A magyar költségvetési jog klasszikusai több mint egy évszázada rögzítették a költségvetési jogban érvényesítendő elveket, amelyek a nemzetközi gyakorlatban több európai országban érvényesek. A mi államháztartási törvényünk preambuluma szerint a közpénzekkel való áttekinthető, hatékony, ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak a megteremtése a cél.

Az ellenőrizhetőség egyik feltétele a részletes költségvetés készítése. Az Alaptörvény 36. cikke megemlíti az ésszerű részletesség elvét, az államháztartási törvény normaszövege azonban nem mondja meg, hogy ez alatt mit kell érteni. A német költségvetés például arra int, hogy a törvényhozónak, nem pedig valamelyik kormányszervnek kell eldöntenie, hogy adott évben mire mennyi közpénzt fordíthat. Minél erőteljesebben érvényesíti a parlament a részletesség elvét, annál inkább befolyásolni és a Számvevőszékén keresztül ellenőrizni tudja a közpénzek felhasználását. Ez a tétel fordítva is igaz: minél nagyvonalúbb az állam költségvetése, annál inkább a kormány dönt a közpénzek felhasználásáról.

A költségvetés összeállításának elemi követelménye, hogy abból az állam szándékai, preferenciái világosan kiderüljenek. Az alapkérdés az, hogy miben döntsön a törvényhozó, és hogy a közjavak felhasználásában mekkora legyen a kormány mozgástere. Ha pusztán gombnyomogató, csupán a mindenkori kormány szándékainak legitimálására használható pártfrakciók ülnek az Országgyűlésben, akkor természetesen fölösleges a részletesség elvével foglalkozni. Ebben az esetben azonban magának a parlamentarizmusnak az értelme is megkérdőjelezhető. Az Országgyűlés működése ugyanis hasonlítani fog a mögöttünk hagyott egypárti parlamenti mechanizmushoz, aminek nem a szuverén törvényalkotás és az ellenőrzés volt a missziója, hanem a pártközpont akaratának formai szentesítése.

Az ésszerű részletesség elvének alkalmazása, egyértelművé tétele, törvényi előírása és a gyakorlati érvényesítése nélkül az Állami Számvevőszék törvényességi és szabályszerűségi vizsgálatainak célja is homályban maradhat, mert a kormány közjogi felelősségét nem tudja egyértelműen megállapítani.

A magyar állami költségvetés egyik legnagyobb gyengesége mégis a transzparencia, az átláthatóság hiánya. Két éve figyelve intenzívebben az államháztartás ügyeit, az a benyomás keletkezett bennem, az a vélemény formálódott meg, hogy a politikai elitnek talán nem is érdeke a tisztánlátás. Nem volna rendkívüli követelmény a pénzügyi kormányzattal szemben, hogy az egyes bevételi és kiadási tételeket világos rendszerbe foglalja, és magyarázatokkal lássa el. Mariska Vilmos jogtudós már több mint száz évvel ezelőtt hangsúlyozta a transzparencia elvének lényegét: a pénzügyi és a számviteli dolgokban kevésbé avatott szem is biztosan végigtekinthessen az államháztartás számainak a tömkelegén.

Minden állami feladatnak létszámigénye van, amivel további dologi, jóléti és egyéb kiadások párosulnak. Mivel a közintézetek kétharmadát, háromnegyedét a személyi jövedelmek teszik ki, a pénzügyi kormányzatnak a költségvetési törvényjavaslat szerves részeként részletes létszámtervi javaslatot kellene készítenie, és az Országgyűléssel jóváhagyatnia. A parlament által jóváhagyott státust, szakítva a mai gyakorlattal, törvényben kellene maximálni, és a költségvetési törvény mellékleteként nyilvánosságra hozni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

(19.50)