Amikor e felszólalásra készültem egy vázlattal, dilemmám volt, hogy a pénzügyi feltételek-e ma a meghatározók vagy a személyi feltételek. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem Pálinkás elnök úrnak egy többekkel írt publikációját, amely talán világossá teszi e kettő egymáshoz képesti helyzetét. "A hazai kutatóhálózatban végzett világszínvonalú felfedező kutatások legfontosabb szereplője a kiemelkedő teljesítményt nyújtani képes kutató, és a legfőbb tényező az erőforrások elosztásában hatékony és változni képes intézményrendszer, a kiegyensúlyozott finanszírozás, valamint a versenyképes műszerezettség vagy más, a tudomány területére jellemző kutatási feltételrendszer. A kiemelkedő teljesítményűek azonban oda mennek kutatni, ahol adottak ezek a kutatási feltételek, és amelyek megteremtéséhez nélkülözhetetlen az államnak az a különböző mértékű és célú támogatása, amely nélkül nincs sikeres felfedező kutatás, célzott kutatás, valódi innováció." Tehát a legfontosabb szereplő a kutató, és a legfőbb tényező az erőforrások rendelkezésre állása.

Ha a személyi feltételeket előbb számszerűen nézzük, akkor a következőt állapíthatjuk meg: 2008-ban Magyarországon a kutatói létszám ezer foglalkoztatottra vetítve még 4,8 volt, ez 2010-ben 5,6-ra nőtt. S megint hozzá kell tennünk az összehasonlítást, az Európai Unió 15 országában, tehát a csatlakozás, a bővítés előtti EU15-ök országában ez a szám 10 feletti. Tehát nagy a lemaradás. Magyarországon a kezdő kutatók fizetése az EU 27 országa közül a 20. helyen áll, s ami még megdöbbentőbb, a 15 éves tapasztalattal rendelkező kutatók fizetése a 27., azaz az utolsó helyen áll. Az alacsony kutatói bérezés hatása nyilván abban jelentkezik, hogy a legkiválóbbak elhagyják a pályát, vagy olyan külföldi intézményekbe mennek dolgozni, ahol a teljesítményükért méltányos fizetést kapnak. S nyilván nemcsak magáról a fizetésről van szó, a jövedelemről, a megélhetésről, hanem azokról az infrastrukturális kutatási feltételekről is, amelyek nélkül - még ha valaki vállalná is a szerény jövedelmet - nem tudnak eredményt elérni.

A jövőbeni kutatói utánpótlást illetően aggasztó, hogy a minőségi felsőoktatást a tömegoktatást váltotta fel, és Magyarországon alacsony a matematikai, a mérnöki és az informatikai képzettségűek aránya. Ezen a kormányzat most a relatív megnövelt lehetőségekkel igyekszik változtatni, s az a kifejezés, hogy "a tömegoktatás váltotta fel", nyilván nem az elmúlt évekre vonatkozik. 1996 és 2008 közötti adatot tudok: az egy oktatóra jutó hallgatók száma a kétszeresére növekedett. Ez nyilván jelentősen befolyásolja a minőséget. S még egy kérdést jelentősen befolyásol. A felsőoktatási törvény - természetesen helyesen - előírja a felsőoktatásban dolgozó oktatók tudományos előrelépését, különböző lépcsőit. Na de túlterhelt, pluszórákkal kényszerűen ellátott oktatók esetében nagyon nehéz azt az elvárást minőségi szinten teljesíteni, ami önmagában persze nagyon szép lépcsőnek tűnik.

Az utánpótlás a felsőoktatásból kikerülők képzettségi színvonala. Ha a felvételizők 80-85 százaléka bekerül a felsőoktatásba, akkor felmerül a kérdés, hogy milyen kiválasztás ez. Jómagam a műszaki felsőoktatásban 1970 óta veszek részt. Két éve nincs friss tapasztalatom, mert fizetés nélküli szabadságon vagyok, de 2009-ről még van. Tíz-tizenöt-húsz évre visszatekintve rendkívüli az a változás, amit alaptárgyat oktatóként is tapasztalok, s ebben bizony az is szerepet játszott, hogy a kilencvenes évek közepétől az egymást váltó kormányok mindig azt a statisztikai adatot emelték ki, hogy egy adott korosztályból hányan vannak bent a felsőoktatásban.

Ennek az egész rendszernek a Jobbik meggyőződése szerint egy átalakítása lehetséges: meg kell találni mindegyik képzési szint helyét. Amikor szakképzésről beszélünk, akkor nagyon sokszor a szakmunkás-, a szakiskolai képzésről beszélünk, de azért ne felejtsük el, hogy az igazi szakképző osztályok az érettségi után induló egy-két éves magas szintű képzések. Sokkal nagyobb propaganda kellene annak világossá tételéhez, hogy ki hol találja meg a helyét. Nagy-Britanniában például fontszázmilliókat fektettek be abba, hogy a leendő diákok és a szülők számára világossá tegyék az úgynevezett posztszekunderi képzés, az akkreditált felsőfokú szakképzés fontosságát, hasznosságát. Ennek is meg kellene találni a helyét a magyar képzési rendszerben, éppen azért, hogy a BSc-képzésre és az azon továbblépő MSc-re valóban olyan diákok kerüljenek, akik a végzésüket követően alkalmasak arra a minőségi továbblépésre, amiből a kutatói bázis személyileg felfrissülhet.

A KSH adatai szerint a kutatás-fejlesztés GDP-hez viszonyított aránya 1 százalék körül változgat, az egyik évben 1,15, 2010-ben 1,14 volt, tehát jelentős előrelépés nincs. Annak idején az első Orbán-kormány a saját ciklusa végére 1,5 százalékot tűzött ki, de ettől bizony még most is nagyon messze vagyunk.

A K+F ráfordítás az egyetemek és főiskolák keretei közötti kutatóhelyeknél sajnos csökkent. Látszólag örömteli, hogy a vállalati kutatóhelyeknél több mint a kétszeresére emelkedett, de sajnos itt is döntően ez állami költségvetésből származó bevétel. Tehát egy kicsit félrevezető, hogy íme, a vállalkozói szféra ma már milyen innovatív; nem, adott esetben az állami források sikeres felhasználásáról van szó.

(11.40)

Elnök úr a beszámolójában érthető módon meghatározónak tekinti az OTKA, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram költségvetésének az alakulását. Ha csak 2010-ig megyünk, akkor ez meglehetősen szomorú, mert 2002-ben még a GDP 0,4 százalékát kapta az OTKA költségvetése, tételesen 6,8 milliárd forintot akkori forintban, míg 2010-re ez 5,4 milliárdra, illetőleg 0,2 százalékra csökkent. Örömteli, hogy utána volt egy növekedés, de ez a növekedés most újólag stagnál, ugyanúgy, ahogyan az MTA teljes költségvetése. Ha most előre is tekintünk a következő évre, azt mondanám, hogy minimális mértékben nominálisan is csökkenni fog. Tehát ez a finanszírozás még mindig messze van attól, hogy annak a szellemi bázisnak az itt tartását megtegye, amire az Akadémia törekszik, többek között a Lendület-programmal.

Célszerű külön kitérni az európai uniós lehetőségekre, pályázati pénzekre, és egyetértünk a megállapítással, mely szerint 2004 óta, amióta EU-tagország vagyunk, nem elég céltudatosan és nem elég hatékonyan használtuk föl a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható megnövekedett forrásokat. Bizony ebben van egy nagyon lényeges megállapítás, amit figyelembe kell vennünk, hogy elegendő-e az, hogy megpróbálunk ezekre az EU-s pénzekre pályázni, és azt mondani, hogy ha nem jutsz elég pénzhez, akkor nem pályáztál ügyesen, mert még ha ügyesen pályázik is ez az ország, és több forráshoz jut, tudomásul kell venni, hogy ezek a célok sokszor nem esnek egybe azzal a legfontosabb magyar nemzeti kutatási stratégiai célokkal, amit művelni kellene, hanem állandóan alkalmazkodni kell az EU által változó módon megjelölt kutatási-fejlesztési célokhoz. Nyilván ezért van szükség olyan K+F stratégiára, amelyik a nemzeti célokat helyezi előtérbe, és lehetőleg ide próbálja becsatornázni az EU-forrásokat is. Hogy létezik-e az, ami olyan szépen fogalmazott, hogy az EU-n belül centrumországok és perifériaországok vagy újonnan bekerültek, az adatok erre világos választ adnak, ugyanis a hetes kutatási keretprogramban, amely a legnagyobb forrás az EU-n belül a kutatásokra, a szerződési összegeket tekintve - most a végét mondom - a 15-12 ország, a 15 régi fejlett ország és a 12 bekerült, ez a 12 bekerült ország a teljes összegnek a 4,5 százalékát kapja. Vagyis ez is azt igazolja, hogy sajnálatos módon olyan feltételek alakultak ki az Európai Unióban, hogy a különbségek nemhogy csökkennének, hanem nőnek az újonnan bekerültek és a régiek között, és az európai fejlesztéspolitikának az a prioritása, hogy a nagy és erős gazdaságok versenyképességi előnyét akarja mindenáron fönntartani, ehhez tartozik önmagában a források ilyen elosztása, és még tegyük hozzá, a kisebb országokból történő agyelszívás. Ha most külön Magyarországról beszélünk a legfontosabb hetes kutatási keretprogram tekintetében, és nyilván az egy lakosra jutó összegeket nézzük, akkor Magyarország a 24. helyen szerepel. Tehát ez azt jelenti, hogy nem lehet azt mondani, hogy íme, itt van, pályázzatok, itt vannak az EU-pénzek. Nem! A magyar stratégiának világosan a nemzeti célok érdekében hazai forrásokat kell biztosítania.

A tudománypolitikai irányításról csak annyit hadd mondjak el, ahogy azt tartalmazza a beszámoló, hogy rendkívüli módon van széttagolva. Persze, lehet azt mondani, hogy több területen célszerű bizonyos feladatokat szétválasztva irányítani, de mi kissé úgy érezzük, hogy a sok bába között elvész a gyerek. A Jobbik meggyőződése, hogy nem ezekre a mamutminisztériumokra lett volna szükség, amelyekre azt lehet mondani, hogy íme, ez a kormány ilyen kevés minisztériummal dolgozik, gyakorlatilag államtitkárságok látják el a minisztériumok szerepét, ez csak egy formai kérdés, és éppen ezért a Jobbik véleménye az, hogy önálló kutatási, fejlesztési, innovációs minisztériumra lenne szükség.

A jelenlegi pályázati rendszerben azzal egyetértünk, amit tartalmaz a beszámoló, hogy bizony addig talán elég tüzetesen vizsgálják a pályázatokat, amíg meg nem kapják a pályázati pénzeket, de az ígéretek olyan számonkérése, hogy gazdasági eredmény született-e, vagy legalább magában a pályázatban leírtakat teljesítik-e, ez elmarad, nincs érdemi információ, és ezt nagyon súlyos hiányosságnak tartjuk. A kormánynak bizony nagy felelőssége van akkor, amikor az úgynevezett persze nehéz pénzügyi helyzet miatt zárolásokat rendel el. Ezek a zárolások nem csupán azt jelentik, hogy a jövőre nézve egy felsőoktatási intézmény, egy kutatóhely úgy gazdálkodjon, hogy a következő időre kevesebb áll rendelkezésre, hanem egyszerűen ebből az következik, hogy előre lekötött szerződések szerinti kifizetésre nem kerül sor, ez pedig teljes mértékben hiteltelenné teszi a magyar kutatási rendszert, ha ilyen helyzetbe kerül, hogy érvényes szerződések ellenére nem fizetnek.

Nyilvánvaló, a cégek innovációs járuléka egy nagyon fontos bevételi forrás, és persze helyes az, amikor adott esetben célzottan, a saját területük irányába eső módon ezt valódi kutatás-fejlesztésre használják fel, és ez a joguk megvan, de bizony sok esetben látható az, hogy ahelyett, hogy befizetnék ezt a járulékot, meglehetősen olyan kutatásokra adnak megbízást, amelyek néha egészen abszurdnak tűnnek, és ez annyit jelent, hogy ezzel jelentős összegeket kivonnak a valódi kutatásra fordítható keretből, úgyhogy ezt is kormányzati szinten ellenőrizni kellene.

Hadd szóljak néhány szót most egy szakterületről, az agráriumról, mert a magyar agrártudomány működésére szánt milliárdokat, úgy tűnik, hosszú évek óta a biotechnológiával, génmódosítással foglalkozó kutatók és intézmények kapják, amelyek a nemzetközi biotechnológiai ipar kiszolgálói. Az MTA alelnöke szerkesztésében olyan ingyenes propaganda-folyóirat is megjelenik és széleskörűen terjesztett, amely egyoldalúan, gátlástalanul a génmódosítást hirdeti, a magyar közvélemény és a kormány elutasításával szemben. Egyébként az agrárium egy olyan szakterület, ahol a kutatások nem feltétlenül az idegen nyelvű publikációk száma alapján mérhetők, hiszen az agrárium nemzeti problémák megoldására irányul, tehát itt a magyar gazdaság érdekeit kell szolgálni, és nyilvánvaló, adott esetben más típusú értékelésre van szükség, mint amit adott esetben egy egyéb területen, ami nemzetközileg összehasonlítható, bizonyos mutatókkal, impakt faktorokkal le lehet mérni. Itt adott esetben hasznosul egy valódi tudományos kutatás a szaktanácsadásban, a termelésirányításban, a környezetvédelmi felügyelőségek tevékenységében, tehát itt bizonyos különbségre, különbségtételre lenne szükség.

Az adminisztráció, a gazdaságilag a pénzekkel való felelős bánás természetesen fontos minden intézményben, de az a kérdés, hogy ez mikor lépi már túl a bürokrácia elviselhetetlen szintjét. Én egy olyan adatot tudok egy kutatóintézetből, hogy az intézet dolgozóinak 2011-ben - most egy évvel előremegyek - aláírásukkal kellett tudomásul venniük, hogy 47 szabályzat naprakész ismerete munkájuk ellátásához elengedhetetlenül szükséges, és azok tartalmáról naprakész ismeretekkel rendelkeznek. Még egyszer mondom: 47 szabályzat, és ezt kellett aláírással igazolni. Itt kérdéses, hogy vajon ez milyen mértékben szükséges.

Egy kényes kérdést itt hadd vessek föl. Képviselők vagyunk, ha tetszik, népképviselők, és olyan témát is idehozunk, legfeljebb kérdőjellel, nem olyan hangsúlyosan, mint ahogyan azzal minket megkeresnek.

(11.50)

Ez a következőre vonatkozik: az akadémikusoknak a tiszteletdíjára. Természetesen egy országnak, egy nemzetnek meg kell becsülnie a maga élsportolóit - most kitüntetéseket osztanak itt, jogosan megérdemeltet -, színészeit és a tudósait is, hogy ők adott esetben az aktív pályájuk végén ne kerüljenek méltatlan helyzetbe. Ezért van 12 nemzet sportolója, ezért van 12 nemzet színésze; most az a kérdés, hogy vajon szükséges-e 360 körüli nemzet tudósának lenni. Ezeket a juttatásokat akkor is megkapják, ha egyébként még aktívak, és teljes fizetésüket felveszik az intézményükből, de a nyugdíjas korba lépve a nyugdíjat is megkapják, tehát lehetséges, hogy azért itt ezt át kellene tekinteni, mert nagy összegről van szó. Az akadémikusi tiszteletdíjak 2,3 milliárd forintot jelentenek, a fiatal kutatók pályázatos támogatása 898 millió forint. Azt a kérdést tolmácsolom, amelyet a köztestületi tagság egy része felvetett, hogy ez az arány és ez a mérték helyénvaló-e.

Végül azt szeretném elmondani, hogy az elnök úr által beterjesztett anyaggal, annak konklúziójával a hazai tudományosság alapvető problémáira, annak föltárására vonatkozóan teljes mértékben egyetértünk. Hogy mégis kétséges, hogy nem tartózkodunk-e a beszámolóról szóló határozat szavazásánál, annak az az oka, hogy rendkívül kevésnek tartjuk, hogy a határozati javaslat annyit mond, hogy "elfogadjuk". Nekünk mint országgyűlési képviselőknek, akik a kormányt ellenőrizzük, feladatot is adhatunk, az a feladatunk - és ezt a módosító indítvánnyal a Jobbik megtette -, hogy néhány nagyon lényeges részt kiemelünk, és úgy fogalmazunk meg a jelentés alapján, hogy a kormánytól elvárjuk a továbbiakban ezeknek a teljesítését. Meggyőződésünk, hogy az Országgyűlésnek ez is a feladata, hogy ezt a tájékoztatót nemcsak elolvassa, hanem a leglényegesebb kérdéseket kiemeli, s a kormánytól teljesítést vár el.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban és a kormánypárti oldalon.)