Én leginkább azzal a kérdéssel foglalkoznék szívesen, hogy arra az Európai Unióra mondtunk-e igent a népszavazáson, mint ami most kirajzolódik a szemünk előtt. Ez ugyanis egy fontos kérdés. És a válasz nyilván úgy hangzik, hogy nem. Tehát amikor az Európai Unióról Magyarországon népszavazás volt, és a belépés mellett döntöttünk, akkor jó néhány olyan belső döntés, intézkedés, újabb integrációs forma - ön is említett néhányat -, például az eurózóna kiterjedése, de még inkább a bankadó, a fiskális paktum még a horizonton sem volt, nemhogy meg lehetett volna fontolni. Ebben önnek teljesen igaza van.

A kérdés az, hogy mit lehet ilyenkor tenni, különös tekintettel arra, hogy egyébként jól láthatóan az Európai Unió átalakulása nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem egyre gyorsuló ütemben történik meg. Tehát ha ma hoznánk ismét egy döntést, egy év után ezt a beszélgetést ismét hallhatná a nagyérdemű közönség.

Tehát a magyar kormány a következőket tudta tenni ebben az ügyben. A legteljesebb nyíltsággal kommunikálunk, beszélünk és tárgyalunk az összes frakcióval, ideértve egyébként az önökét is. Létezik a parlamentnek egy nagybizottsága, ahol minden európai uniós csúcs előtt jómagam elfogadok egy meghívást, a legszélesebb és legmélyebb dimenziókat is érintve tájékoztatom önöket arról, hogy mégis mi történik, mi várható, sőt támogatást is, időnként segítséget is szoktam kérni a Magyar Országgyűléstől. Ezt a gyakorlatot fönntartjuk. Az új alkotmányba pedig beleírtuk, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint, tehát ha valaki csatlakozni akarna az eurózónához, akkor mostantól kezdve ehhez egy kétharmados parlamenti többségű alkotmánymódosítás volna szükséges. Ezzel megadtuk az eurózónához való csatlakozásnak a demokratikus alapjait.

Eddig ennyit tudtunk tenni. Szerintem, tisztelt képviselőtársam, ez nem is kevés.

Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)