Nagyon jól tudjuk, és ezt Kepli Lajos képviselőtársam is kihangsúlyozta, hogy rablóprivatizáció, én tudnék rengeteg olyan példát mondani - saját magam '98, 2002, 2003, 2004 környékén nagyon sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, hisz voltak az erőművek privatizációi -, volt időszak, amikor hozzá sem lehetett férni szerződésekhez. Hozzá sem lehetett férni. Tehát egyszerűen nem volt meg a parlamenti képviselőnek az a jogeszköze, hogy azokhoz a szerződésekhez, amelyben kételyek merültek fel egyrészt a privatizáció milyenségével, környezetvédelmi hatásaival kapcsolatosan, egyszerűen nem lehetett megkapni, nem lehetett hozzáférni. A másik pedig az - ahogy államtitkár asszony is elmondta a maga részéről -, hogy nagyon sok olyan szerződés, amely akkor megköttetett, nagyon olcsón értékesítették, és utána tulajdonképpen egyfajta piacszerzési célból meg is szüntették magát a termelést, az üzemet, és ott maradt az a hatalmas nagy környezetvédelmi kár, amelynek a feltérképezését máig nem tudtuk megcsinálni.

Tehát amikor arról beszélünk, hogy ezekből a szerződésekből a kötelezettségvállalás megkövetelése, tehát a szerződés alapján mennyire nyomon követhető, vagy adott esetben milyen mértékben lehet behajtani a jelenlegi tulajdonosokon, a kolontári iszapkatasztrófa kellőképpen rávilágított erre a kérdéskörre. De nem tudjuk pontosan, hogy mely területeken milyen hatalmas mennyiség halmozódott fel az elhagyott, felhagyott üzemek esetében, és annak milyen költségi forrásösszetételével kellene hogy az ország rendelkezzen, hogy ezeket a károkat meg lehessen előzni, vagyis nem megelőzni, hanem egyszerűen rendbe tenni, és mentesíteni azt a területet attól a szennyezettségtől, amelyeket ezek az üzemfelhagyások, hátrahagyott környezetvédelmi károk tulajdonképpen okoznak.

Nagyon helyesnek tartom, hogy most már legalább meg tudtuk vizsgálni a szerződéseket. A szerződésekből egyértelműen kiderül az, hogy milyen kötelezettségek vannak, maradtak vissza egy-egy jelenleg még működő gazdasági társaságnál, és ezeket a kötelezettségeket milyen mértékben lehet behajtani, vagy adott esetben kötelezni magát a tulajdonost arra, hogy ezeknek maximálisan tegyen eleget. Itt föl szeretném hívni a figyelmet arra, hogy nagyon sok esetben privatizáltak egy-egy üzemet, majd utána rekultiváció gyanánt hatalmas állami forrásokat is kaptak az ott lévő tulajdonosok, és hát ott meg kellene vizsgálni annak a ráfordítási költséghányadát is, mert messze nem az lett ráfordítva, mint amennyit adott esetben állami vagy uniós forrásból rekultiváció gyanánt ezek a társaságok megkaptak. Ezeket is konkrétan, nagyon pontosan meg kellene vizsgálni.

Számos olyan törvényt alkotott meg az elmúlt időszakban a kormányzat és a parlament is, amelyek tulajdonképpen korlátoznak. A másik oldalon pedig hatósági szempontból olyan elemeket raknak be adott esetben az önkormányzati privatizációknál is - hiszen maga az anyag is vizsgálta az önkormányzati privatizációkat is -, számos olyan törvény van még életben, amelyek tulajdonképpen szabad kezet adnak az önkormányzatoknak adott esetben egy-egy természetvédelem területen, hiszen ezek visszakerültek az önkormányzatok hatáskörébe, tehát nem megyei szintű vagy nem egy-egy régió hatáskörébe tartozik. Tehát innentől fogva garázdálkodhatnak, mondjuk, első osztályú parkok esetében, hogy ha jön egy vállalkozó, és az a vállalkozó rámutat a város kellős közepére, akkor a pénzhiány miatt, kényszerhatásból dönt az adott képviselő-testület, hogy még a legértékesebb területet is eladja vagy értékesíti. Ezáltal feláldozza a jövő nemzedékének a zöldhöz való viszonyát, életterét, és lehet, hogy ott egy bevásárlóközpont épül, de azt hiszem, azzal, ha egy városban rengeteg bevásárlóközpont van, nem sokra megy maga a település.

De ugyanilyen kérdés, amikor a szolgáltatói szektorok kérdésköre kerül napirendre. A kormányzatnak az elsődleges célja az, hogy valóban a szolgáltatói szektort - mint ahogy más európai országokban is elsődlegesen állami tulajdonú és irányítású, vagy adott esetben helyi tulajdonban vannak - megpróbálja az állam a maga részére úgy visszaforgatni vagy visszaszerezni, hogy valóban ez a magyar társadalom kezében, állami vagy önkormányzati tulajdonban legyen. Tehát itt is vannak olyan privatizációs folyamatok, amelyeket érdemes lenne úgy vizsgálni, ahogy a Versenyhivatal sok esetben ezt a maga részéről nem tette meg, vagy ha meg is tette, akkor sem teljes elánnal. Mert vannak olyan privatizációk, amelyek - azt lehet mondani - főleg önkormányzati szinten olyan mértékben és olcsón kerültek eladásra, ami miatt a jelen viszonyok között, akár a vízszolgáltatás területén, akár hulladékszállítás és -gazdálkodás területén is tulajdonképpen a hirtelen megnövekedett szállítási vagy szolgáltatási díjak emelkedése nem lett volna indokolt, vagy adott esetben meg kellett volna büntetni azokat, akik ezekhez a privatizációkhoz hozzájárultak.

Szeretném kérni - valóban egyetértve mindenkivel, hogy ez hatalmas munka volt -, úgy érzem, hogy ennek a hatalmas munkának máig nem ért az államtitkárság teljes egészében a végére, mert utána meg kell keresni azt, hogy mi maradt vissza, milyen források kellenek, mekkora az a nagyságrend, amit egyáltalán adott esetben arra fordítani kell, hogy a környezetvédelmi károkat, ha nem is teljes egészében, de nagymértékben fel lehessen számolni.

(16.40)

Tehát hatalmas összegekről van szó, és mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt húsz év folyamán, és főleg a '90-es évek közepén olyan privatizációs folyamatok zajlottak Magyarországon, amire a múlt héten volt egy parlamenti hozzászólásom, nem ész kellett hozzá, mert nem az kellett hozzá. Sajnos úgy történtek a privatizációk Magyarországon, ahogy Kepli képviselőtársam is elmondta, mint a vadkapitalizmus időszakában. Tehát azt lehet mondani, hogy potom pénzért kerültek értékesítésre a magyar állami vagyon elemei, és adott esetben annak a kontrollja is úgy került meghatározásra az energiaszektor privatizációjánál, hogy akik megvásárolták az energiaszektort, sőt mi több, egy extraprofitot is maga a törvény vagy a törvénykezés, az akkori privatizációs törvény belefogalmazott, hogy plusz 8 százalékos extraprofitot biztosít és garantál az állam az ő számukra. Tehát azt hiszem, olyan privatizáció zajlott Magyarországon - itt lehetne rengeteg dolgot mesélni és elmondani -, amely, ha ezt külföldön elmeséljük, akkor csóválják a fejüket, és azt mondják, hogy egyszerűen ez az ország ki lett árusítva, azt lehet mondani, hogy el lett adva.

Én köszönöm még egyszer a figyelmüket, és kérem azt, hogy tényleg, valóban a határidő-módosítás indokolt, mert ezt a hihetetlen mennyiségű anyagot ennyi idő alatt... - én csodálkozom, hogy sikerült ennyi idő alatt is egyáltalán ilyen mértékben és ilyen mélységben feltárni az elmúlt időszak privatizációs történéseit és adott esetben annak a káros hatását az egész társadalomra és a magyar költségvetésre is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)