Nagyon fontos és egyben elgondolkodtató, a jövőre nézve is elgondolkodtató megállapítás, hogy 2009-ben, 2010-ben lényegében nem volt világos, kormányzati szinten megfogalmazott, egységesen kezelt tudománypolitika. Több intézmény is volt, amelyek a kormányzati stratégia hiányában vagy annak gyengesége folytán lényegében önálló tudománypolitikát folytattak. Külön utakon járt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a hozzárendelt milliárdos nagyságrendű alappal együtt. Zárójelben megjegyzem, hogy ennek az alapnak a felhasználására, működésére vonatkozóan az Állami Számvevőszék többször is komoly kritikus véleményt fogalmazott meg. Tehát említhetnénk az Akadémiát vagy a felfedező kutatásokat finanszírozó OTKA-t is, lényegében tehát az egységes tudománypolitikai stratégia hiányzott, és ennek megfelelően a források hasznosulása ebből a szempontból is csekély mértékben valósulhatott meg.

Az összehangolt tudománypolitika hiánya mellett megcsontosodott, addig tabuként kezelt örökségek is súlyosbították a helyzetet. Így például a Magyar Tudományos Akadémia belső átalakulása során - amit a 2009. évi akadémiai törvénymódosítás tett lehetővé - csak ekkor derült az ki, hogy a magyar tudomány fellegvárában is volt példa arra, hogy tudományos minősítés nélkül foglalkoztattak főállású tudományos kutatókat. Azt gondolom, hogy éppen ideje volt ebből a szempontból ott is alaposan körülnézni és rendet tenni.

Ugyanakkor pozitívum is volt természetesen a vizsgált két esztendőben, hiszen emelkedett a hazai kutatóhelyek, illetve a kutatásban és fejlesztésben foglalkoztatottak száma. Az ezer foglalkoztatottra jutó kutatói létszám 2008-ban még 4,8 fő volt, ez a mutató 2009-ben 5,3-re, 2010-ben 5,6-re nőtt; a növekedés a vállalati szférában történt elsősorban. Az állami költségvetési szféra kutatási-fejlesztési létszáma alig változott, tehát ebbe bele kell érteni az Akadémiát, a felsőoktatást, az állami kutatóintézeti hálózatot.

A tudomány jövőjét az alapkutatások vagy felfedező kutatások jelentik, ahogyan ezt az elnök is mondotta, és ennek a finanszírozása alapvetően állami feladat. Ennek mértékét alapvetően két tényező határozza meg: gazdasági és pénzügyi lehetőségek, ahogy minden másét is, és természetesen az a fajta politikai akarat, hozzáállás, hogy hogyan viszonyul az aktuális kormány, az aktuális parlamenti többség a tudomány kérdéséhez és annak a fontosságához. Talán a most tárgyalt jelentés elkészültének és benyújtásának is szerepe lehetett vagy szerepe volt abban, hogy a 2012. évben közel 8 milliárdra növekedett az OTKA forrása, tehát az alapkutatások finanszírozása ebből a szempontból kedvező pályára állt. Nem állítom természetesen, hogy ez elég, de mindenesetre a korábbi időszakhoz képest az elmozdulás iránya mindenképpen pozitív.

Az alapkutatások eredményeit szakfolyóiratokban teszik közzé, ez elég régóta így van a tudományban. Az, hogy a szakfolyóiratok egyébként nyomtatottak vagy elektronikusak, technikai részletkérdés. 2010-ben az így megjelent tudományos cikkek száma meghaladta a 29 ezret, ezen belül 2009-hez képest mintegy 10 százalékkal csökkent a magyar nyelvű publikációk aránya, az idegen nyelvűeké pedig 8,8 százalékkal nőtt.

(10.50)

Ez azt jelzi, hogy a minőségi kritériumok erőteljesebb központba állításával egyidejűleg a kutatói publikációs tevékenységben is egyre inkább előtérbe kerül a nemzetközi megmérettetés. A beszámoló azonban joggal hívja föl a figyelmet arra, hogy elégedettségről, arról, hogy nyugodtan hátradőljünk a karosszékben, szó sem lehet, mert más országokban ezzel összehasonlítva még erőteljesebb volt ez a fajta növekedés. Magyarán, a nemzetközi publikációk száma máshol, a környező országokban még nagyobb arányú volt.

Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy a magyar kutatók által írt tanulmányok idézettsége a világátlaghoz képest meg növekvő tendenciát mutat. Az idézettség már 2009-ben 30 százalékkal haladta meg a világátlagot. Persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy önmagában csak az idézettség nem feltétlenül egy-egy tudományos eredmény megfellebbezhetetlen mércéje. Számos tudományterületet lehetne említeni, ahol a nagyfokú idézettséget elő lehet idézni azzal is, hogyha valaki kapitális butaságot mond, és ennek megfelelően azt fogják idézni, hogy a világ véletlenül se mondjon valami hasonlót. Tehát matematikailag az idézettség önmagában nem mérce, de természetesen a tudomány teljesítményeinek a megállapításánál számos egyéb kritérium is van, ami ezt a fajta csapdahelyzetet vagy zsákutcát el tudja kerülni. A nemzetközi tudományos publikációk túlnyomó többségét Magyarországon, ahogy elnök úr említette és a beszámoló is tartalmazza, a Tudományos Akadémia kutatóintézetei produkálják és néhány egyetem. Ez azt mutatja, hogy az alapkutatás lényegében mérhető arányban itt folyik, ezeken a helyszíneken.

Az alapkutatásokra támaszkodnak az alkalmazott kutatások vagy célzott kutatások. Ezek eredményei többnyire szabadalom formájában öltenek testet. A magyarországi szabadalmi bejelentések száma 2005-től nézve vagy áttekintve némi ingadozással átlagosan évi 700 körüli értéket mutat. Természetesen ez nem egyenletes, vannak ingadozások, hektikus kilengések. 2009-hez képest például, amikor 756 szabadalmi bejelentés történt, 2010-ben 646-ra került sor. Tehát itt van egy jelentős visszaesés. Ebből azonban olyan következtetést levonni, hogy egy leszálló pályára került ez a tevékenység, nem szabad, hiszen a korábbi évek is azt mutatták, hogy ez egy elég ingadozó képet mutató függvény.

Ugyanakkor arról is érdemes szót ejteni, ami a magyar tudomány rangját, súlyát, nemzetközi tekintélyét mutatja, hogy magyar kutatók olyan nemzetközi elismerésekben részesültek, amelyek az adott tudományterületen lényegében - nem tudom, hogy ez túlzás vagy nem túlzás, de talán megkockáztatom - a Nobel-díjjal többé-kevésbé azonos rangnak számítanak, hiszen az Abel-díj a matematikában egyértelműen egy ilyennek minősül.

2009-2010-ben jelentős tudományos eredmények születtek szinte minden tudományterületen, ahogy a beszámolóból kiderül. A magyar természettudomány, illetve a magyar természettudósok elismertségét is jelzi, hogy 2009-ben született egy olyan döntés, amely szerint Magyarországon, Szegeden valósul meg az európai összefogással létrehozandó nagy energiájú szuperlézer, rövidítve az ELI, amely a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma által javasolt nagy kutatási infrastruktúra-projektek egyike. Ez a világon jelenleg létező lézereknél ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű, alap- és alkalmazott kutatásokat szolgáló berendezés.

Ugyancsak a magyar tudomány nemzetközi tekintélyét mutatja a hazánkban megrendezett nagy jelentőségű tudományos rendezvények nagy száma a beszámolási időszak két éve alatt. A beszámoló szerint 912 angol nyelvű tudományos konferencia volt Magyarországon, és akkor a többi, nem angol nyelvű konferenciáról még nem is beszéltünk. Történt egyébként mindez úgy, hogy a 2009-2010-es évek tudománypolitikája egyáltalán nem volt kedvező a tudományos fejlődésnek és a tudományos kutatásnak.

A kutatás-fejlesztés és innováció kormányzati irányítórendszere két év alatt többször is átalakult. Csak emlékeztetőül, 2009 tavaszán megszűnt az egy évig fennálló K+F-ért felelős tárca nélküli miniszteri funkció, és ez a terület közel fél évig irányítás nélkül maradt. A 2009 februárjában elfogadott kormányzati tudománytechnológiai és innovációpolitikai stratégia a Bajnai-kormány megalakulásával le is került a napirendről. 2009 őszén létrejött ugyan a Kutatási és Tudománypolitikai Tanács, amelynek csak egy ülése volt, majd a 2010-es választásokat követően ez is megszűnt.

A hivatalba lépő polgári kormány 2010 júliusától a Nefmi, illetőleg most már a jogutódja feladatkörébe utalta a tudománypolitikát. Ennek koordinálásáért pedig a közigazgatási és igazságügyi miniszter lett a felelős, és ugyancsak ő felel a 2010 végén létrejött Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács működéséért is. Ennek a tanácsnak a társelnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Ez a testület mond véleményt a tudományos kutatással, fejlesztéssel, innovációval kapcsolatos kérdésekről, jelentős projektekről, finanszírozás szerkezetéről, mértékéről, az Innovációs Alap programstratégiájáról.

Tehát gyakorlatilag az látszik kibontakozni, körvonalazódni, éppen a jelentésben is megfogalmazott kritikák alapján, hogy kialakulóban van egy egységes tudománypolitikai stratégia, egységesen kezelt tudománypolitika, és azt kell elmondanunk, hogy korábban a kormányzati politika soha ilyen mélységig nem foglalkozott a tudomány kérdéseivel. Én azt gondolom, hogy ez helyes és jó irány, és ezt továbbiakban is folytatni kell.

A 2010. évi választásig a nagy pályázati rendszerek forráselosztásához nem volt megfelelő tudománypolitikai stratégia. Az új kormány a rendszer teljes felülvizsgálatát rendelte el, és 2010 nyarán leállította az NKTH-projektek kifizetéseit. 2009-2010 folyamán a K+F-források jelentős része semmilyen formában meg nem térülő fejlesztésekre fordítódott.

Szó volt az elnök úr szóbeli beszámolójában, expozéjában is az úgynevezett 7. keretprogram eredményeiről, az abban pályázó magyar "eredményekről", tehát magyarán, itt bizony lenne mit bőven keresnünk, mert egyáltalán nem bizonyultunk ott sikeresnek. De ha csak az egyetemi TIOP-pályázatok dolgát nézzük, azt kell mondanunk, hogy közel 100 milliárd forint került a felsőoktatási intézményekhez, ezekből lényegében új épületek sokasága készült el majd' mindenhol. Műszeres infrastruktúrából pedig mind a mai napig egy csomó helyen hiány van. Lényegében fizikai értelemben bővítettük a kapacitások terét, de annak minőségét, mélységét lényegében figyelmen kívül hagytuk. A 2009-2010-es évek tanulsága erről szól.

A tehetséges kutatókért óriási verseny folyik a világban, és az alacsony hazai kutatói bérezés miatt a legkiválóbbak gyakran külföldre távoztak, és távoznak azért még ma is. Éppen ezért tartottuk és tartjuk rendkívüli fontosságúnak az Akadémia elnöke által 2009-ben elindított Lendület-programot, hogy megállítsa a fiatal kutatók elvándorlását, és ha lehet, akkor igyekezzen haza is csábítani őket külföldről. Ez a program azóta is folyik, sikeresen folyik. Azt gondolom, ezt a jövőben is folytatni kell, sőt erősíteni kell.

A tapasztalatok kedvezőek, és egyúttal azt is megmutatják ezek a tapasztalatok, a Lendület-program konkrét eredményei, hogy mely hazai intézmények képesek nemzetközi mércével mérhető kutatókat, kutatási programokat vonzani és egyben mentorálni. Részben ennek is köszönhető, hogy 2009-től folyamatosan nő a 45 évesnél fiatalabb kutatók aránya. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Lendület-program mögé az üzleti szféra is odaállt, hiszen az üzleti szféra jelentős képviselői szintén forrásokat áldoznak erre a célra.

A beszámoló a jövőbeni kutatói utánpótlást illetően aggasztónak találja, hogy az elmúlt 10-15 évben a minőségi felsőoktatást tömegoktatás váltotta fel, és számos alkalommal volt vita arról, hogy a bolognai típusú képzés hol jó, hol nem jó, mi az előnye, mi a hátránya. Én nem kívánok ebbe belemenni, de az kétségtelenül igaz, hogy a hazai felsőoktatás világában, amely egyébként a tudományos kutatásnak is mégiscsak az utánpótlását adja, az egész bolognai rendszerre történő átállás nagyon komoly zavarokat okozott, a felsőoktatás eltömegesedésével pedig, ami még korábban kezdődött, hasonlóképpen a minőség rovására megy. Úgyhogy itt van bőven mit tennünk a jövőt illetően. Azt gondolom, az első lépések e tekintetben szintén megkezdődtek, elindultak. Bízom benne, hogy a majdani eredmények visszaigazolják ezek helyességét.

Természetesen a beszámoló arról is szót ejt, hogy aggasztó Magyarországon a természettudományi, mérnöki, informatikai végzettségűek alacsony aránya, míg másik oldalon pedig túlkínálat mutatkozik a humán képzettségűek terén. Ebből a szempontból a beszámolót szintén megszívlelte a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés többsége, és a meghozott intézkedések abba az irányba mutatnak, hogy ezen a téren az arányok másik irányba változzanak, vagy ha úgy tetszik, akkor az arányok egy kicsit kiegyenlítődjenek.

(11.00)

A magyar tudomány 2009-2010. évi állapotáról szóló beszámolóban megfogalmazott számos javaslat, felvetés, gondolat azóta testet is öltött, megvalósult, vagy elindult a megvalósulás felé. Megszűnt az áttekinthetetlen tudománypolitikai irányító rendszer és működési mechanizmus, megszűnt a K+F-et finanszírozó szervezetek és alapok szabados, végtelen, korlát nélküli szabadsága, és megszűnt a kormányzati tudománypolitika hiánya. Növekedett az alapkutatásokra fordítható forrásmennyiség, megszűnt az Innovációs Alap szabályszerűtlen működése, és természetesen az új oktatáspolitika a természettudományos képzésre nagy hangsúlyt kíván fektetni.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ha ezeket az új irányokat, amelyeket a beszámolóból is láthattunk, hogy helyesen jelölt ki a kormányzat, a jövőben is tudjuk folytatni, ezekhez még több forrást, még több helyes szabályozót tudunk rendelni, azt hiszem, Magyarország valóban, Széchenyi szavaival élve, sikeres lesz.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)