Az 1875. évi büntető törvénykönyv, a Csemegi-kódex vitája során az igazságügy-miniszter, Perczel Béla expozéjában dr. Pauler Tivadar jogtanárt idézi, amely szerint "Az igazság elve kijelöli a büntető hatalom határát, melyen túl azt gyakorolni soha nem szabad, s melyen belül végcéljához, a jogbátorság követelményeihez idomítandók a büntetés minden nemei, melyek végcélja sikeresebb létesítését eszközlik, nevezetesen, hogy a büntetés kihirdetése a polgárokat tetteik következményeire kellőképpen figyelmeztesse, jogsértések elkövetésétől óvja, végrehajtása pedig a sértett félnek elégtételül, a bűnösnek javításául szolgáljon, másoknak gonosz hajlamait fékezze és zabolázza."

Tisztelt Ház! A büntető kódex megalkotása kapcsán először arra a kérdésre kötelességünk válaszolni, hogy mi az a nyomós ok, amely alapján új törvényt alkotunk. Mindenekelőtt engedtessék meg, hogy felhívjam szíves figyelmüket arra, hogy az 1978-ban megalkotott törvényt a parlament három évtized alatt több mint kilencven alkalommal módosította, és ezeket a módosításokat több mint tíz alkotmánybírósági határozat érintette. Sajnálatos módon a közgondolkodásban és a közfelfogásban nem alakult ki egy olyan egységes vezérlőelv, amely biztosította volna, hogy a módosítások ne aktuálpolitikai igényre szülessenek meg.

Bibó Istvan egy 1937-ben írt, "Etika és büntetőjog" című tanulmányában kiemeli: "A jog éppen társadalmi funkciójának más volta miatt nem lehet teljes egészében az erkölcsi normák rendjének a része, másrészt a jog minden különbözősége mellett is a társadalmi szabályoknak olyan területét jelenti, mely különösképpen erkölcsi megítélés alá esik."

A Magyar Országgyűlés az alaptörvény elfogadásával megteremtette azt a szilárd alapot, amelyre fel kell építeni a jogrendszer egészét, így nagyszámú módosításokat követően szükségképpen egy egységes kódexet kell megalkotni. Az új törvény megalkotása szükséges azért is, hogy mindazon értékek hatékony és kellő védelméhez eszközt teremtsünk, amelyek az alaptörvényben megfogalmazásra kerültek, különösképpen a "Szabadság és felelősség" fejezetben megfogalmazottak szerint.

Itt szeretnék visszatérni Bibó István dolgozatára, amely az erkölcs és büntetőjog kérdéskörének elemzésekor nyomatékosan mutat rá arra a tényre, hogy "a büntetőrendszer megtorló jellegét csak ott és annyira lehet csökkenteni, ahol és amennyire a társadalomnak felháborodásra és megtorlásra való készsége csökkent. Az a felháborodás, melyet a büntetőjog intézményessé tesz és levezet, mindig egy valóságos vagy vélt erkölcsi rosszal, bűntettel szemben való felháborodás. Ahol az erkölcsi felháborodás a büntetőjog híján önhatalmú megtorlást és bosszút váltana ki, ott lép fel a büntetőjog, hogy az erkölcsi rossznak e nem kevésbé rossz következményeit csökkentse".

(11.10)

A fentiek alapján a nagyszámú és ad hoc módosításon túlmenően társadalmi igény a bibói szóhasználattal "társadalmi felháborodási készsége", hogy a jogalkalmazók kezébe új és hatékony eszközt teremtsünk, annak érdekében, hogy az alapvető emberi jogok és értékek védelme megvalósuljon, és az emberek biztonságérzete növekedjék. Azonban ennek a célnak az elérése érdekében az újonnan alkotott büntető törvénykönyv szükséges, de nem elegendő eszköz. A célt a jogrend egészével kell elérni oly módon, hogy a jogrend egészének kell a védelmet biztosítani.

Tehát további jogalkotási kötelezettségek hárulnak ránk. A megfelelő és szigorodó anyagi jogszabályokon túlmenően biztosítani kell, hogy az ítélkezés időszerűvé váljék, hatékony legyen. Engedtessék meg, hogy külön is kiemeljek ebben a körben egy adott területet, nem tartom ugyanis elfogadhatónak és a jogállami normáknak megfelelőnek azt a helyzetet, hogy a börtönviszonyainkat ma egy hetvenes évek végén keletkezett törvényerejű rendelet szabályozza.

Tisztelt Ház! Tehát úgy kell tekintenünk a Btk. megalkotására, mint az alaptörvényre alapozó első jogszabályra, amelyet a megfogalmazott cél elérése érdekében továbbiaknak kell követnie. A KDNP képviselőcsoportja egyetért a törvénykönyv indoklásában meghatározott jogalkotási céllal, nevezetesen, hogy "A kormány kiemelt feladata, hogy helyreállítsa Magyarországon a rendet, és javítsa az állampolgárok biztonságérzetét. Ennek egyik eszköze, ha szigorú törvények születnek, amelyek minden jogkövető állampolgárnak védelmet garantálnak, a bűnelkövetők számára azonban hatékony és visszatartó erejű büntetést helyeznek kilátásba."

Tisztelt Ház! Aki egy kicsit is foglalkozott - helyzeténél vagy végzettségénél fogva - a büntetőjog területével, az tisztában van azzal, hogy azok a dogmatikai tételek kevéssé változnak, amiket a jogtudomány és joggyakorlat az utóbbi kétszáz évben kidolgozott. Ezért nem is várható el az új Btk.-tól, hogy a korábbi jogelvekkel alapvetően szakítson, ugyanakkor az új törvény akkor tölti be funkcióját, ha ezeket az elveket következetesen végigvezeti a törvény egészén, és a törvény megfelel a normavilágosság kritériumának. Ebből a szempontból, azt gondolom, a törvényt csak elfogadásra ajánlhatjuk, és úgy tűnik, hogy ebben a körben a szakma többsége is egyetért.

Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy a büntethetőség korhatárának leszállítása bizonyos bűncselekmények esetén vet fel kérdéseket. Mielőtt bárki ebben a kérdésben elhamarkodott ítéletet mondana, szeretném megjegyezni, hogy a mintaként szolgáló Csemegi-kódexben is a büntethetőség alsó határa 12 év volt, és 12 és 16 év között alkalmazták a javító-nevelő intézményt. A kérdést tehát úgy kell feltenni, hogy a jellemzően lényegesen nagyobb információkkal rendelkező fiatalkorúak belátási képessége a korábbi időszakhoz képest hogyan alakul. A kérdést úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a belátási képesség az információkkal arányos, vagy kell egy erkölcsi érzék és annak fejlesztése a nevelési folyamatban.

Kétségtelen, hogy a kérdés elsősorban és nem csak jogi jellegű, legalább annyira a pedagógiatudomány, a pszichológia, a szociológia kérdésköre is. Ezzel együtt tehát számunkra elfogadható a büntethetőség korhatárának 12 évben való megjelölése, mint azt több más európai államban teszik. Azonban dogmatikai szempontból megkérdőjelezhető, ha ez csak egyes bűncselekmények esetén állapítható meg, tehát a belátási képességet bizonyos bűncselekmények esetén a törvény vizsgálathoz köti, míg más bűncselekmények esetén az életkori kérdés relevanciával nem bír.

A törvény tárgyalása során kétségtelenül komoly és megalapozott vitát válthat ki a jogos védelmi helyzet kiszélesítése és annak a törvényi vélelemnek a felállítása, amely szerint, ha jogtalan támadás ér valakit, a megtámadott mérlegelése, hogy a támadás élet ellen irányul, így alkalmat ad a védekezés szükséges mértékének túllépésére. Óva intenék azonban mindenkit, hogy ebben a kérdésben elhamarkodottan foglaljon állást. Kétségtelen tény, hogy részben a társadalmi felháborodás és igény hozta létre ezt az új szabályozást, és az is kétségtelen tény, hogy alkalmazása során a joggyakorlatban szükséges lesz az egységes értelmezés biztosítása. Csupán kérdésként teszem fel: a jelenlegi normaszöveg alkalmas-e arra, hogy arra egységes bírói gyakorlatot tudjanak kialakítani? Ebben a kérdésben, azt gondolom, minden törvényhozónak a normaszöveg javításán arra kell törekednie, hogy ehhez az egységes gyakorlathoz olyan fogódzót adjon a joggyakorlat számára, ahol ez az egységes jogalkalmazás kialakulhat.

Tisztelt Ház! Egy büntető törvénykönyvvel szemben megfogalmazott eljárás, nevezetesen az, hogy hatékony eszköz legyen az állami igazságszolgáltatás kezében, feltételezi, hogy a büntetések rendszerét a jogalkotó jól válassza meg. Tehát a hatékonyság nemcsak azon múlik, hogy mely cselekményeket tekint büntetendőnek a törvényalkotó, hanem azon is, hogy milyen szankciórendszert párosít a bűncselekmények mellé. Ebből a szempontból általánosítva annyit állapíthatunk meg, hogy kétségtelen, a hatályban lévő Btk.-hoz képest az új törvény szigorúbb, súlyosabb és differenciáltabb büntetések kilátásba helyezésével vissza kívánja szorítani a bűnözést mint társadalmi jelenséget.

Emberi jogi szempontból külön is értékelhető a szabadságelvonás differenciáltabbá válása az elzárás bevezetésével, amely a rövid tartamú szabadságvesztés alternatívája lehet. Ugyanakkor a kor igényének megfelelően jelenik meg a sportrendezvények látogatásától való eltiltás bevezetése. Azonban ezzel kapcsolatban fel kell tennem a kérdést, hogy vajon az újabb társadalmi tömegjelenségként sokszor értelmezett huliganizmus megjelenése adott esetben a sportrendezvényeken, elegendő absztrakció-e, vagy pedig általánosan minden rendezvényre ki kell terjeszteni, mert ahol a Btk. valamilyen különös tényállását megvalósítják, ott alkalmas lehet más rendezvények esetében is a kitiltás elrendelése.

Külön is ki szeretném emelni - mint az intézkedések differenciálásának példáját - a jóvátételi munka és az elektronikus adat hozzáférhetetlenné tételét. Ezeket az intézkedéseket úgyszintén a gyakorlat igénye indokolja.

Tisztelt Ház! A törvényalkotás fokozott felelősséggel járó tevékenység. Nem túlzás erre a gondolatra ráirányítani a figyelmet, amikor büntető törvénykönyvet kívánunk alkotni. Nem kell félni a vitáktól, nem kell pillanatnyi társadalmi érdekeket kiszolgálni, ugyanakkor válaszolni kell a joggyakorlatban és különösképpen a társadalmi életben felvetett kérdésekre. A magunk részéről ígérjük, minden értékalapon megfogalmazott és felelős gondolatra nyitottak leszünk, mert csak ez a közös gondolkodás alkothat minőséget.

Tudomásul kell venni, hogy az emberek joggal várják el, hogy a biztonságérzetük növekedjen, ahhoz megfelelő színvonalú és mindig az áldozatot védő, ugyanakkor humánus törvényt kell alkotni. Ugyanakkor alázattal azt is lássuk be, hogy bár legyen hatékonyabb a most megalkotott eszköz, célját csak akkor érheti el, ha végrehajtását a már jelzett további törvények megalkotása biztosítja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)