ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom.
Megkérdezem, hogy az előterjesztők közül kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. (Senki sem jelentkezik.) Nem.
Tisztelt Országgyűlés! Akkor most a módosító javaslatokról határozunk. Ezeket az előterjesztő nyújtotta be, így a határozathozatal egyetlen döntést igényel. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a javaslatokat az ajánlás 1-7. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 219 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 44 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. A határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját kívánja-e valaki ismertetni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/7456. sorszámú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 234 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 32 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
(19.00)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/9167. sorszámon, az egységes javaslatot T/9167/16. sorszámon kapták kézhez a képviselők.
Megnyitom a záróvitát a T/9167/18. sorszámú ajánlás egyetlen pontjáról. Megkérdezem, kíván-e valaki fölszólalni. Igen, többen is. Megadom a szót Nyikos László képviselő úrnak, Jobbik.