De beszélhetünk arról is, hogy Európa-szerte kétséges volt az úgynevezett integrációs programok sikeressége. Egyáltalán nem egyedülálló az a vélemény, amely szerint nagyon sok esetben - tisztelet a kivételnek - lyukas kalapba szórt pénzekről volt szó ez esetben. Ugyanígy a gyerekkedvezmények és családi adókedvezmények esetében sem hiszem, hogy az esélyegyenlőség lenne az elsődleges szempont, amiről a magyar parlamentnek beszélnie kéne, inkább arról, hogy minden gyermek kapja meg a számára szükséges juttatási formákat. Tehát az a kérésem, hogy szegényekről beszéljünk ilyen esetekben és ilyen összefüggésekben, ne pedig cigányokról. Magyarországon mintegy 400 ezer hátrányos helyzetű gyermek él, elmondhatjuk azt is, hogy nagyjából 200 ezer közülük cigány származású. Engem a 400 ezer sorsa érdekel, minden hátrányos helyzetű és nehéz helyzetben lévő gyermek megérdemli azokat a kitörési lehetőségeket, amelyek járnának nekik.

Ha pedig arról a kimondottan szakmai területről, a lakhatásról beszélünk, akkor elmondható az is, hogy abból az összességében mintegy 120 milliárd forintból - de most már többre is rúg ez az összeg, hiszen még az egyes szövetkezeti formákhoz csatornázott milliárdok esetében is kisebbségi önkormányzatot kell bevonni, tehát mondhatjuk azt, hogy jóval több mint 120 milliárd forint -, amit 2020-ig nagyjából úgynevezett integrációs célokra különítettek el, ha csak felerészben lehetne egy államilag támogatott és kiterjesztett lakhatási programban gondolkodni, akkor beláthatatlanul pozitív következményekkel is számolhatnánk a tekintetben, hogy az élettér bővítése, tisztességessé tétele a társadalmi beilleszkedést is támogatja, ugyanakkor az itthon maradást is. Tehát a magyar fiatalok kivándorlása ellen is tehetnénk egy olyan nagyon fajsúlyos lépést, ami Magyarország jelen demográfiai tényezői, mutatói ismeretében elengedhetetlen volna.

Mire gondolunk? Kiszámoltuk az osztrák bérlakás-építési rendszer alapján, hogy ha egy olyan rendszer épülne fel, ahol adott esetben egy 50 négyzetméteres lakásban, mondjuk, egy 8-10 ezer forintos szociálisan csökkentett bérleti díjért bármely magyar család is lakhatna, és aztán egy tízéves futamidő után egy 5 millió forint körüli összegért lehetne megvásárolni, amellett, hogy a kivitelezési, felújítási, karbantartási munkálatokat kimondottan és csakis magyar kis- és középvállalkozók, minősített magyar cégek végezhetnék, maximum két kormányzati ciklus alatt ez a befektetés nullára megtérülne, aztán csak hozna Magyarországnak, főleg a tekintetben, hogy a jövőben adófizető polgárok is itthon maradnának.

Tehát ha arról beszélnek, hogy integrációra van szükség vagy a társadalmi beilleszkedés mintáit kell elmélyíteni, akkor ilyen kimondottan hathatósan, jól működő gazdasági eszközökről is érdemes lenne eszmét cserélni, a tekintetben, hogy ezek nem csak nemzetközileg bizonyítottak, mert ez egy olyan szempont, ami engem annyira nem érdekel, én Magyarország sorsával foglalkozom, de az egészen bizonyos, hogy ez helyzetbe hozná a magyar vállalkozókat, életet lehelne az építőiparba, tehát munkát adna nagyon sok embernek, végre kilátásokat teremtene minden fiatal, életét elkezdő embernek, és mindegy, hogy az honnan jött, milyen helyzetű, mennyire hátrányos helyzetű, szociálisan mennyire leszakadt, mindenki kapja meg azt a kezdő esélyt, amivel aztán vagy tud élni, vagy nem tud élni. A kérdés az, hogy akar-e az illető a társadalom produktív és hasznos tagjává válni - nagyon remélem, hogy mindenki szeretne -, aki azzá akar válni, az minden támogatást megérdemel. S még egyszer mondom, a legfontosabb területen is tudnánk hatni egy ilyen lakhatási, bérlakás-építési programmal, ez pedig a kivándorlás ellensúlyozása, tehát itthon tudnánk tartani azokat a magyar fiatalokat, akikre ácsingózik fél Nyugat-Európa, akikre ácsingózik az osztrák és a német munkaerőpiac, és akik nélkül a magyar jövő építése nem képzelhető el.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)