A tíz ajánlási pont közül én ötöt szeretnék érinteni, elnök úr, az 1., 5., 6., 8. és a 10. ajánlási pontokat. Csak azért jelzem, hogy azonosítható is legyen, hogy miről beszélek.

Ebből négy ajánlási pont a Tukacs képviselőtársammal közösen benyújtott módosítót érint, egy pedig Kara Ákos képviselőtársamnak - ha emlékeim nem csalnak - a módosítását érinti.

Az 1. ajánlási pont kapcsán egy kegyeleti kérdés fogalmazódik meg gyakorlatilag a módosító javaslat keretei között. Itt arról szól a történet, hogy az ellátás időtartamát napokra állapítják meg, nem hónapokra, mint korábban volt ilyen. Ennek okán azt javasoljuk, hogy ha és amennyiben az a szerencsétlen helyzet áll elő, hogy valaki elhalálozik, akkor ha másért nem, akkor egyszerűen kegyeleti okból fakadóan a következő hónap első napjáig járjon az ellátás.

Ennek a hátterében megint csak az húzódik meg, hogy nyilván olyan kereseti, jövedelmi viszonyokkal rendelkező, olyan helyzetben lévő emberekről van szó, akik ellátásban részesülnek, akiknek a mindennapjai egyébként is elég nehezek, ebből kifolyólag egy halálozás esetében nyilván érthető, hogy a javaslat mit próbál meg megfogalmazni és próbál meg kezdeményezni.

E tekintetben a bizottsági ülésen egyébként az ellenzéki oldalon lévő képviselőtársaim mindegyike támogatta ezt a javaslatot, a kormánypártban volt visszafogottság.

A másik javaslat, amit szeretnék érinteni, ez az 5. ajánlási pont. Ezt szintén Tukacs Istvánnal terjesztettük elő. Ez gyakorlatilag két kérdéssel foglalkozik, a rehabilitációs járadékot és a megváltozott munkaképességű embereket érintően. Gyakorlatilag kiterjed a nyilvántartási rendszerekre is, magyarul: a történet arról szól, hogy az elkövetkezendő időszakban a megváltozott munkaképességű embereket, illetve a rehabilitációban részt vevőket az álláskeresői rendszerből kiemelik és külön regiszterbe viszik át.

A külön regiszterben való kezelés logikája egyik oldalról adott, hogy mivel nem tekinti őket álláskeresőnek a rendszer, ezért ebben a struktúrában kezeli. A másik oldalról pedig torzítani fog, mert nyilván a szokásjog alapján a munkaügyi statisztikák mindig az álláskeresőket érintik, és ezáltal majd az a helyzet fog előállni, hogy a korábbi, mondjuk, jelen esetben 10,4 százalékos álláskeresői, munkanélküliségi rátával szemben majd - most mondtam egy hasszámot - 8,7 százalék fog kijönni. A kormány pedig büszkén fog majd számot adni arról, hogy milyen pozitív változások zajlanak a magyarországi munka világát érintően, hiszen már csak 8,7 százalékos a munkanélküliségi ráta.

(0.10)

No, én azt gondolom, így éjfél után néhány perccel is, mint éjfél előtt néhány perccel, hogy nem a statisztikai bűvészkedések szintjén kell elérni azt, hogy a magyar munkaerőpiacon ilyen típusú változások bekövetkezzenek, akár az álláskeresők vonatkozásában, akár a foglalkoztatottak tekintetében.

Mondok erre egy másik példát a foglalkoztatás világából ehhez az ajánlási ponthoz illesztetten, ami arról szól, hogy akkor és amikor a Központi Statisztikai Hivatal, mondjuk, adatfelvételezéseket csinál, kétfajtát csinál az én ismereteim szerint e tekintetben: lakosságit és intézményit. A lakossági véletlenszerű felvételezések kapcsán nyilván olyanokat is megkérdez, akik a munkatevékenységüket nem az ország határain belül végzik, és ma sajnos azt kell hogy mondjuk, hogy több százezren vannak ilyenek, és a véletlenszerű megkérdezés alapján ezek az emberek ugyanúgy beleszámítódnak a magyar munkavállalói körbe, mint ahogy azok, akik az országhatár keretein belül végzik a munkatevékenységüket. Ez is egyfajta torzítás, és így jön ki az, hogy ma azt lehet mondani, hogy 3 millió 936 ezer a foglalkoztatottak száma, ami egyébként csak annyi, mint a válság bekövetkezte előtt volt, akkor 3 millió 924 ezer.

Visszatérek az eredeti gondolathoz: nem tartom jónak azt, ha bármilyen megközelítésben, bármilyen alapon akár a foglalkoztatást, akár a munkanélküliséget, az álláskeresést érintően olyan statisztikai hátterek alakulnak ki, amelyek azt bizonyítják, mint ha jobb lenne a helyzet, és valójában a helyzet pedig nem javul, sőt. No, ez az ajánlási tervezet ezzel a kérdéskörrel foglalkozik a tekintetben, hogy lehet, hogy nem így kellene a törvénytervezet szerinti megoldást életre hívni, hanem akképpen, hogy tiszta viszonyok legyenek.

A 6. ajánlási pont, amelyet Kara képviselőtársam terjeszt elő. Itt alapvetően az a probléma, hogy ő jelzi ezen ponton belül, ezen pont 5. pontjában, hogy a szociális szövetkezet tagjai által a szövetkezetben végzett személyes közreműködés akkor minősül keresőtevékenységnek, ha a személyes közreműködés ellenértékeként megszerzett bevétel meghaladja a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján az adómentes bevétel értékhatárát. Addig nem számít annak, azt követően igen.

Lehet úgy is felfogni ezt a kérdést, hogy ez egy pozitív diszkrimináció, másik oldalról meg úgy is lehet nézni, hogy ha ebben az esetben, tehát a szociális szövetkezetek tekintetében ezt alkalmazzuk, akkor mondjuk, a közfoglalkoztatás egyéb eseteiben miért nem. Azt gondoljuk, hogy nem jó ez a fajta megközelítés, mert megint csak, mint mondtam, torz élethelyzeteket, vagyis torz helyzeteket hív életre. E tekintetben megint csak azt mondom, hogy a bizottsági ülés keretei között egyértelmű álláspontok fogalmazódtak meg, de úgy láttam, ez nem hatotta meg a kormánypárti képviselőtársaimat, és attól félek, hogy államtitkár urat sem fogja meghatni, merthogy úgy látom, hogy még talán a velem való kontaktus megteremtésére sem törekszik ezen a késő éjszakai órán.

A következő ajánlási pont a 8-as volt... Nem bántani akarom, csak legalább azt szeretném, hogy közelebb kerüljön azokhoz a dolgokhoz államtitkár úr, amiről beszélek az ajánlási pontok tekintetében. A 8. ajánlási pont szintén az az ajánlási pont, amelyet Tukacs képviselőtársammal közösen nyújtottunk be. A filmipari statisztákat érintette ez a kérdéskör. Számunkra érthetetlen módon közelít ez a törvényjavaslat, old fel olyan helyzeteket, és semmilyenfajta korlátozást nem vet be, hanem minden határon túli feloldást megtesz, aminek a hátterében megfogalmazható, megfogalmazandó gondolatok igazából nem érthetőek a számunkra. Szeretnénk ebben tisztán látni, és szeretnénk, ha érthető lenne, hogy ennek a módosításnak, törvénymódosításnak valójában mi a mozgatórugója. Nem akarok politikai ízű megközelítést tenni, ezért ezt a mondatot itt berekesztem.

A 10. ajánlási pont az, amit még szeretnék érinteni, elnök úr. Szintén Tukacs képviselőtársammal közösen nyújtottuk be. Itt két részre bontanám a kérdést. Az egyik a fizetés nélküli szabadság kérdését érinti a közfoglalkoztatottak tekintetében. Itt gyakorlatilag két határnap van, a maximum 90 nap, a minimum 15 nap, ez volt az induló állapot határozott idejű jogviszony léténél. Ezt módosítja ez a javaslat: a 15-öt 7 napra és egyébként pedig a bejelentést 5 napról 3 napra, hogy a fizetés nélküli szabadság igénybevételének a lehetősége meglegyen.

Részben ezt a 10. ajánlási pontot a 9-es, amit a foglalkoztatási bizottság adott be, és ezt emlékképeim szerint támogatta is a bizottság, részben ezt magában foglalja, de a második részét, ami az 5 napról 3 napra történő csökkenés lehetőségét vagy szükségszerűségét fogalmazza meg, nem építette be. Ezért jelzem ennek a fontosságát, amelyet egyébként kormánypárti képviselők közül is voltak, akik támogattak. Érdemes lenne majd a végszavazást megelőzően talán még erre a kérdésre visszatérni, és szükség szerint az optimális megoldás érdekében megtalálni azokat a határnapokat, amelyek kivitelezhetők, és azok érdekét, akikről szól, szolgálja is.

A másik részkérdés e tekintetben visszanyúlik a munka törvénykönyvének még annak idején történő elfogadására. Visszanyúlik akkor és amikor arról beszéltünk itt a parlament falai között, akkor is egy éjszaka volt az, amikor a munka törvénykönyvét tárgyaltuk, hogy az a feltételezés, ami arról szól, hogy a szabadságok tekintetében bárki is sérülhet akkor, amikor átalakul a szabadság kezelése alap-, 20 nap alap- és pótszabadság intézményrendszerévé, akkor ez egy rosszízű feltételezés, ilyen nem fog bekövetkezni. Szeretném jelezni, hogy az a rosszízű feltételezés - idézőjelbe tetten - ma tetten érhető, hiszen például a közfoglalkoztatottak esetében a 20 nap alapszabadságon felüli pótszabadság egy nagy kérdőjel és nem pótszabadság.

Abban az időszakban, amikor közfoglalkoztatás keretei között élik a mindennapjaikat, akkor gyakorlatilag nem gyarapítják, gyarapíthatják a pótszabadság tartamát, a napjainak a számát. Nem értem egyrészt, hogy miért, mi ez a negatív diszkrimináció, másrészt visszautalok még egyszer a munka törvénykönyvének a tárgyalási időszakára, és azt mondom, hogy ha és ott akkor azt mondták, hogy ez nem változik, akkor nem értem, hogy a szavahihetőség hová repült ily gyorsan.

És az utolsó gondolatok közepette pedig azt szeretném megfogalmazni, elnök úr, hogy általában vetten az egyes foglalkoztatási törvények, a Magyary egyszerűsítési programmal összefüggő törvényjavaslatnak a fókuszában - annak idején, azt hiszem, államtitkár úr vezette fel az expozét, már nem ön, hanem Czomba államtitkár úr -, ha emlékképeim nem csalnak meg, akkor arról szólt ez a történet, hogy ez egyfajta átvezetésről szól, fogalmi rendszerek átvezetéséről. Mondok példát, ami például az átlagkereset és a távolléti díj kérdését érinti. No, ebben biztos, hogy államtitkár úr is tisztán lát, hogy az átlagkereset és a távolléti díj nem ugyanazt öleli fel. Az átlagkereset egy év időszakában vizsgál sok mindent, a távolléti díj pedig 6 hónap időszakában vizsgál nem oly sok mindent, tehát nem mindent, mint az átlagkereset. Magyarul, e két fogalomrendszer, egyik megszűnése és a másik helyébe állítása az nem átvezetést jelent, hanem átrendezést jelent, ilyen értelemben átverést is jelent, aminek a következménye pedig jövedelemcsökkenéssel párosul.

A legnagyobb baj az, hogy nagyon sok esetben korábbi megkötött kollektív szerződésekben példaként minden vagy sok minden az átlagkeresetre alapulva fogalmazódik meg. Most és akkor, amikor az átlagkereset helyébe a távolléti díj fogalomrendszere kerül - idézőjel - "átvezetésre", tehát helyébe lép, akkor a korábban megkötött kollektív szerződések tekintetében nem tudom, hogy milyen visszaható hatállyal bír majd ez a történet.

(0.20)

Vagy hát ez se okoz problémát, mert ugye megtanultuk az elmúlt két és fél esztendőben, hogy visszamenőleges szabályozásnak helye van Magyarországon, főleg akkor, ha ez az állampolgárok kárára történhet.

A figyelmet szeretném arra felhívni, hogy nem jó ez az út, jobb lenne az, ha nem a kárára, hanem a javára történne változás, vagy ha már a javára nem tud, akkor a kárára ne történjen semmiképpen.

Elnök úr, köszönöm szépen.