Én mint az LMP-n belül emberi jogokkal foglalkozó képviselő és az emberi jogi bizottság egyik alelnöke is úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat ijesztő, és tegyük hozzá, véleményünk szerint értelmetlen, sőt az elérni kívánt céllal ellentétes kíméletességgel (sic!) bánik a fiatalkorú bűnelkövetőkkel. Úgy bánik velük, tisztelt képviselőtársaim, mint egy ellenséges néppel, mintha egy ellenséges néphez tartoznának.

A leginkább szembeszökő újítás - ez még márciusban a vitára bocsátott törvénytervezetben nem volt benne, vélhetően a büntetések mindenáron való szigorítását követelő, vélt vagy valós társadalmi nyomásra került bele a javaslat szövegébe -, hogy a büntethetőségi korhatárt a törvényalkotó 12 évre szállítja le. A magyar büntetőjog hagyományosan megkülönbözteti a gyermekkort és a fiatalkort. Az utóbbi a 14. életév betöltésével kezdődik, a fiatalkorúak büntetőjoga 14 és 18 év közöttiekre vonatkozik, a gyermekkorúak, azaz a 14 éven aluliak jelenleg büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre.

Érdemes egy pillantást vetni annak a két országnak a büntetőjogára, amely mindig a legközvetlenebb hatással volt a magyar jogrendszerre: a német és az osztrák jogra. Németországban az első, 1871-ben kiadott birodalmi büntető törvénykönyv 12 évben állapította meg a büntethetőségi korhatárt. 1923-ban 14 évre emelték, a 12 évet csak a háború közepén, 1943-ban, a náci Németországban állították vissza. A szövetségi köztársaság visszatért a polgári hagyományhoz, 1953 óta ismét 14 év a büntethetőség korhatára. Ez a szabály most már 60 éve nem változott.

Ausztriában ugyancsak 14 év a korhatár, de 16 évesnél fiatalabbakra a bíróságok nem szabnak ki szabadságvesztést. Svédországban 1997 áprilisában összesen 15 fiatalkorú volt börtönben. Nem tudunk arról, hogy ennek a büntetőpolitikának a következtében Ausztriában vagy Svédországban olyan katasztrofális volna a közbiztonság, hogy az emberek nem mernek odautazni.

Persze, vannak ellenpéldák: Banglades, Mianmar, Nigéria, Szudán törvényei a 7 évesek felelősségre vonását is lehetővé teszik. (Dr. Répássy Róbert: Anglia, Svájc! - Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.) Iránban pedig a fiúkat csak 15 éves kortól, a lányokat viszont már 9 éves kortól bíróság elé lehet állítani. De kérdés, hogy vajon ezek az országok jelentenek-e számunkra követendő példát, vagy inkább Ausztria, Svédország vagy éppen Japán, ahol 20 évesnél fiatalabb bűnelkövetők családi bíróságok elé kerülnek.

Persze, vannak ellenpéldák. Vannak fejlett országok is, ahol 14 évnél alacsonyabb a büntethetőségi korhatár: a Egyesült Államok szövetségi államainak többségében törvény nem is szabályozza a büntethetőségi korhatárt. Itt az a gyakorlat, amit az ENSZ az úgynevezett pekingi elvekben mondott ki: a fiatalkorú büntethetőségéről érzelmi, értelmi fejlettsége, belátási képessége alapján kell dönteni. Persze, ehhez az kell, hogy a bíróságoknak meglegyen a döntési szabadságuk, hogy a törvényhozás, valójában a kormány ne akarjon mindent szabályozni, beleértve a kiszabandó büntetési mértéket is. Pedig most efelé haladunk. Hamarosan érzékelni fogjuk ennek a törekvésnek a káros hatását, mind az igazságszolgáltatás színvonalára, mind a büntetőpolitika egészére nézve.

Valójában ez a 12 éves korhatár mindössze három bűncselekményre - a szándékos, befejezett emberölésre, az erős felindulásból elkövetett emberölésre és a halált vagy életveszélyt okozó testi sértésre - vonatkozik. A rendelkezésre álló statisztikák szerint az utóbbi 20 évben nem tudunk olyan, ilyen típusú bűncselekményről, amelyet 14 éven aluliak követtek el. (Dr. Répássy Róbert: Dehogynem!)

Egy korábbi felszólalásomban egyébként KSH-statisztikákat idéztem arra vonatkozólag, hogy tendenciózusan csökkent az elmúlt 5-6 évben a 14 év alattiak által elkövetett bűncselekmények száma. Kérdezzük akkor, hogy miért van értelme ennek a szigorításnak, de úgy tűnik, hogy a törvényalkotó ezúttal is úgy járt el, mint az okos lány: hozott is valamit, meg nem is. Eleget tett a fogcsattogtatók követelésének: 12 évre szállította le a büntethetőségi korhatárt. Ugyanakkor azonban olyan mértékben leszűkítette az új szabály alkalmazhatósági körét, hogy kérdés, hogy jó-e bármi másra, mint arra, hogy egy-két fizikailag fejlett, de szellemileg közepes mértékben fogyatékos gyereken demonstrálja a magyar igazságszolgáltatás kérlelhetetlenségét. Ismétlem: nem tudhatjuk, hiszen az utóbbi időben nem tudunk ilyen bűncselekményekről.(Dr. Répássy Róbert: Több is volt, sajnos!)

Ugyanezt, a politikai demonstráció primátusát a célirányos büntető-igazságszolgáltatás felett mutatja a javaslat másik erősen vitatott tétele, az elzárás önálló büntetéssé emelése, illetve annak fiatalkorúakra való alkalmazása. Az LMP és a civil szervezetek a törvénytervezet vitájában, de még korábban is, a szabálysértési törvény módosítása kapcsán is kifejtették, hogy a fiatalkorúak elzárása ellentétes a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezménnyel, amelyet Magyarországon 1991-ben hirdettek ki.

A gyermekjogi egyezmény 3. cikke kimondja, hogy az állam intézményeinek - beleértve a bíróságokat is - gyermekekre vonatkozó döntéseik során a gyermek mindenekfelett álló érdekét kell figyelembe venniük. A 28. cikk szerint a gyermekeknek joguk van az oktatáshoz. A 16 évesnél fiatalabbakat nem lehet sem közérdekű munkával, sem pénzbüntetéssel büntetni. Éppen az ő esetükben, a tanköteles korúak esetében marad tehát az elzárás, a szülőket megbüntetik, ha gyermekük nem jár iskolába.

Az elzárás büntetéssel viszont éppen az állam teszi lehetetlenné, hogy a tankötelesek iskolába járjanak, hogy legalább a 8 általánost elvégezzék. Végezetül az egyezmény 37. cikke értelmében szabadságvesztés büntetést fiatalkorúakra csak végső eszközként szabad kiszabni. A kriminológia egyik közhelye, hogy a rövid tartamú szabadságvesztés nem visszatartó hatású, hanem inkább a bűnözés iskolája.

De nem kell a modern kriminológiához fordulnunk, idézzük inkább Deák Ferenc 1840-ben írt követi jelentését: "Fájdalommal kell megvallanunk, a tömlöcök még eddig nem javítóhelyek, hanem nagyrészben a vétek iskolái valának, s gyakran kit az indulás vagy könnyelműség vétekbe kever, de keble fogékony volt még a jóra, s az erkölcs útján csak megbotlott, de szíve romlott nem vala, mint vétkét bánó bűnös került a börtönbe, s mint kitanult gonosztevő hagyá el azt."

De senki se dörzsölje a kezét, tisztelt képviselőtársaim, hogy az új büntető törvénykönyv alapján virtuskodó bolti tolvajok, graffitizők vagy a veteményeskerteket fosztogató gyerekek kerülnek majd börtönbe. Az ő elzárásukról már a szabálysértési törvény 2010-es módosítása gondoskodott.

A javaslat értelmében elzárással a magántitok vagy levéltitok megsértése, a minősített adattal való visszaélés, a tanúvallomás megtagadása, a mentő körülmény elhallgatása és még néhány hasonló cselekmény büntethető. Ezeket ritkán szokták fiatalkorúak elkövetni. Az elzárás kiterjesztése fiatalkorúakra éppúgy demonstráció, mint a büntethetőségi korhatár leszállítása és egy új mutatványszám a Fidesz és a Jobbik keménykedési versenyében. A közbiztonság javítására nem alkalmas ez az eszköz, úgy véljük, legfeljebb arra, hogy Magyarországot fiatalkorúak elzárása miatt ismét elmarasztalják Strasbourgban, Brüsszelben vagy az ENSZ emberi jogi bizottsága előtt.

Végezetül még két kérdésről szeretnék beszélni; az egyik a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos. A gyűlöletre uszításról és az előítéleten alapuló riadalomkeltő garázda magatartásról a javaslat 217. és 332. §-a szól. Az utóbbi a gyöngyöspatai események, illetve azok nemzetközi visszhangja nyomán nyerte el a javaslatban szereplő formáját. Megítélésem szerint figyelembe véve a jogvédő szervezetek, az LMP erre vonatkozó javaslatait is, a két szakasz további pontosításra szorul annak érdekében, hogy lehetővé tegye az effajta közösségellenes és az országot lejárató magatartások szankcionálását.

A jelenlegi szövegezés különválasztja a nemzeti, etnikai és a fogyatékosságon, szexuális orientáción alapuló előítéletességet, holott a kettő között nincs minőségi különbség. Indokolt továbbá, hogy a védett csoportok felsorolása a 332. §-ban is megjelenjen. A törvény pedig kimondja a felsorolt csoportokkal szembeni előítéleten alapuló rongálás és zaklatás szankcionálását is. Egyértelművé kell tenni azt is véleményünk szerint, hogy a szankcionálandó magatartásnak nem kell konkrét személyre irányulni. Ezekkel kapcsolatban módosító javaslatokat nyújtunk be képviselőtársammal. Reméljük, hogy a kormány fontolóra veszi ezeket.

Végül hadd zárjam egy pozitív gondolattal: az LMP üdvözli azt, hogy a családon belüli erőszak, hozzátartozók közötti erőszak megjelent végre a büntető törvénykönyvben. Ezt korábban már több felszólalásban szorgalmaztuk. Külön öröm számomra, hogy mintegy évvel ezelőtt azonnali kérdést intéztem Répássy államtitkár úrhoz, amiben megkérdeztem, hogy meg fog-e jelenni ez mint önálló tényállás. Akkor azt mondta, hogy nem, de ezek szerint sikerült a társadalmi igényeknek ezúttal pozitívan megfelelniük.

(12.30)

Nagyon is érett már ez a döntés, ez a módosítás, úgy véljük, hiszen a világon minden percben három nőt ér erőszak, és Magyarországon is minden ötödik nő átélte már a bántalmazást a családon belül. Sajnos, ezek a sérelmek sokszor láthatatlanok a külvilág számára, hiszen többnyire otthon történnek a privát szféra keretein belül. Mindez nyilván megnehezíti az áldozatok segítséghez jutását, ami tragédiához vezet, hiszen évről évre emberek tucatjai halnak meg családon belüli erőszak következményeként. A statisztikai adatok korábban azt is kimutatták, hogy ez a leggyakoribb halálozási ok a nők ellen elkövetett bűncselekmények között.

Ezzel kapcsolatban is beadnánk még egy pontosító, módosító javaslatot, és örömmel vennénk, ha államtitkár úr, illetve a kormány ezeket is figyelembe venné.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)