ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Megmondom őszintén, hogy én mindig örömmel váltok szót a képviselő úrral, mert fontos kérdés az, hogy végül is Magyarországnak valamely európai modellt kell-e követnie, vagy pedig a saját útját kell-e járnia. Az egy perc, ami rendelkezésemre áll az álláspontom kifejtésére, kevésnek tűnik.
Ezért jobb híján a képzések ügyében megismétlem azt, amit egyszer már itt elmondtam. Magyarországon 2012. március végén 45 524 betöltetlen álláshely volt; a következő szakmákban nem találtak munkást a munkaadók: rakodómunkás, termék-összeszerelő, gépészmérnök, forgácsoló, lakatos, hegesztő, lángvágó, tehergépkocsi-vezető. Ez nem maradhat így!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ráadásul az is nyilvánvaló - van közöttünk egy filozófiai vita talán, talán -, hogy én úgy látom, hogy akármerre is fejlődik a világ, nem lesz mindenkiből kutató, laboratóriumi munkatárs. Vannak és mindig lesznek olyan emberek, akik kétkezi fizikai munkából fognak megélni, alacsony lesz a képzettségük, de becsületes emberek, akik munkából akarnak megélni.
Én tisztelem és értékelem ezeket az embereket, szívesen állok ki mellettük, és szívesen segítek ott és amennyiben tudok, és ezt elvárom a magyar kormánytól is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)