Szeretnék csatlakozni Mirkóczki képviselőtársamhoz abban a kérdésben, hogy rettenetesen sajnáljuk azt, hogy Farkas Flórián sem most nincs itt, sem egyik olyan parlamenti vitánál sem jelent meg, ahol a romatársadalmat, a romaközösségeket érintő kérdésekről beszéltünk. Úgy gondoljuk, ennél azért nagyobb figyelmet igényelne a kormány részéről ez a kérdés. És látjuk, hogy van itt, nem tudom, tíz fideszes képviselő. Nagyon sajnálom, hogy nagyjából ekkora érdeklődésre tart számot a kormány részéről ez a kérdés. Azt is sajnálom, hogy Balog miniszter úrnak el kellett mennie (Halász János: Visszajön.), biztosan fontosabb kérdésben tárgyal, mint annak a közel 3 millió szegénynek a felzárkóztatását érintő kérdés, mint amiről most beszélünk.

Az előttünk fekvő jelentéssel a kormány tulajdonképpen megpróbálta összefésülni ezt a két dokumentumot. Ezt nagyon jól csinálta, hogy úgy mondjam, gratulálunk hozzá, a dokumentumok szépen illeszkednek egymáshoz, tartalmi összevetés során megállapítható, hogy a hangsúlyos elemek vonatkozásában egyezik a két dokumentum. Ezt sikerült tehát lepapírozni, gratulálunk hozzá még egyszer. De ugye, nem az egymással harmonizáló dokumentumok előállítása áll a kormány cselekvési fókuszában? A jelentés ugyanis leginkább kimerül ennek a harmóniának a fényezésében.

A jelentés komoly súllyal nem bír, viszont, ahogy láttuk itt, illetve hallottuk a korábbi felszólalásokat, lehetőséget nyújt arra, hogy a kormány felzárkózási politikájával, annak gyakorlati megvalósításával kapcsolatos gondolatainkat megosszuk képviselőtársainkkal, releváns kérdéseinket pedig feltegyük a kormány illetékes tagjának, jelen esetben Halász államtitkár úrnak.

Engedjék meg, hogy mindenekelőtt röviden a tavalyi év végén elfogadott nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiával kapcsolatos észrevételeinket, tapasztalatainkat összegezzem. Ugyanis a tisztelt Ház falai között erre még nem volt lehetőségünk, mindössze bizottsági ülésen tudtuk tárgyalni ezt a dokumentumot. A magyar kormány a magyar EU-elnökség alatt, egy elfogadott uniós keretstratégia után nem sokkal, tett egy állami kötelezettségvállalást, és elkészítette ezt a nemzet társadalmi felzárkóztatási és romastratégiáját. Elnézést, ha egy kicsit szarkasztikus leszek, ezzel megnyerte a ki készíti el leghamarabb a saját nemzeti stratégiáját című versenyt. Bár értékeljük a jó szándékot, és a stratégia mihamarabbi elkészítése valóban dicséretes, mi jobban örülnénk, ha megvalósítás, a hátrányos helyzetűek, a mélyszegénységben élők felzárkóztatása terén tűnnénk ki az európai mezőnyből.

A stratégia alapvető célkitűzései fontosak, azok megvalósítása valóban össztársadalmi érdek, de a dokumentum megszületése után sem tapasztaltuk azt a kormányzati fordulatot, ami valóban a célok megvalósulását szolgálná. Ugyanis nem elég a dokumentumok érvényessége, összhangja, ha a napi kormányzati politikában azokkal szögesen ellentétes folyamatok zajlanak.

Felvetődnek ezzel kapcsolatban többek között a következő kérdések, államtitkár úr. Miként illeszkedik a stratégiához az, hogy a kormány folyamatosan súlyos forráskivonásokkal sújtja az egész magyar társadalompolitikát? Hogyan lesz abból felzárkózás, ha menetrendszerűen érkező Széll Kálmán-tervek, az egymás után ránk erőltetett megszorító csomagok folyamatosan pénzt vonnak ki a szociális ellátásokból, az oktatásból, az egészségügyből, a foglalkoztatáspolitikából? Miként erősödik a társadalmi összetartozás, ha a felemelkedés egyetlen lehetőségétől, a minőségi oktatásban való részvételtől egyre többeket fosztanak meg?

Valóban a felzárkózást szolgálja, hogy a tankötelezettségi korhatárt az európai iránnyal ellentétben 16 évre szállították le? Valóban segíti az integrációs célokat, hogy a szakképzési időt 4-ről 3 évre csökkentették, a közismereti tárgyak arányát pedig példátlan módon 33 százalékban akarták korlátozni? Nem ellentétes-e a célokkal az, államtitkár úr, hogy az új Nemzeti alaptanterv túlszabályozása elveszi a lehetőséget a speciális, a hátrányos helyzetű diákok eredményes oktatását lehetővé tevő pedagógiai módszerek alkalmazásától? Miért zárják egyre szűkebbre a felsőoktatás kapuit? Miért csökkentették 40 százalékkal az állami férőhelyek arányát? Miért terjesztették ki és emelték fel a tandíjakat?

Hogyan akarják megakadályozni a társadalmi felzárkózást, ha a Hoffmann Rózsa-féle közoktatási átalakítás számos ponton megerősíti a szegregációt, kisegítő iskolákba tereli a hátrányos helyzetű fiatalokat? Miért kellett az elismerten sikeres tanodaprogramot kivégezni például az elmúlt időszakban? Miért nem lehetett kiszámítható és stabil finanszírozást biztosítani ezek számára? Társadalmi felemelkedés, integráció nem létezik a szociális biztonság erősítése nélkül. A befagyasztott vagy rosszabb esetben csökkenő, sőt megszűnő támogatások hogyan szolgálják ezt a célt? Hogyan segítenek a szociális szakemberek, ha az intézményi normatívák az idén sem emelkednek, és a komplett szociális ágazat a működésképtelenség szélére sodródott?

Tisztelt Képviselőtársaim! A stratégia hangsúlyos eleme a cigány népesség integrációjával, társadalmi befogadásával kapcsolatos hosszú távú kormányzati elképzelések bemutatása. A dokumentum a fordulatot sürgeti, és ígéretet tesz arra, hogy a rendszerváltást követő két évtized eredménytelenségét megszünteti. A kormányzati elképzelések értékét, helyét jól mutatja az, hogy a Fidesz-KDNP-kormány beállt a sorba, és folytatja a több mint 20 éve tartó cigány-kirakatpolitikát, nem törődve annak súlyos következményeivel.

(15.00)

A 70-es évek eleje óta nyílt titok hazánkban, hogy az oktatási intézmények szegregálják a cigány gyerekeket. A legfrissebb szociológiai kutatások szerint a jogszabályi rendelkezéssel ellentétben napjainkban is több mint 700 szegregált iskola működik hazánkban. Mit kíván tenni a kormány ezzel a problémával? Leadja az összes szegregáló intézményt az Országos Roma Önkormányzatnak? És akkor mi lesz? Mi történik ott?

A tartós munkanélküliség, a munkaerőpiacról való kiszorulás ma már több generáció életét befolyásolja végletesen. Napjainkban tíz munkavállaló romából kettőnek van rendszeres és szabályos munkája. A szocializmus éveiben megkezdődött a munkaügyi ellátórendszer kialakítása. Erről a rendszerről az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott, hogy pont a leghátrányosabb helyzetűeken nem képes segíteni, többek között a romákon sem, viszont nélkülözhetetlen a jelenlegi formájában nulla reintegrációs hatású közfoglalkoztatás finanszírozásában, szervezésében, a tartósan munkanélküliek terelgetésében.

A kormány kizárólag a közfoglalkoztatásra építi a foglalkoztatási stratégiáját, holott köztudott, hogy az hosszabb távon nem segíti a visszatérést az elsődleges munkaerőpiacra. A közmunkarendszer mindemellett csalódást hoz, hiszen sem az egyén, sem a társadalom számára nem biztosít alternatívát, nem biztosít kitörési lehetőséget. Ebben az évben a kormány 130 milliárd forintot költ közmunkára, míg töredékét tervezi fordítani más, az elsődleges munkaerő-piaci integrációt hatékonyabban támogató, aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök finanszírozására.

A nyomorúságos cigánytelepek felszámolása továbbra is pályázati rendszer keretében történik. A különbség csupán annyi, hogy a protekcionizmus jegyében az Országos Roma Önkormányzat és a Türr István Képző Központ is kap egy szeletet a tortából. Mindeközben a roma népesség egyötöde, közel 100 ezer ember él telepeken, ahol mindennapi életüket az alapvető infrastruktúra, a vezetékes ivóvíz, aszfaltozott úthálózat, csatornahálózat teljes hiánya, a földrajzi és társadalmi elszigetelődés, a magukra maradottság, a gettószerű lét körülményei és következményei határozzák meg. Csalódást keltő, hogy mégis olyan programot fogadott el a kormány, amelyik nem felszámolja és megszünteti a telepeket, hanem gyakorlatilag konzerválja a szegénységet, hiszen az alapvető infrastrukturális, lakhatási beruházásokat nem tartalmazza az említett TÁMOP-pályázat. Soltész Miklós államtitkár úr ezt a megállapítást nem is cáfolta a múltkor válaszként adott akkori azonnali kérdésemre.

Hadd beszéljek még egy súlyos problémáról. A kormánypártok tehetetlenek a társadalmi feszültségekkel, a bűnbakképzéssel, az ordas eszméket hirdetőkkel és az ezek mentén megalakuló félkatonai szervezetekkel szemben. Az intolerancia növekedését és ebben betöltött szerepét a kormány is érzékeli. Sajnálattal vettük például tudomásul tegnap, hogy elutasította a kormánypárt az MSZP azon javaslatát, amelyik megtiltotta volna, hogy például a Ház falai között büntetlenül lehessen antiszemita, rasszista vagy homofób kijelentéseket tenni. Némileg kompenzálja ezt, hogy a stratégia kimondja a kétirányú szemléletformálást, a közvéleményt célzó kampányok, illetőleg az állami szférában dolgozók számára szervezett képzések szükségességét. Kijelenti, hogy szigorúbban fognak fellépni a rasszizmus, a rasszista bűncselekmények elkövetőivel szemben. Szeretnénk végre látni ugyanakkor a konkrét, e célokhoz rendelt intézkedéseket és forrásokat is. Szeretnénk, ha a fentiek fényében valódi tetteket is látnánk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által kitűzött célszámok ambiciózusak. Az elkövetkező három évre vonatkozó, az Országos Roma Önkormányzattal közös terveiben az alábbiak szerepelnek: 100 ezer roma munkába állása, 10 ezer roma fiatal leérettségiztetése, 5 ezer roma egyetemre való bejutása, támogatása, 2 ezer roma nő szociálisgondozó-kiképzése, munkába állása. A számszerű tervekkel kapcsolatos észrevételeink röviden, amelyre azért államtitkár úrtól is válaszokat várnék, a következő: hogyan lehet ezen célcsoport tagjait kiválasztani például? A jelenleg hatályos jogszabályok betartásával - például az adatvédelmi törvény - miként lehet majd nyomon követni, hogy valóban romákat vontak be a programokba? Miként akadályozhatók meg a visszaélések? Miként biztosított a kormányzati hivatalok ellenőrzése? A nemrég kirobbant BM-ORFK roma jogkövetés is azt bizonyítja, hogy nincs ellenőrzés, nincs számonkérés, nincs együttműködés.

Az ORÖ együttműködési megállapodásban rögzített együttdöntési jogosultsága milyen feladatokat, intézkedéseket, további jogosultságokat tartalmaz? Mi az ORÖ konkrét feladata, szerepe és felelőssége a romaintegrációban? A monitoringrendszer elvileg május végén felállt, mit lehet erről most tudni, államtitkár úr? Alapvető fontosságú, hogy a nemzeti szintű, statisztikai jellegű monitoringrendszer mellett programszintű monitoringot is bevezessenek, amelynek keretében független civil és roma civil szervezetek adnak visszajelzést a konkrét programok hibáiról, hiányosságairól és szükséges korrekcióiról. Ennek hiányában nem lehet hatékony integrációs programokat végrehajtani.

Ki kell emelni az iskolai lemorzsolódások ellen az iskolai szociális munka, illetve gyermekjóléti szolgálat szoros együttműködését. Ezeket a feladatköröket fejleszteni szükséges. Mikor és hol jelennek meg, államtitkár úr, ezek a fejlesztések? Az évtizeden át létező, roma diákokat támogató ösztöndíjrendszerek megszüntetése hogyan illeszkedik a mostani tízezer roma fiatal leérettségiztetéséhez, ötezer roma egyetemre való bejutásához, támogatásához? A tanodai hálózat többéves szünet után ismét pályázati pénzhez juthat, de természetesen csak azok az intézmények, amelyek még talpon maradtak. A program tehát ismét elmulasztja a lehetőséget, hogy normatív finanszírozást biztosítson egy bevált felzárkóztató programhoz.

A kormány elkötelezett a gyerekek hároméves kortól történő óvodáztatásának biztosítása mellett. A kormányhatározat intézkedik arról is, hogy 2013 végéig biztosítsák a szükséges férőhelyeket minden olyan helyen, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára nem áll rendelkezésre kapacitás. Azonban teljességgel érthetetlen, hogy költségvetési forrást nem biztosít, és nem különít el meghatározott összeget a regionális operatív programból sem erre a célra.

Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltás utáni magyar politika egyik legsúlyosabb mulasztása az, hogy nem sikerült érdemi változásokat hoznia a magára maradó, a leszakadó vidéki társadalom, köztük a diszkriminációt a mindennapokban elszenvedő roma lakosság problémáinak kezelésében. E téren a regnáló jobboldali kabinet felelőssége most kiemelkedő, hiszen miközben hibás gazdaságpolitikája tovább fokozza az egyenlőtlenségeket, addig idén is folytatja a súlyos forráskivonást a társadalompolitika területeiről, és gyakran azzal próbálkozik, hogy a problémákat a büntetőpolitika eszközeivel oldja meg.

Jó lenne, ha a kormányzat komolyan venné a saját stratégiájában megfogalmazott célkitűzéseket. Ehhez viszont gyökeresen szakítania kell a megszorítások politikájával, a kirekesztés néma támogatásával. Meg kell állítani a milliárdos forráskivonást a szociális ágazatból, munkaerő-piaci eszközökből és az oktatási rendszerből, a rendőrséget pedig utasítani kell a félelemkeltés megállítására.

Az LMP már lerakta saját koncepcióját az asztalra, és a helyzet javítása érdekében továbbra is a kormány rendelkezésére áll. Azonnali cselekvésre van szükség, írja a jelentés. Ezt mi is így gondoljuk, és önöktől is ezt várjuk el.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)