik a segítség?

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)