Akkor, amikor Magyarországon, még egy másik keretek között működő országban olyan rendszerek működtek, ahol a közveszélyes munkakerülés büntetendő volt - emlékeznek rá, kmk-s időszak -, akkor ezekkel a problémákkal Balog miniszter úr kevésbé találkozott, mint ma.

Ezt a gondolatot azért teszem a történet elejére, mert azt hiszem, hogy a rendszerváltás, -változtatás pillanatát érintően óriási változások mentek végbe, pozitív és negatív értelemben vetten is. De ha a romák, a cigányok kérdéskörét tesszük az asztalra, akkor azt hiszem, hogy őket érintően alapvetően negatív értelemben.

Az azt megelőző időszakban, ha nagyon népiesen akarunk fogalmazni, leegyszerűsíteni a történetet, akkor azt mondhatjuk, hogy volt lapát, volt csákány, volt furik, voltak kézi eszközök, amelyeket akár a mezőgazdaságban, akár az iparban, kohászatban, bányászatban meg lehetett találni. Átalakult a világunk. Ma az előállított bruttó hazai termékeknek töredékét adja például a mezőgazdaság, mint amennyit adott 20-25-30 évvel ezelőtt. Népiesen tehát nincs annyi lapát, nincs annyi furik, csákány és egyéb más kézi eszköz.

A cigányság, a romák jelentős hányada azért van hátrányos helyzetben a munkaerőpiacon, mert többségük nem bír azokkal a szakmai képességekkel, képesítésekkel és tudással, ami a mai munkaerőpiacon elengedhetetlen igény a munkaadók részéről. A munkaadók - ha tetszik nekünk, ha nem - nem szociális jóléti intézményként funkcionálnak. A munkaadók úgy gondolkodnak, hogy nekik olyan munkavállalókra van szükségük, akik meg tudják termelni a saját bérüket, a járulékokat, meg még hasznot, hozamot is tudnak termelni.

Cigány vagy nem cigány ember, akinek nincs a kezében, a fejében ez a szakmai tudás, az nem tud hozamot termelni, ő a munkaerőpiacról kirekesztettebb. Ez tehát ilyen értelemben nem cigánykérdés, mint sokan szokták ezt forszírozni, ez főleg az iskolázottsággal egybevágó kérdés. Az egy másik dolog, hogy van-e diszkrimináció vagy nincs.

Ezzel a bevezető gondolatkörrel azt szerettem volna érinteni, hogy szerintem a legfontosabb kérdések egyike a problémák feloldása tekintetében az, hogy minél több és minél magasabb szintű tudásra kell szert tenni. És teljesen mindegy, hogy milyen az ember színe, zöld vagy kék, fehér vagy barna, vagy éppen fekete. Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy tudással bírjon. Az a lényeg, hogy azzal a morális hozzáállással, viseltetéssel bírjon, ami ahhoz kell, hogy ő is ennek a társadalomnak az építőkockája legyen, lehessen és legyen, hogy hozzá tudjon tenni. És ha hozzá tud tenni, akkor valószínű, hogy az embertársai részéről is elfogadottság párosul, az embertársai részéről is támogatottság párosul az ő tevékenységéhez. Nem a cigány emberéhez, mindenkiéhez, aki ezt teszi.

Csak az élet úgy hozta, hogy a húsz-huszonegynéhány esztendővel ezelőtti változási folyamatokban, akkor is, amikor 5,2-5,3 millió ember dolgozott ebben az országban, akkor igen, kimondva vagy kimondatlanul, de a cigány emberek voltak az elsődleges vesztesei ennek a történetnek, egyszerűen abból kifolyólag, hogy az előbb említett tudással kevesebben bírtak, kevesebben rendelkeztek arányaiban a társadalmon belül, mint amilyen a népcsoport részaránya a társadalmon belül. Elvesztették a munkalehetőségeiket nagyon sokan, és az elvesztett munkalehetőségeket nem oly egyszerű visszaszerezni vagy helyette újakat találni.

Ha megnézzük a ma munkaerőpiacát, akkor azt látjuk - reprezentatív, ilyen-olyan típusú felmérések, megközelítések támasztják alá -, hogy jóval kisebb a cigány emberek részaránya a munkaerőpiacon szerepvállalás tekintetében, nem biztos, hogy csak a saját hibájukból fakadóan, mert nem akarnak dolgozni, hanem lehet ennek diszkriminációs oka, lehet ennek tudásbeli, hiányosságbéli oka, és sok minden egyéb más, de sokkal kisebb. Egyes megközelítések 20 százalék környékére teszik mindezt. Ha és amennyiben ez így van, az gyakorlatilag nagyjából egyharmada annak, mint amennyi egyébként az átlagos foglalkoztatási ráta értéke.

Tehát azt szeretném bebélyegezni, azt szeretném beégetni a saját magunk agyába és mindenkiébe, aki ezzel a kérdéskörrel valahol valamilyen értelemben találkozik és foglalkozik, hogy hitem és meggyőződésem szerint a tudás, a szakma megismerése és elsajátítása az elsődleges. És ha ez van, akkor valószínű, ha nem is könnyen, de munkalehetőséghez is lehet jutni. És - ránéztem Kontur Pál képviselőtársamra - elvi vitáink is vannak sokszor, de meggyőződésem, hogy ebben maximálisan egyetértünk: ha szakmai tudás van, akkor könnyebb a munkaerőpiacon elhelyezkedni.

A tudáson túl persze másra is szükség van, egy befogadó környezetre is szükség van. A tudás, ha megvan, akkor arra is szükség van, hogy feltételek nélkül vagy ne diszkriminatív módon közelítsenek adott esetben a munkaadók azon emberek irányába, akik munkatevékenységet akarnak végezni. Persze, megint felvetődhet a kérdés: miért és hogyan alakulhatnak ki ilyen dolgok? A diszkrimináció negatív fogalom, a diszkrimináció csak úgy van, vagy annak van valami előzménye? Minden bizonnyal az elmúlt húsz esztendő történésében sok olyan típusú előzménye is van, ami alapján ez erősödött.

(14.20)

De még egyszer szeretném jelezni: részben önhibájukon kívül nagyon sokan, több százezren vesztették el cigány emberek a munkájukat, és hozzáteszem, az országban meg közel másfél millióan úgy összességében. Ezek az emberek nem tudnak könnyen visszatérni a munkaerőpiacra. Magyarul, eggyel továbbléptünk, azt akarom mondani: 1. tudásra szükség van, 2. munkahelyre szükség van ahhoz, hogy normális életet lehessen élni. Mert ha van munka, ha van munkahely, akkor van biztonság, akkor megvan annak a lehetősége, hogy a családot, a gyermekeket tisztességgel lehessen nevelni, mert van jövedelem a családban.

Nem kiszolgáltatottan élnek az emberek, arra várva, hogy vagy van segély, akár átmeneti időszakra vonatkozóan... - jelesül a mostani kormány jóvoltából fakadóan Európában ez a legrövidebb futamidejű segélyezési időszak, munkahely-keresési, álláskeresési támogatás, három hónap kilenc hónap helyett. Nem mondom már, hogy a járulékokat persze ugyanúgy beszedik, mint előtte, de azt akarom mondani, hogy a biztonságot ilyen értelemben adják, ilyen csekély időre.

Ha van tudás tehát, van munkalehetőség és van jövedelem, akkor már könnyebb a helyzet, de még mindig nem megoldott hitem szerint, mert ha megnézzük azt, hogy Magyarország területileg hogyan néz ki a hátrányok vonatkozásában, akkor azt láthatjuk, hogy főleg ott, ahol a leghátrányosabb helyzetű kistérségek vannak, az a harminchárom vagy a nagyobb régiók, megyék tekintetében az a néhány megye, amely társadalmilag, gazdaságilag elmaradottabb, ott él többségében az egyébként a személyes adottsági jegyek adott értelemben hiányával küszködő emberek sokasága is, mármint akiknek nincs megfelelő szakmájuk, képesítésük és sok minden más. A problémák tehát egymásra halmozódnak, egyrészt a térségi különbségekből fakadóan, másrészt a személyes adottságokból fakadóan. Mind a kettő negatív tartalommal egymásra rakódik, gyakorlatilag szuperponálódik, többszöröződik a probléma.

Ezeknek a problémáknak a feloldása, megoldása hitem szerint nem megy, csak úgy, ha egyrészt hatékony kormányzati beavatkozások vannak, másrészt ha valamilyen fajta társadalmi konszenzus is kialakul ezekben a kérdésekben. Én ma azt látom, hogy a létező problémák tekintetében vannak, akik inkább szítanak, vannak, akik meg nem akarnak foglalkozni a kérdés kezelésével. Egyiket sem tartom jónak, azt gondolom, hogy a probléma önmagától, ha van, nem oldódik meg, viszont a kormányzatoknak, a mindenkori időben a mindenkori színétől független kormányzatoknak feladata és felelőssége van ezekben a kérdésekben.

A mindennapi együttélés tekintetében, én úgy érzem és úgy látom, vannak problémák, amelyek bizonyos pillanatokban felharmonikusok útján olyan szintre emelkednek, amelyek a valóság talajától elrugaszkodnak, másik esetben pedig megpróbálják a szőnyeg alá söpörni őket. Azt gondolom, hogy generális beavatkozásra van szükség, a parciális beavatkozások önmagában nem vezetnek sehová.

A társadalmi támogatottság megszerzése elengedhetetlen ennek a kérdéskörnek a kezelése tekintetében. De még egyszer hangsúlyozni szeretném: meggyőződésem az, hogy egy felnövekvő nemzedék, generáció tekintetében, ha nincs meg minden fajta támogatás a vonatkozásban, hogy tudáshoz jussanak a fiatalok, akkor tíz, húsz, harminc esztendő elteltével sem lesz jobb a helyzet. Másik oldalról nézve pedig azt mondom, ha támogatás van annak érdekében, hogy ez a helyzet változni tudjon, akkor bizony azt is tisztán és világosan ki kell mondani, hogy persze mindenfajta támogatottság és jogosítvány mellett a kötelezettségek is ugyanúgy ott vannak a színpadon. Tehát együtt kell kezelni ezeket a kérdéseket. Együtt élni úgy lehet normális keretek között, ha mindenki tudja a szabályokat, és azt be is tartja; mindegy az, még egyszer mondom, hogy zöld vagy kék, fehér vagy fekete.

Azt gondolom, hogy a kormány nagyot hibázik akkor, amikor olyan "gazdaságpolitikát" folytat, amely a nem túl magas jövedelemmel bíró emberek ellenében és a szegények ellenében van. Az a "gazdaságpolitika", ha szabad annak nevezni, ami két éve zajlik, az bizony kőkeményen erről szól, hiszen gondoljanak csak bele, hogy ma Magyarországon sikerült egy olyan helyzetet előállítani, hogy két év leforgása alatt több mint egymillióval nőtt azoknak a száma, akik a létminimum alatt élik az életüket. Gondoljanak csak bele, hogy ma Magyarországon 1,2 millió ember éli úgy a mindennapjait, hogy havonta az egy főre eső jövedelem a családban nem haladja meg a 31 ezer forintot. És gondoljanak csak bele, hogy ma Magyarországon 400-500 ezer gyermek éli úgy az életét, cigány és nem cigány gyermek, aki - mint mondtam az előbb, hogy legyünk stílusosak egy Fidesz-kereszténydemokrata kormányzás időszakában - nem jut hozzá a mindennapi kenyeréhez.

Ezt a helyzetet idézték elő olyan típusú változásokkal, mint a 16 százalékos, egykulcsos, önök által arányosnak nevezett személyi jövedelemadó; ezt a helyzetet idézték elő azzal, hogy a dolgozó emberek, nem túl magas keresetű emberek esetében az adójóváírások kivezetésén keresztül elvettek néhány ezertől 15 ezer forintig nettóban a borítékból havonta összegeket. Ezek mind-mind a család megélhetését rontják. És persze a másik oldalon ezeket az élethelyzeteket nehezítették azzal, hogy új sarcok sokaságát vezették be, és azt mondták, hogy széles körben terítjük ezeket. Magyarra fordítva: a tehetősebbek nem arányosságon felül vállaltak és vállalhattak e tekintetben, hanem ugyanolyan értelemben, mint a szegények, a nyomorúság színpadára jutott emberek.

A lényeg tehát a történetben az, hogy ezen a gazdaságpolitikai gondolkodáson, ha szabad ezt - még egyszer mondom - gazdaságpolitikának nevezni, ezen fordítani kellene. Igen, fordítani kellene, és nem onnan kellene elvenni, ahol egyébként is nagy a szegénység és nagy a szorítás. Mondok egy konkrét példát ezenkívül: a család- és a gyermektámogatások rendszerét. Nem gondolom, hogy jó az, ha azok, akik tehetősek, keresnek havonta egymilliót, másfelet, kettőt, és nevelnek tisztességgel gyermekeket, ezekben a családokban felnövő gyermekek lényegesen előnyösebb helyzetben vannak azokkal szemben, mint ahol kevesebb a kereset, ráadásul ezt az aktuális kormányzat, jelesül önök ma még külön támogatják. Mondom, hogyan: ha valaki egymillió forintot keres, és mondjuk, van négy kiskorú gyermeke, akkor az adóelszámolás tekintetében le tud írni havonta több tízezer forintot gyermekenként, százezer forintos nagyságrendű nettó pénzhez jut hozzá a négy gyermek nevelése kapcsán, miközben ha valaki minimálbért keres vagy nem sokkal többet, mint minimálbér, és nevel ugyanúgy négy gyermeket, és tisztességgel arra törekszik, hogy ezek a gyerekek megtalálják a lehetőségüket a mindennapokban, akkor a gyermekek neveléséhez ebben a családban ezek a havi több tízezer forintos nettó pénzek gyermekenként, azaz havi mondjuk, 100-120 ezer forintos nagyságrendek nem állnak rendelkezésre, mert nincs negatív adójóváírás. Vagy ha különféle adóbevallási papírokon még a lehetősége meg is van, az elszámolási lehetősége nincs meg. Normális dolog ez? Korrekt ez? Szolidáris ez? Azt gondolom, hogy nem. Azt gondolom, hogy ezeken a típusú kérdéseken is változtatni kellene.

És azt hiszem, hogy mindezek mellett olyan dolgokban - és nem akarok pikírt lenni -, amely a romastratégia ügyeit kezeli és helyezi a fókuszba, nem biztos, hogy az Azori-szigetek a legjobb megoldás. Lehet, hogy van jobb is, lehet hogy Rakacán, ott, ahol nem tudják - vagy nem akarják, nem is tudom - kifizetni a közfoglalkoztatás utáni 47 ezer forintos béreket, vagy csak épp a szerződéseket kötik meg Halmajon, hogy hetente fizetnek, és a hetek eltelnek, a munka elvégzésre kerül, és a kifizetés nem történik meg, nem ott kellene-e ezeket a romastratégiákat megvizsgálni, megnézni, és a tennivalókat is elhatározni.

(14.30)

Egy szó mint száz, azt szeretném mondani, hogy hitem szerint olyan helyzetet kell generálni, amely tekintetében az iskolázottság növelését kell a fókusz közepébe állítani; a munkahelyek tekintetében, igen, ha más nincs, ha az elsődleges munkaerőpiac nem tudja megadni a lehetőségét, a közfoglalkoztatás tekintetében kell olyan helyzetet teremteni, hogy mindenki, aki dolgozni akar, és aki kevésbé, azt is serkentsük az irányba, hogy értékteremtéssel párosuló munkatevékenységet folytasson, hogy ne csak forrást keressen a családja számára, hanem morálisan is utat mutasson a gyermekei számára, hogy megmutassa azt, hogy mindegyikünknek, nekem, szülőnek, s neked, gyermeknek is van kötelessége a világban, hogy ha én dolgozom mint szülő, akkor, gyermekem, neked pedig az iskolába kell elmenned azért, hogy tanulj és majd dolgozhass.

Emellett a kormányoknak, jelesül ennek a kormánynak is arra kellene törekedni, hogy azoknak az embereknek az esetében, akik sokan vannak, főleg a hátrányos helyzetű térségekben, egészségkárosodással, sok minden egyéb mással párosítva, azoknál bizony azokat a szűréseket és sok minden egyéb mást, amelyekhez specifikus támogatási rendszerek nélkül nem tudnak hozzájutni, ezeket biztosítják. Tehát az egészségügyi ellátás tekintetében is előbbre kellene lépni. És hát persze nyilván lakni is kell valahol. Ezekbe a programokba pedig lehet, hogy önmagukat az érintetteket is intenzívebben be lehetne vonni.

Azt akarom tehát az utolsó mondatok közepette megfogalmazni, hogy nem (Az elnök csenget.) - köszönöm szépen, elnök úr - a romastratégia, nem a nemzeti társadalmi felzárkóztatási program megírása a nehéz, hanem ezeknek a megvalósítása, amelyhez - még egyszer mondom - (Az elnök csenget.) megítélésem szerint társadalmi konszenzusra van szükség.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)