Másrészt pedig a határozati javaslat előterjesztésekor én magam voltam az, aki első alkalommal, még 2011 júniusában módosító indítványt nyújtottam be arra, hogy a határidőket hosszabbítsuk meg. Tehát azok a határidők, amiket most meg akarunk hosszabbítani, az énáltalam benyújtott és a kormány által elfogadott, már módosított határidők voltak. Ugyanis önök, amikor ezt a határozati javaslatot 2011 nyarán beterjesztették, akkor rendkívül rövid, féléves, tehát 2011. november 30-áig, illetve december 15-éig terjedő határidőket állapítottak meg saját maguk számára. Tehát vagy nem tudták igazából felmérni a munka nagyságrendjét, vagy nem gondolták komolyan az egész felülvizsgálatot. Ez a kettő lehetőség áll fenn, hiszen egy féléves időszak húszéves időszak áttekintésére biztos, hogy nem volt elég. Én ezt még egy fél évvel hosszabbítottam meg annak idején, és így lettek 2012. május 31. és 2012. június 15. azok a határidők, amelyet önök most - egyébként megjegyzem, jó néhány hónappal a határidők lejárta után - módosítani szeretnének.

Megint elég szokatlan eljárás, hogy már lejárt határidőt akarunk módosítani, de ha azt látnánk, és itt államtitkár asszony beszámolójából azt hallottuk volna, hogy a munka dandárjával már elkészültek ebben az évben, és szükség van még a további határidőkre arra, hogy befejeződjön ez a munka, és ezért kell december 31-éig kitolni a határidőt, akkor erre azt mondanánk, hogy támogatni tudjuk, de sajnos nem látjuk a jelét.

Igazából úgy vagyunk mi ezzel az egész elszámoltatáspolitikával sajnos, amit a kormány itt a kétharmados forradalom után beígért, hogy nem nagyon látszik ez megvalósulni. És sajnos, bár itt csak környezetvédelmi kritériumokról és azok teljesítéséről van szó ebben a javaslatban, itt sem látjuk. Nem látjuk legalább azt a részeredményt, aminek már meg kellene lennie. Jó, nyilván azt gondolom, hogy egy ilyen nagyságrendű munkánál azért, ahol - ahogy államtitkár asszony említette - száz olyan szerződés van, aminek környezetvédelmi vonatkozásai vannak, ennek legalább egy jó részével azért ez alatt az időintervallum alatt már el kellett volna készülni.

Valóban a MAL Zrt. a legnagyobb ilyen falat, vagy inkább azt mondanám, hogy az egész alumíniumágazat és annak a privatizációja a legnagyobb ilyen falat, ami a rendszerváltás óta környezetvédelmi és egyéb szempontból is felmerült. Hiszen egy óriási nagy, egy teljes ágazat privatizációjáról volt szó, és azért az alumíniumipar - mint azt sajnos láttuk 2010. október 4-én Kolontáron - nem tartozik a legkörnyezetbarátabb iparágazatok közé, különösen, ha az üzemet és a vörösiszap-tározókat nem megfelelően üzemeltetik - zárójel bezárva -, ahogy azt az általam vezetett vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottság is megállapította.

Tehát pontosan erre irányult volna ez a javaslat, hiszen mi már a kolontári vizsgálóbizottságban észrevettük, és a dokumentumokból, a privatizációs szerződéshez kapcsolódó dokumentumokból kiderült, hogy például az ominózus 10-es számú vörösiszap-tározó kazettát 2010-ben már le kellett volna fednie a MAL Zrt.-nek, ami nyilvánvaló, hogyha le lett volna fedve, akkor a katasztrófa nem következett volna vagy legalábbis nem így következett volna be. Ez a lefedés nem történt meg, még folyamatban volt a tározó töltése, ezért tudott bekövetkezni a katasztrófa.

Ezért nagyon fontos lett volna már korábban, nyilván a privatizáció után, akár a kilencvenes években, a kétezres években ezeket a szerződéseket folyamatosan felülvizsgálni, hogy hogyan teljesülnek határidőre ezek a vállalások. Ezt igazából egyik kormány sem tette meg a kilencvenes évek óta, tehát a Horn-kormány, az első Orbán-kormány, majd az utána következő szocialista kormányok - tehát itt jön a nyolcévezés, igen -, ők sem tették meg. Most elindult valamiféle kísérlet, de ugyanúgy, mint ahogy az elmúlt nyolc év különféle ügyeit elszámoló albizottságok, amelyek minden parlamenti bizottság alatt működnének, legalábbis létre lettek hozva 2010-ben, ahogy azok nem működnek, úgy ez az elszámoltatási dolog is egyre inkább kudarcot vallani látszik. Azt látjuk továbbra is, hogy a privatizált üzemeket ugyanazok üzemeltetik - és ugyanúgy mindenféle felelősségre vonás és a vállalt teljesítések ellenőrzése nélkül -, akik annak idején ezeket sokszor fillérekért kiprivatizálták akkor, a kilencvenes évek rablóprivatizációja idején. Tehát nagyon komoly dolgokról van szó.

Meg kellett érnünk sajnos azt, hogy tíz ember életét követelje egy katasztrófa, bár újabban az ügyészségi vádiratban már csak nyolc emberélet szerepel, ami közvetlenül a katasztrófához köthető, de mi annak idején a bizottsági jegyzőkönyvben tíz áldozatról beszéltünk. Tehát tíz ember meg kellett haljon, sok tízmilliárdos anyagi kár keletkezzen, és természetesen egészségben, emberi életekben anyagilag nem pótolható és nem kifejezhető katasztrófa következzen be ahhoz, hogy felfigyeljünk erre a témára.

Továbbra is azt mondom, hogy az a határidő, amit annak idején megjelöltünk, legalább a munka dandárjának egy részére, elvégzésére elég kellett volna hogy legyen. Nagyon remélem, és annak fejében fogjuk megadni a támogatásunkat ehhez az újabb módosításhoz, hogy ennek a határidőnek az elkövetkeztére ténylegesen bekövetkezik már ezeknek a szerződéseknek a felülvizsgálata, és tényleg meg fogjuk tudni, hogy konkrétan kik azok, illetve melyek azok a privatizált vagyontárgyak, amelyek esetében nem teljesültek ezek a vállalások, mert esetleg további időzített környezeti bombát rejthetnek magukban. Gondoljunk bele, hány olyan veszélyeshulladék-tározó, hány olyan veszélyes ipari üzem, veszélyes anyagokat nagy mennyiségben használó ipari üzem van még az országban, amely a privatizációs folyamat során jutott magánkézre és továbbra is ellenőrizetlenül. Nyilván idézőjelben értem az "ellenőrizetlenül"-t, mert nyilván a környezetvédelmi hatóság ellenőrzi őket, de privatizációs szerződés szempontjából ellenőrizetlenül működik.

Tudnék példákat sorolni erre most, hogy milyen veszélyforrások vannak még az országban, de ettől most eltekintenék, hiszen államtitkár asszony már említette, hogy itt százas nagyságrendű szerződésekről van szó. Nyilvánvaló, példálózó kiemelésnek pontosan elég volt a MAL Zrt. példája, de igazából mondhatnám akár a tiszavasvári Alkaloida gyárat is, csak hogy hozzak egy másfajta példát is. Tiszavasváriban az Alkaloida gyógyszergyárat privatizálták ki a kilencvenes években szintén a Horn-kormány alatt, szintén fillérekért. Majd pedig a tulajdonos vitte a gyárat, de annak a veszélyeshulladék-lerakóját ott hagyta az önkormányzat nyakán, ami a mai napig veszélyforrást jelent a környékre, a környék ivóvízbázisára és áttételesen a környező települések, városok ivóvizére nézve is, hiszen egy ideig még a privatizáció után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetve akkor még ÁPV Rt. forrást biztosított ennek a veszélyeshulladék-lerakónak az üzemeltetésére.

(16.30)

Majd, már az Orbán-kormány alatt egyébként, 2011. január 1-jétől hirtelen eltűnt a költségvetésből ez a forrás, és az önkormányzat ott állt tehetetlenül, és nem tudott mit kezdeni, hiszen magára az önkormányzatra nézve ez hihetetlenül nagy teher, évente sok tízmilliós költséget jelent az, hogy a csurgalékvizeket erről a veszélyeshulladék-lerakóról elszívják, és azt ártalmatlanítsák azért, hogy ez ne szennyezze el a környező talajt és vizeket. Ott gyógyszergyári veszélyes hulladékok vannak lerakva, tehát nem játék, és a tiszavasvári emberek a mai napig úgy élnek ott, hogy nem tudják, mi fog történni hosszú távon ezzel a veszélyeshulladék-lerakóval, sőt azt sem tudják igazából, hogy mi az, amit ott a szocializmus évtizedeiben leraktak. Ez ott földdel le van fedve, és időzített bombaként a mai napig ott van.

Tehát pontosan elegendő példa ez ahhoz, hogy lássuk, micsoda veszélynek vagyunk kitéve, és főleg, hogy most már a forrás is megszűnt ennek a veszélyeshulladék-lerakónak az üzemeltetésére, illetve a kármentesítésére is, ezzel még csak tovább fokoztuk ezt a veszélyforrást. Mindenképpen szükség van arra, hogy felmérjük - és minél előbb felmérjük - ezeket a potenciális veszélyforrásokat, ezeket a vállalásokat, a felelősöket felelősségre vonjuk. Úgy, ahogy reméljük, a MAL Zrt. esetében is most majd a büntetőeljárás, a hétfőn induló büntetőper során ki fog derülni, hogy milyen büntetőjogi felelősség, remélhetőleg az is ki fog derülni, hogy milyen polgári jogi felelősség, a privatizációs szerződésekkel kapcsolatban milyen felelősség terheli a MAL Zrt. vezetőit, tulajdonosait, illetékeseit vagy bárki mást. És le tudunk zárni egy olyan korszakot majd néhány év múlva - reményeink szerint -, ami az elmúlt húsz évnek, főleg a 90-es évek rablóprivatizációja következtében hullott a nyakunkba, és telerakta időzített bombákkal, időzített veszélyeshulladék- és veszélyes ipariüzem-bombákkal ezt az országot.

Ha ezt nem számoljuk fel időben, akkor, ha nem is a kolontárihoz hasonló nagyságrendű, de másmilyen jellegű katasztrófák bármikor bekövetkezhetnek az országban, tehát nagyon-nagyon súlyos problémáról van szó, és ha nem is emberéletek kerülnek veszélybe vagy személyi sérülések történnek, de pótolhatatlan veszteség történik akkor is, amikor egy ivóvízbázis szennyeződik el. Hiszen azt utána már nem lehet megtisztítani, és tudjuk, hogy az ivóvíz milyen drága kincs, tudjuk, hogy ennek a századnak az aranyáról van szó.

Úgyhogy azt kérem - összefoglalva az általam elmondottakat -, hogy bár a határidő már lejárt, amit önmagának adott a kormány, mi most mégis azt mondjuk, hogy jóindulatunk és konstruktivitásunk jeléül még ezt az újabb határidő-módosítást támogatni tudjuk, de utána, amikor ez lejárt, nagyon keményen számon fogjuk kérni ellenzéki pártként a kormányon, hogy mit végzett, és hogy milyen eredménnyel sikerült ezeket a visszásságokat feltárni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)