Az események ismertek, elhangzott már itt a Házban többször is: a német alkotmánybíróság döntése a pénzügyi paktumhoz és a stabilitási szerződéshez való hozzájárulásról; és az Európai Bizottság elnökének az a bejelentése, amely egyértelműen meghirdette a "több Európát", vagyis egy föderatív alapú politikai és gazdasági unió irányába visz az út, vagy látszik vinni az út.

Igen, évekbe telt, tisztelt képviselőtársaim, amíg a Bizottság kimondta, hogy az Unió válaszút elé érkezett. És hogy melyik lehetséges irányba menjünk tovább, ahhoz nyilván meg kell vizsgálni előbb azt, hogy milyen úton jutottunk ide, hol tévedtünk el, mi vezetett ehhez a helyzethez. És figyeljük meg a válság kulcsszavait ebben az esetben, a legtöbbet emlegetetteket: euró, fiskális, monetáris stabilitás, költségvetés, bankunió, vagyis pénz, pénz, pénz, és negyedszer is csak pénz, holott az Unió alapvetően a szabadság ethoszára épült, a négy szabadság elvére: a tőke, az áru, a szolgáltatás és a polgár és az ember szabadságának elvére. Ebben még szerepelt az ember, akkor még megvoltak a közös európaiságnak ezek az alapértékei. Ekkor még megvoltak az európai keresztény gyökerek. Az ember volt a középpontban, de hát tudjuk azóta, az Unió alapdokumentuma már nem tartalmazza a kereszténységre való utalást, és az emberi, a kulturális szempontok háttérbe kerülnek, kizárólag a pénz diktál.

A válság pénzügyi természetűnek látszik tehát, de hát sokkal inkább a közjót, azt a fajta prudens gazdálkodást, a közösségi szolidaritást veszi semmibe, amelyek itt az alapértékek. Ez vezet az euró, az eurózóna és alapvetően az Unió eddigi legmélyebb válságához.

Hogyha a lehetséges forgatókönyveket vizionáljuk, akkor vannak olyanok, hogy, távozzanak a görögök, menjenek a németek, oldják meg, próbálják megoldani a jelenlegi szerkezetben az Unió fundamentális gondjait, vagy pedig a 17, eurót használó ország valamilyen szorosabb integráció keretében próbálja ezt megtenni. Az eddigi válaszok, lehetőségek, a kilépések abszurditása, illetve az, hogy két év alatt sem sikerült a jelenlegi szerkezetben megoldást találni, a legvalószínűbb forgatókönyvnek ezt a bizonyos euróuniót vizionálják.

És hogy mikor? Hát nyilván nagyon gyorsan, sürgősen, hiszen látszik, hogy az Európai Bizottság most eltökélt, akár már az októberi csúcson fel fognak pörögni az események. Kérdés, hogy valóban mi lehet Magyarország eminens érdeke ebben a helyzetben. A kormánynak nyilván egy új európolitikai stratégiát kell találnia, fogalmaznia. Mindenkinek megvan a házi feladata, ahogy Cséfalvay államtitkár úr mondotta, de az is Magyarország érdeke, hogy mi magunk, parlamenti pártok is elvégezzük ezt a házi feladatot, a pártok támogassák egy nemzeti minimum alapján a kormány lépéseit. Most ugyanis a politikai stabilitás a legfontosabb Magyarország számára.

A szocialisták alapvetően euró- és Európa-pártiak, de éppen a csatlakozás előtt ők adtak fel a legtöbbet a magyar érdekekből. A Jobbik mindig a kilépést emlegeti. Sokszor elmondtuk már, hogy ez a kereskedelem és a forint, gyakorlatilag az ország azonnali összeomlásával járna. Az LMP pedig mindig a zöld Európát emlegeti, de hát azt hiszem, hogy ez nem az a perc.

Viszont mondhatják önök, hogy a KDNP ilyenkor mindig a keresztény Európát emlegeti. Igen, pont az előbb kifejtett okokból, logika mentén most is azt mondjuk, hogy ez a megfelelő perc. Most sem mulasztjuk el, hogy emlékeztessünk Robert Schuman híres mondására: "Európa jövője vagy keresztény lesz, vagy nem lesz." És úgy látszik, hogy ez a jövendölés most valóban aktuálisabb, mint eddig bármikor, ezért arra az útra kell rátérni, vagy ha úgy tetszik: visszatérni.

(9.50)

Arra az útra, tisztelt képviselőtársaim, amelyiken elérhető egy erősebb Európa, amely viszont úgy több, hogy nem vesz el a nemzetállamoktól, ha nem tud adni érte valamit cserébe, és amely visszatér a keresztény gyökerekhez, a szolidaritás, a szabadság és a közjó alapvető társadalmi értékeihez.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)