Mégiscsak alaptörvény-módosításról van szó. Persze, nem tudjuk most már, hogy hányadikról, mert a címe azt tartalmazza, hogy Magyarország Alaptörvényének második módosítása, Navracsics miniszter úr jegyzi ezt az előterjesztést, a mai napon meg Lázár képviselő úr nyújtott be egy törvénymódosító javaslatot, ami a választási eljárásról szól, illetve ahhoz kapcsolódik, pontosan ugyanezzel a címmel, Magyarország Alaptörvényének második módosítása. Hát nem tudom, versenyt futnak ezek a javaslatok? Szóval, nem akarok viccet csinálni belőle, tragikus az, hogy azt nem tudják számon tartani, hogy az alaptörvény hányadik módosítását kezdeményezik.

Az előterjesztést az előzményeinek viszonylag részletes ismertetése, felelevenítése nélkül, azt gondolom, nem érdemes megtárgyalni. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti elnöke annak idején - jelenleg alkotmánybíró -, 2011. február 2-án történt ez, benyújtotta az Országgyűléshez az úgynevezett semmisségi törvénytervezetet, amelynek értelmében a 2006-os tömegoszlatásokkal kapcsolatban született, kizárólag rendőri vallomásokon és jelentéseken alapuló bírói ítéleteket a bíróság megismételt eljárásban köteles semmisnek nyilvánítani. Azaz a jogszabály nem csupán az eljárás megismétlésére kötelezi a bíróságot, hanem a döntés tartalmát is meghatározza.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke február 16-án közleményben tiltakozott a tervezet ellen, ugyanis az véleménye szerint sérti a bírók szabad mérlegelési jogát, ami komoly alkotmányos problémát jelent. Ez volt az első eset. hogy az elnök nyílt és éles kritikát fogalmazott meg a kormány és a kormányzó pártok tevékenységével kapcsolatban. Hozzá kell tenni, hogy a javaslat az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban és a bírói karon belül is komoly indulatokat váltott ki. 19 nappal ezután a kormánypártok az alaptörvényhez benyújtottak egy módosító indítványt, amelynek elfogadásával a bírák 62 éves korukban kötelesek nyugdíjba vonulni. A javaslat szerint a bírói szolgálati jogviszony legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig áll fönn. Ma már ez törvény.

A javaslat széles körben felháborodást keltett, és sokan a kormánynak a bírák kiállása miatti bosszújaként értékelték az indítványt. A kormánypártok két dolgot bizonygattak: egyrészt, hogy a rendelkezés a diszkriminációt szünteti meg, hiszen azonossá válik a nyugdíjkorhatár, másrészt, hogy Európa-szerte így van ez. A baj csak az, hogy egyik állítás sem igaz, tisztelt képviselőtársaim. A rendelkezés miatt nemcsak hogy a bírák lettek az egyedüliek Európa-szerte, akiknek a nyugdíjkorhatár elérése nem lehetőséget, hanem kötelességet jelent a nyugdíjba vonulásra, hanem csak az ő esetükben rendelkezik maga az alaptörvény a nyugdíjazási szabályokról.

Viszont tény, hogy a megyei és táblabírósági elnökök kétharmad része, a Legfelsőbb Bíróság, ma Kúria bíráinak pedig az egyharmad része nyugdíjba kényszerült a módosító javaslat miatt. Sokatmondó, hogy a rendelkezés nem az alapjavaslatban szerepel, sőt még nem is módosító javaslatként, hanem kapcsolódó módosító javaslatként nyújtották be. Ez amellett, hogy a javaslat koncepcionális jellegét, amiről a kormány egyébként oly sokat beszél, eleve kizárja, konkrétan azt jelenti, hogy a törvényjavaslat általános vitájának lezárása után jutott eszébe a két kormánypárti frakcióvezetőnek közös javaslatban előterjeszteni. S hogy mi a hivatalos indoka? A javaslat indokolása teljes terjedelmében így szól, tisztelt képviselőtársaim: "A kapcsolódó módosító javaslat pontosítja a törvényjavaslat szövegét, és a bírák kinevezésére alsó, illetve a bírói jogviszonyban felső korhatárt állapít meg."

Talán érdemes lett volna, már csak a látszat miatt is, egy kicsit bővebb indokolást írni. Annál is inkább, mert nehéz racionális magyarázatot találni arra, hogy a revánson kívül mi lehetett az indoka annak, hogy a kormány, amikor egyébként legfőbb célkitűzése az igazságszolgáltatással kapcsolatban az eljárások gyorsítása, a bírói kar legtapasztaltabb 10-15 százalékát egyszerre kívánja nyugdíjba küldeni. A témával kapcsolatban az elmúlt évtizedekben példátlan nyíltsággal és eréllyel tiltakoztak bírósági vezetők. A Legfelsőbb Bíróság elnöke annak idején, valamint az ítélőtáblák és a megyei bíróságok elnökei levélben fordultak az ország és az Európai Unió nyilvánosságához.

Néhány sort egyébként érdemes ebből a levélből idézni, már csak úgy a hangulata végett is. A következő: "A javaslat ellentétes a nyugdíjkorhatár emelésére irányuló európai és hazai törekvésekkel, valamint a bírák magasabb nyugdíjkorhatárára vonatkozó nemzetközi gyakorlattal is. A kizárólag bírákat érintő törvényjavaslat diszkriminatív, és ellentétben áll a bírók függetlenségére, jogállására, elmozdíthatatlanságára vonatkozó legalapvetőbb nemzetközi szabályokkal és elvekkel. Érthetetlen az is, hogy miért érdemes a bírák nyugdíjkorhatára arra, hogy az alaptörvény rendelkezzen róla. Egyetlen válasz kínálkozik, hogy ez a demokratikus jogállam alapelveivel ellentétes jogalkotás ne legyen megtámadható az Alkotmánybíróság előtt. Ez az indokolatlan lépés politikai szándékot sejtet. Ezt a feltételezést erősíti az Európában elsők között bevezetett bírói önigazgatási modell felszámolására való törekvés. Képtelenségnek tartjuk - folytatják a bírák -, hogy 21 évvel a rendszerváltás után az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő országban újra a demokrácia minimumértékeiért kell küzdenünk."

Én ilyen sorokat bíróktól még nem olvastam, tisztelt képviselőtársaim. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy miért kellett a bírák nyugdíjazásáról az alaptörvényben rendelkezni, egy lap megkeresésére csak ennyit mondott: "Talán szerencsésebb lett volna, ha nem az alaptörvényben rendezzük, de így alakult." Komoly szakmai érv, képviselőtársaim.

(18.40)

A Legfelsőbb Bíróság néhány bírája az Alkotmánybírósághoz fordult, s kérték, hogy az államfő ne írja alá a törvényt. Az alkotmánybírósági döntést ismerjük, annak idején az államfő pedig - ahogy beiktatása óta kivétel nélkül az összes törvényt - természetesen ezt is aláírta. A javaslat szolgált még egy célt is: a nyugdíjba kényszerített bírósági vezetők mandátuma nagyjából a kormány mandátumának végéig, sok esetben annál tovább tartott volna.

Márpedig az elmúlt másfél év azt bizonyította, hogy ahol csak lehet, a kormány saját jelöltjeire cseréli az állami vezetőket. E szándékot látszik alátámasztani a rendelkezéssel szinte egy időben bevezetett kinevezési moratórium. Egy május 20-án benyújtott képviselői önálló indítvány alapján: "a 2012. január 1-jéig terjedő időszakban bírósági vezetői tisztségre pályázat nem írható ki, a már kiírt pályázat nem bírálható el, továbbá bírósági vezető nem nevezhető ki, és bírósági vezetői tisztség egyéb módon sem tölthető be".

Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az új vezetőket csak az új sarkalatos törvény által meghatározott, akkor egyébként még nem ismert rend alapján az új vezető, vezető testület vagy a kormány fogja majd kinevezni. A javaslat azzal indokolta a változtatást, hogy a megüresedett bírói vezetői álláshelyeket akkor érdemes betölteni, amikor az új feladatelosztási rend alapján megtörténik az országosan arányos munkaterhelést biztosító álláshelyek elosztása az egyes bíróságok között.

Bizonyos bírósági vezetői álláshelyeknél - például a tanácselnökök -, azt gondolom, ez egy vállalható álláspont is, azonban éppen a legfőbb bírósági vezetők esetében nem az. A megyerendszert a kormány köztudottan fenn kívánta tartani, akkor is tudtuk már, és az ahhoz kapcsolódó bírósági szintet is. Nincs annak jelentősége, hogy korábban megyei bíróságnak, most meg törvényszéknek hívják ezt a bírósági szintet. A megyei bíróság elnöke vagy törvényszék elnöke, illetve elnökhelyettese státusának megváltozása köztudottan nem volt terv. Persze lehet hivatkozni, méghozzá logikus érvek alapján a szabályozás egységességének előnyeire, és el lehet ismerni, hogy a kormány elmúlt másfél éves személyzeti politikájának ismerete nélkül én is lényegesen kevésbé lettem volna gyanakvó a rendelkezés valódi célját illetően.

Az elhamarkodott jogalkotás azonban hamar újabbat generált. A kormány rájött ugyanis, hogy a január 1-jével nyugdíjba vonuló bírákat minimálisan 3, de fő szabály szerint 6 hónap munkavégzés nélküli felmentési idő illeti meg. Így a bírói kar legtapasztaltabb 10 százalékának azonnali távozásával összeomlott volna a rendszer. Ezért átmeneti rendelkezést csatolt a Bszi.-hez, amit elfogadása után átvezetett az új Bszi.-be is - szervezeti törvény, hogy mindenki értse -, amely szerint azoknak a bíráknak, akik a nyugdíjkorhatárt január 1-je előtt töltötték be, január 1-jén, akik pedig 2012. december 31-éig töltötték be, azoknak 2012. július 1-jével kezdődött a felmentési idejük.

A probléma csak az ezzel a rendelkezéssel, hogy alkotmányellenes, és ezt most már a testület is megállapította, hiszen a bírói szolgálati jogviszony legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn, márpedig a felmentési idő a szolgálati jogviszony része. Ez most már, hála istennek, az Alkotmánybíróság döntése után nem releváns rendelkezés. E rendelkezéshez társult az OBH elnökének mára szerencsére már megváltozott, gyakorlatilag egyszemélyi kinevezési jogköre. A bírósági szervezeti sarkalatos törvény teljesen átalakította a bírósági igazgatás rendszerét. Az eddigi bírósági önigazgatási modellt megszüntetve, az OIT és annak elnökének jogköreit egy-két újjal kibővítve, az újonnan felállított OBH-elnök egy személyben vette át.

Ha értékeljük az általam elmondottakat, és persze lehetne ezt még ennél bővebben is elemezni, úgy vélem, hogy alappal feltételezhetjük, hogy a bírák kényszernyugdíjazása és a többi ismertetett rendelkezés azt a célt szolgálták, hogy az elbocsátott bírák mindenekelőtt - hangsúlyozom: mindenekelőtt - a bírósági vezetők helyére a kormánytöbbség által megválasztott vezető egy személyben kinevezhesse a neki tetsző embereket; kicsit populistábban fogalmazva, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány a neki tetsző emberekkel tölthesse fel a bíróságokat, főként vezetői szinten.

Szerencsére, úgy tűnik, és ezt el kell ismerni, hogy ez a terv kudarcot vallott. A Velencei Bizottság és az Európai Bizottság nyomására a Fidesz bírósági reformja megbukott, annak 80 százalékát visszavonni kényszerült. Szomorú, tisztelt képviselőtársaim, hogy ehhez külföldi nyomás kellett, és nem voltak elegek az ellenzék és a hazai szakemberek azonos tartalmú kritikái. A kényszernyugdíjazás vonatkozásában pedig, amelyhez Orbán Viktor miniszterelnök úr valamilyen érthetetlen okból, egy gyerek makacsságával ragaszkodik, kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben. Az ügy az EU Bíróságán folyik jelen pillanatban is.

Ezenfelül az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a rendelkezést. Ritkán van így, de ha egymás után felolvasok néhány mondatot az Alkotmánybíróság határozatából, annak kommentálása nélkül is egyértelművé válik, hogy ez az előttünk fekvő törvényjavaslat éppúgy alkotmányellenes, mint amiről ez a határozat szól. Nos, akkor álljanak itt egymás után rendezve a mondatok!

"A bírák független ítélkezésének biztosítása felé vezető folyamat a bírói elmozdíthatatlanság rögzítésével, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás elkülönítésével vette kezdetét hazánkban. A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk 17. §-a kimondta azt is, hogy a bíró, miután 70. évét betöltötte, nyugalomba lép. A törvény magyarázata szerint a bíró ezenkívül csak azon esetben helyezhető nyugalomba, ha testi vagy szellemi fogyatkozás miatt hivatalos kötelessége teljesítésére többé nem képes.

A 70. életév a XIX. században az ember aktív szellemi teljesítőképességének tapasztalati felső határa volt, amely napjainkban inkább még feljebb tolódott. A bírói függetlenség elve ennek elemeivel együtt minden kétséget kizáróan vívmány. Az Alkotmánybíróság ezért megállapítja, hogy a bírói függetlenség és az ebből eredő elmozdíthatatlanság elve nemcsak az alaptörvény tételes szabálya, hanem a történeti alkotmány vívmányai közé is tartozik.

Az Alkotmánybíróság a bírói függetlenség garanciarendszerében nagy jelentőséget tulajdonított a szervezeti és státusbeli biztosítékoknak. A jogalkotónak erre tekintettel a bírói hivatás gyakorlásának felső korhatárát olyan módon kell meghatároznia, hogy az egyértelmű és előre kiszámítható legyen."

Egy fontos mondat következik, tisztelt képviselőtársaim, merthogy a miniszterelnök folyton másról beszél, nos tehát folytatom: "A bírókat illetően a nyugalomba helyezés életkora elsősorban jogállási, és nem nyugdíjszakmai kérdés." Szeretném még egyszer mondani, hogy érhető legyen: elsősorban jogállási, és nem nyugdíjszakmai kérdés.

"Ha a korhatár változik, ennek alkotmányjogi jelentősége nem önmagában a korhatár mértékének meghatározásában, hanem az új korhatár bevezetésének módjában és határidejében, a bírákra gyakorolt hatásában lehet. Minél távolabb áll az általános öregségi nyugdíjkorhatár mértéke a bírói szolgálati viszonynak az alaptörvény hatálybalépése előtti felső korhatárától, a 70. életévtől, annál hosszabb idő szükséges az új korhatár bevezetéséhez. A törvényes bíró garanciáját egyértelműen sérti az olyan törvény, amely viszonylag rövid időn belül eredményezi a bírói tisztség időtartamának lerövidülését, vagyis a bíró gyors eltávolítását tisztségéből."

És azt gondolom, hogy a legfontosabb mondat - és ezzel zárom ezt az idézetgyűjteményt, ami, azt gondolom, hogy koherens egészként is értékelhető volt, szóval az utolsó két mondat -: "Az alaptörvényből konkrét életkor nem vezethető le. Az azonban igen, hogy új korhatár bevezetésének - ha ez a felső korhatár csökkentését és nem a korábbi korhatár megemelését jelenti - csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a bíró elmozdíthatatlansága elvének sérelme nélkül lehet helye."

(18.50)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez tehát az Alkotmánybíróság határozata. Úgy hiszem, hogy mindez magáért beszél. Az, hogy ez nyugdíjkérdés-e vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdése, azt gondolom, hogy nem megkérdőjelezhető. Az, ha ezt valaki nyugdíjkérdésnek kezeli és nem az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó kérdésnek, az nem más, mint süket duma. Az, hogy a kormány mint egy piaci kofa alkudozik a betöltött életévek számán, és engedményként aposztrofálja, hogy 62-ről engedett 65-re - tényleg, mint a kofa, amikor alkudozik, és 62-t kínálnak, és ő azt mondja, hogy 65-ért odaadom -, cinikus és méltatlan.

Nincs átmeneti idő a törvényben továbbra sem, tisztelt képviselőtársaim, csak az egyre nyilvánvalóbbá váló aljas és antidemokratikus kormányzati cél rajzolódik ki egyre élesebben. Az, hogy a bírósági vezetők esetében marad a 62 éves korhatár, tovább élesíti ezt a képet. Ők semmiképpen sem térhetnek vissza, helyettük mást kell találni.

A javaslat egyetlen formai hibát javít ki, azt, hogy sarkalatos törvényben szabályozza ezt a kérdést, de emellett ugyanúgy sérti az elmozdíthatatlanság és a fokozatosság elvét, a törvényes bíróhoz való jogot, és így összességében az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A határozat láthatóan zavart okozott a kormánypártoknál, és a miniszterelnök megígérte, hogy minden marad a régiben, azaz más szóval ez azt jelenti: a miniszterelnök kinyilvánította, hogy nem érdekli az Alkotmánybíróság döntése. Én ezt önmagában elképesztőnek tartom demokratikus keretek között. De sem az államfő, sem pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem gondolta úgy, hogy lépni kellene, csak azt sorolták több interjúban is, hogy mit miért nem lehet, mit miért nem lehet csinálni, miért nem lehet igazgatási lépéssel ezt korrigálni. Áder Jánosnak eszébe sem jutott, hogy a helyzet rendezése érdekében törvényt kezdeményezzen. Neki ugyanis joga van ehhez. Ahogy elnök asszony, Handó Tünde elnök asszony is, hogy jó szívvel-e vagy sem, azt nem tudom, de egy biztos, hogy karba tett kézzel nézte végig, ahogy bírótársai egyenként kényszerülnek jogorvoslatra egy alkotmányellenes döntés miatt.

Azt gondolom, ez elfogadhatatlan. Az, akinek az igazságszolgáltatás függetlenségének védelme és kollégái érdekének képviselete lenne a feladata, az nem lép semmit, sőt az alkotmányügyi bizottság ülésén megerősítette azt elnök asszony, nem érzi úgy, hogy neki kötelessége lett volna ebben az ügyben lépni. Holott, és fönnakadhatunk azon, amiről ott elnök asszony beszélt, hogy nem tud konkrétan és közvetlenül törvényt kezdeményezni, de az a joga megvan az elnök asszonynak, hogy a kormányhoz forduljon és a kormányhoz nyújtson be egy olyan javaslatot, amit a kormány már törvényjavaslatként tud előterjeszteni.

Úgy gondolom, ha valaki a bírósági igazgatás első embere, és több mint 300 kollégáját éri olyan méltánytalanság, hogy őt alkotmányellenes határozat, alkotmányellenes döntés miatt bocsátják el a munkájából, akkor a legkevesebb az, hogy megpróbál valamit tenni, és nem csupán szabadkozik.

Örülök, hogy elnök asszony itt van, mert ott nem volt módom nekem válaszolni arra, amit mondott. Azért nem terjesztettem elő jogszabályt; ugyanis elnök asszony akkor visszadobta a labdát, hogy miért nem kezdeményeztem én törvénymódosító javaslatot. Ez valóban formailag vagy formálisan lehetőségemben állt volna. De először is, nekem az volt az álláspontom, több, egyébként bíróval egyetemben, hogy nem feltétlenül szükséges alkotmánymódosítás, de még törvénymódosítás sem ahhoz, hogy ezeket az embereket vissza lehessen helyezni a hivatalukba. Ez volt az egyik oka.

A másik oka, hogy én úgy hiszem, sőt tudom, sajnos, hogy nekem nincs apparátusom. Nincs apparátusom, amelyik ki tudja dolgozni az ilyen terjedelmű és volumenű törvényjavaslatokat. Az elnök asszonynak van. Kiváló szakértelemmel rendelkező kollégái vannak.

Ráadásul az Alkotmánybíróság most már két határozatában mondta ki azt, hogy nem tartja helyesnek, sőt kerülendőnek tartja azt, hogy a jogalanyok széles körét érintő törvénymódosító javaslatok önálló képviselői indítvány formájában kerüljenek a Ház elé. Ez, mondjuk, a harmadik oka, amiért én nem tettem.

És a negyedik oka pedig az - és azt gondolom, elnök asszony pontosan tisztában van a realitásokkal -, hogy...