Mindazonáltal megragadnám most az alkalmat, hogy jelezzük: Magyarország egy lényeges kérdés vonatkozásában továbbra sem teljesíti megfelelően a fent nevezett New York-i egyezményben foglalt kötelezettségeket. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény, azaz a Harm.-törvény 76. §-ának (1) bekezdése kizárja a Magyarországon nem jogszerűen tartózkodókat a hontalan státus kérelmezésének, így a védelem megszerzésének lehetőségéből.

(14.30)

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága többször illette súlyos kritikával ezt a rendelkezést, amely aggályos a nemzetközi kötelezettségeknek való megfelelés szempontjából, és megkérdőjelezi a hontalanok védelmére létrehozott magyar mechanizmus minden egyéb kétségtelen vívmányát. Tény, hogy a New York-i egyezmény bizonyos rendelkezései csupán a területükön jogszerűen tartózkodó hontalan személyek vonatkozásában határoznak meg kötelezettségeket az államok részére. Ez ugyanakkor nem tekinthető felhatalmazásnak egy, a fentihez hasonló korlátozás bevezetésére számos ok miatt.

A hatályos jogszabályozás nem bizonyos konkrét kérdések, mint a munkavállalás vagy az oktatás tekintetében korlátozza a nem jogszerűen tartózkodó hontalanok jogait, hanem definíció szerint kizárja őket már a hontalanság megállapításának folyamatából is. A New York-i egyezmény tartalmazza a kizáró okok taxatív felsorolását, a nem jogszerű tartózkodás azonban nem szerepel ezek között. A magyar szabályozás így bevezet egy, az egyezmény szövegéhez képest új, de facto kizáró klauzulát, ami komoly aggályokat ébreszt a nemzetközi kötelezettségek teljesítését illetően.

A Fővárosi Bíróság ítélete is megerősíti ezt a kritikát. A bíróság rögzíti azt is, hogy a hontalanság megállapításának anyagi jogi feltételeit az egyezmény tartalmazza, amely értelmében a hontalan személy az, akit egy állam sem tart saját joga alapján állampolgárának. Az egyezményhez képest a Harm.-törvény csak a hontalansági eljárás eljárási szabályait tartalmazza, ezért további anyagi jogi feltételeket nem írhat elő a hontalanság megállapításához. A jogszerűen tartózkodó kitétel a New York-i egyezmény egyes rendelkezéseinél álláspontunk szerint úgy értelmezendő, hogy a hontalanságmeghatározási eljárásban hontalanként azonosított és ezáltal tartózkodási jogcímet szerzőket is magában foglalja, függetlenül attól, hogy az elismert hontalanok milyen jogszabályi előírásnak megfelelően érkeztek vagy tartózkodnak az országban a hontalanság megállapítását megelőzően. Ezt az érvet erősíti meg az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságnak a téma vezető akadémiai, állami és civil szakértőinek véleményével összecsengő álláspontja, miszerint a hontalankénti elismerés, hasonlóan a menekültkénti elismeréshez, deklaratív és nem konstitutív aktus, tehát a hatósági döntés csak elismeri, de nem keletkezteti a hontalanságot.

Lényeges a New York-i egyezmény történeti kontextusának figyelembevétele is a jogszerű tartózkodás feltételeinek értelmezésekor. Az egyezmény szövegezési munkálatainak közvetlen történelmi, társadalmi hátterét a második világháború után Európa adta, ahol hatalmas tömegek váltak üldözötté és sokan közülük hontalanná akár a háború, a diktatórikus rezsimek vagy éppenséggel a határok átrajzolása és az államalakulatok átalakulása miatt. Hat évtizeddel később a hontalanság mint jelenség jellemzői és dimenziói teljesen mások Európában. E probléma egy jóval kisebb, kevésbé látható és tagoltabb csoportot érint, akik esetében a hontalanság gyakran kapcsolódik valamilyen migrációs tényezőhöz, például az érintett vagy a szülei esetében korábbi kényszervándorláshoz.

Annak érdekében, hogy a New York-i egyezmény a nemzetközi védelem egy ténylegesen működő eszköze lehessen, ahogy azt az egyezmény preambuluma és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága végrehajtó bizottságának számos határozata előírja, az államok kötelesek az egyezmény rendelkezéseinek értelmezése során tekintettel lenni a mai valós kihívásokra, valamint az emberi jogok folyamatos fejlődésére.

Mindezen problémák tükrében joggal merül fel a kérdés, miért döntött a jogalkotó egy ilyen aggályos szűkítés bevezetése mellett? A Harm.-törvény miniszteri indoklása szerint a visszaélés lehetőségének minimálisra csökkentése érdekében azonban nem elég csupán az 1954-es egyezmény személyi hatálya alá tartozni, hanem a Magyarország területén történő jogszerű tartózkodás is elengedhetetlen feltétel az eljárás megindításához. Ennélfogva kizárható az az esetkör, hogy az illegálisan érkező migránsok rögtön a határon vagy bizonyos időtartamú jogszerűtlen tartózkodás után az idegenrendészeti hatóság általi kézre kerítést követően azonnal rosszhiszeműen a hontalan státusért folyamodjanak. Ez az érvelés azonban, úgy véljük, a nemzetközi kötelezettségekkel kapcsolatos aggályokon túl számos gyakorlati okból is megalapozatlan.

A megfelelő személyazonosító okmányok hiánya a hontalanság gyakori velejárója, hiszen az állampolgárság, azaz egy államhoz való kötődés hiányában a hontalan személyek többségének nincs lehetősége érvényes személyi igazolványt vagy úti okmányt szerezni. Kivételek ugyan léteznek, például a hontalan palesztinok számára a Palesztin Hatóság vagy egyes közel-keleti államok által kiállított és Magyarország által elismert úti okmányok, de még ezekben az esetekben is aránytalanul nagy akadályt jelent a beutazás és a tartózkodás szigorú általános anyagi feltételeinek teljesítése a hontalanságuk miatt védelemre szorulók számára. Így megállapítható, hogy a hatályos magyar szabályozás a hontalan kényszermigránsokat lényegében kizárja a védelemből.

A nem jogszerűen érkező vagy tartózkodó külföldiek a visszairányítás vagy kiutasítás során bármikor előterjeszthetnek menedékkérelmet, amely a Magyarországról való eltávolításukat szolgáló eljárás automatikus felfüggesztéséhez vezet. Ez azt jelenti, hogy a hontalanságmeghatározási eljárástól teljesen függetlenül is lehetséges a kiutasítás időleges megakadályozása egy nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásával. Így semmilyen módon nem növelné a visszaélések lehetőségét, ha a jogalkotó megnyitná a hontalankénti elismerés kérelmezésének lehetőségét a nem jogszerűen tartózkodók számára is. Ezt igazolja a nemzetközi tapasztalat is. A hontalan státust kérelmezők száma kivétel nélkül minden olyan országban alacsony, például a menedékkérők számához képest elenyésző, ahol létezik a magyarhoz hasonló hontalanságspecifikus védelmi rendszer, de az elismerésnek nem feltétele a jogszerű tartózkodás.

A fentiek alapján az LMP javasolja a "jogszerűen" szó eltörlését a Harm.-törvény 76. § (1) bekezdéséből. Ez egyrészt a New York-i egyezményben foglalt kötelezettségeknek való tényleges megfelelés feltétele, másrészről elengedhetetlen annak érdekében, hogy Magyarország megalapozottan tudjon saját hontalanságmeghatározási mechanizmusára mint nemzetközi szintű, példaértékű gyakorlatra hivatkozni.

Köszönöm.