SZABÓ GÁBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem inspirál Turi-Kovács Béla felszólalása, mert a kormánypárti padsorokból azoknak a félelmeknek a visszaigazolását hallottam az ő részéről, amit mi megfogalmaztunk az általános vitában és magán a bizottsági ülésen. De hadd keserítsem el Turi képviselő urat, hogy ennél sokkal szörnyűbb a helyzet a jelenlegi törvényszöveg alapján, mint ahogy ő a félelmeit megfogalmazta. Mert habár az egyéni jelöltek esetében egymillió forintos esetleges veszteségről lehetséges szó, ha az nem behajtható a 2 százalék alatti eredményt elért egyéni jelöltek esetében, de a jelölő szervezetek ennél jóval bővebben, jóval nagyobb pénzeszközökkel lesznek majd kitömve. Egy olyan jelölő szervezet, amely képes mind a 106 körzetben egyéni jelöltet állítani, és a következő háromnegyed évben, mondjuk, a következő hónapokban megalakított jelelölő szervezet képes ezt a kicsi országos hálózatot megszervezni, és a könnyített feltételek mellett választókerületenként az 500 aláírást összegyűjteni, ezeknek a jelölő szervezeteknek a zsebei majd 703 millió forinttal kerülnek kitömésre, és ha ők országosan, illetve az egyéni jelöltjei 2 százalék alatti eredménnyel végeznek, akkor mindössze a 106 millió forintot kell a jelöltjeiknek egyesével visszafizetni, de magának a jelölő szervezetnek, amely megkap 597 millió forintos állami közpénzt, semmilyen visszafizetési kötelezettsége nincsen, mert a szövegben nincs bent eredményességi küszöb.

Tehát itt jóval nagyobb a visszaélés lehetősége, jóval nagyobb azoknak a köre, akik rossz szándékkal rácsaphatnak majd erre az állami forrásra. (Taps a Jobbik soraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage