SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! És más nem lévén a teremben, tisztelt Jobbikos Képviselőtársaim! 1912. június 7-én Kovács Gyula, a Függetlenségi és 48-as Párt képviselőinek egyike három lövést adott le az újságírói karzatról Tisza Istvánra, a Magyar Országgyűlés frissen megválasztott elnökére. A merényletkísérlet nyomai ma is látszanak a Parlament képviselőháza elnöki asztalának elülső oldalán. Ez volt a négy, Tisza István elleni merénylet közül az első, amelyet az akkori házelnök sztoikus belenyugvással tűrt, sőt a lövések eldördülése után továbbra is állva, rendíthetetlen nyugalommal folytatta az ülés levezetését, a lövöldözést pedig egy szerencsétlen őrült tettének minősítette.

Tisza István a XX. század eleji magyar politika tragikus sorsú irányítója, küzdelmeket és megpróbáltatásokat bátran felvállaló, éppen ezért végletesen megosztó miniszterelnöke volt. A mártír kormányfő számára mindig nemzete boldogulása volt a legfontosabb. A szláv és germán népek tengerében élő magyarság biztonságának, fennmaradásának és nemzeti fejlődésének letéteményesét az Osztrák-Magyar Monarchia megőrzésében, a kiegyezés rendszerének változatlan fenntartásában látta. Tisztában volt a meglévő kereteket démoni erővel szétfeszíteni akaró problémákkal, s azokra lázasan kereste a megoldást. Igyekezett a '68-as alapok kiterjesztésével megegyezni a nemzetiségekkel, elsősorban a legnagyobb létszámú és emellett nem szláv népek közé tartozó románokkal, ennek sikertelensége azonban nem rajta, hanem javarészt a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd álnok és megosztó politikáján múlt.

Megérezte a háború fenyegető közelségét, ezért volt elfogadhatatlan és érthetetlen számára, hogy a külpolitikailag teljesen tájékozatlan magyar politikai ellenzék, délibábos vágyálmaitól eltelve, hogyan képes nemzeti eredményt látni abban, ha az európai hatalmak közötti feszültségek folyamatos eszkalálódása és a világ összes hatalmának Németország és a Monarchia ellen irányuló fegyverkezési láza közepette sikerül leszavaztatnia egy, a nemzeti véderő növelését vagy fejlesztését szolgáló törvényjavaslatot. Politikai credójába sem az irreális magyar függetlenségi jelszavak esztelen támogatása, sem pedig a császárnak való feltétlen megalázkodás vagy az osztrák birodalmi ambícióknak való kritikátlan behódolás nem fért bele, ezért határozottan és egyedüliként, a mindenkori magyar érdek elsőrendűségét hangoztatva szembeszállt a Monarchia és Németország Szerbia elleni világháborúval fenyegető támadási terveivel.

A háborús vereség közeledtével felhívta a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a Károlyi-párti képviselők és idegen érdekeket kiszolgáló újságírók hazug, izgató és nemzetáruló kijelentéseikkel szemben a magyar csapatok még hosszú ideig képesek megakadályozni az ellenség betörését. Hazahívásuk követelése és leszerelésük tehát szemfényvesztés, merénylet a nemzet függetlensége, szabadsága és biztonsága ellen. Emberi nagysága, vezetői képességei és feltétlen hazaszeretete kiemelték kortársai közül, ezért a megtévesztett budapesti csőcselék vállán hatalomra jutott Károlyi Mihály martalóc bandája elsőként vele végzett a kommunista történészek által dicsőített és vértelennek hazudott őszirózsás forradalom legelső napján.

"Tisza ledőlt, mint a zuhanó tölgy, és magával tépte a földet, amelyben gyökere élt. Amíg lábon állt, senki se tudta, milyen nagy. Mint a fát a rengetegben, csak akkor lehetett megnézni, amikor kidőlt" - írta meggyilkolása után a Nobel-díjra jelölt Tormay Cécile Bujdosó könyv című megrázó történelmi naplójában.

Hóhérai képtelenek voltak erős kézzel irányítani az ölükbe hullott, eszeveszett forradalmi mámorban úszó Magyarországot, ehelyett kommunista szólamok által elvakítva szétzüllesztették a hadsereget, ezzel lehetővé tették a környező országok szedett-vedett seregei számára az ősi magyar földek megszállását, majd végső tehetetlenségükben a bolsevizmus karjaiba taszították az országot. "Kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat meggyilkolják, a legbutábbikat pedig megteszik miniszterelnöknek" - vetette papírra Sigmund Freud 1918. november 18-án.

Örvendetesnek és reménykeltőnek tartom, hogy a korábbi rendszerek hazugságai és ferdítései által befeketített vagy elhallgatott államférfiak, költők és írók között a vasgróf is egyre inkább helyére kerül a magyar történettudományban és a politikai gondolkodásban. Köztéri szobra több helyen is van már, és magam csak bizakodni tudok abban, hogy rövidesen nemcsak Zuglóban vagy a Debreceni Egyetem campusán, hanem szakrálisabb helyszínen, a Kossuth téren is leróhatjuk majd tiszteletünket a magyar nemzet nagy halottja, az 1918. október 31-én meggyilkolt magyar miniszterelnök, gróf Tisza István emléke előtt.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage