Felszólalás

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretnék egy picit a Tárki tanulmányával foglalkozni, amely körülbelül ennyi (Felmutatja.), tehát egy oldal, maga a tanulmány nem érhető el. A Tárkinál a következő terveket fogalmazhatnak meg: rövid távú munkavállalás, vagyis néhány hét vagy hónapra; hosszú távú munkavállalás, vagyis több évre; és a kivándorlás. Ez az eset. Tehát a kérdést sem tudjuk, hogy milyen kérdést tettek fel, de hogy tervezi-e a külföldön való munkavállalást. Nos, az adataik szerint 2012 elején a felnőtt lakosság 13 százaléka tervezi, hogy néhány hétre vagy hónapra, 16 százaléka, hogy pár évre külföldre menne dolgozni, és 7 százalékuk kivándorolna. Tehát amikor elhangzanak mindenfajta adatok, azért szeretném tudatosítani, hogy 7 százalék gondolkodik úgy, hogy kivándorolna, 2008-ban a megkérdezettek 6 százaléka gondolkodott így. Számolnak még egy halmozott kivándorlási migrációs rátát, ami, ha legalább valaki egyre válaszol, több válasz is lehetséges volt, akkor a felnőtt lakosság esetében 19 százalék.

Hadd tegyem hozzá, hogy ezenkívül különböző társadalmi csoportokra is végeznek számítást a fiatalok számára, vagyis a 30 év alattiaknál, pontosabban a 18-29 évesek között. Úgy találják, 48 százalékuk gondolkodik - nem tudjuk azt, hogy ez miként bomlik, azt már nem közölték - abban, hogy kivándorolna, néhány hónapra menne ki vagy több évre menne ki. Azért mondom, hogy picikét óvatosan célszerű kezelni ezeket a számokat. Hozzátenném, hogy számításuk szerint egyébként a Jobbik-szavazók 32 százaléka kivándorolna az országból, pontosabban a Jobbik szavazóinak pedig harmada tervezi, hogy külföldre költözik. Ezt találta a Tárki.

Nos, én úgy gondolom, mindenképpen tisztában kell lenni akkor, amikor kivándorlásról vagy migrációról beszélünk, hogy más dolog megfogalmazni egy szándékot, és más a tényleges valóság. Minden esetben egyfajta külföldön való munkavállalás költség-haszon mérlegelés, hogy milyen költségekkel jár. Nem csak a közlekedés költsége vagy egy más társadalomba való beilleszkedés költsége, az is idetartozik, és hogy milyen haszon jöhet hozzá. Mindenfajta vizsgálat azt mutatja egyébként, hogy egy külföldi munkavállalás nagyon sok esetben dekvalifikációval párosul, vagyis az ember képesítéséhez megfelelően nem megfelelő munkával, hanem annál alacsonyabban megy, mondjuk, egy orvos ápolóként dolgozik. A vizsgálatok azt mutatják, csak hivatkoznék egyre, amit 1999-ben az osztrák akadémia végzett, hogy célszerű tovább-bontani azt, hogy mi is a valós szándék. Például amikor megkérdezték a magyaroktól, hogy szeretnének-e külföldön dolgozni, akkor a munkaképes korú lakosságban adott válasz 20 százalékos volt, vagyis felszámítva, 1,7 millió magyar mondta volna azt, hogy na, akkor dolgozzunk külföldön. Ha azt nézzük, hogy valóban, tehát már információszerzés esetében próbálnak-e már afelé mozdulni, akkor a lehetséges potenciál már csak 720 ezer, és azok, akik már ténylegesen tettek lépéseket azért, hogy külföldön dolgozzanak, 1999-ről beszélünk, az 60 ezres létszám. Tehát hogy tervezi-e, bármennyire borzasztó ez a nagy szám, attól a tényleges valóság, és azok, akik vállalják mindezeket a költség-haszon számításokat, ez ennél jóval alacsonyabb. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség megtenni minden lépést arra, hogy a fiatalok itt maradjanak Magyarországon. Úgy gondolom, hogy a kormány megtette az ehhez szükséges lépéseket. Azért beszéltem többet a számokról, mert úgy gondolom, hogy nem jó, ha beég megint a köztudatba egy olyan szám, aminek semmifajta alátámasztását nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy mi áll pontosan mögötte, miként végzett vizsgálatokkal történt.