ELNÖK: Köszönöm szépen. Mivel több képviselőtársunk nem kíván élni a kétperces felszólalás lehetőségével, megkérdezem Ertsey Katalin képviselő asszonyt, kíván-e az elhangzottakra válaszolni. (Ertsey Katalin jelzésére:) Nem kíván, köszönöm szépen.
Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e az Ertsey Katalin képviselő asszony által előterjesztett T/6344. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés tárgysorozatba-vételét 53 igen szavazattal, 279 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja a határozati Házszabály rendelkezése alapján kérte, hogy az Országgyűlés döntsön a számvevőszéki és költségvetési bizottság által elutasított, a Magyar Nemzeti Bank 2010. évről szóló jelentésének elfogadásáról szóló H/7010. számú országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba-vételéről.
Kérdezem az előterjesztőket, kívánja-e valamelyikük a tárgysorozatba vételi kérelmet ötperces időkeretben ismertetni. Ahhoz kérem vagy Hegedűs Tamás, vagy Nyikos László képviselő urakat, hogy jelentkezzenek be. Nyikos László képviselő úrnak, bizottsági elnök úrnak adok szót. Parancsoljon!