DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem volt szándékomban ebben a vitában részt venni, de miután több hozzászólásban is elhangzott az Állami Számvevőszék neve, ellenőrző szerepe, ezért tisztelettel tájékoztatom az Országgyűlést és a hallgatóságot, a tévénézőket, hogy ez egy olyan megoldás, amit a magyar jogszabályok és gyakorlat alkalmaz, ami sehol a világon a számvevőszékekre vonatkozólag nincsen. Tudom azt, hogy politikailag azt nem lenne szerencsés megtenni, a mai helyzetben különösképpen nem, hogy ne a Számvevőszék legyen az az ellenőrző szerv, amely a kampánypénzek használatát ellenőrizné, mégis a jegyzőkönyv kedvéért szeretném a figyelmet arra felhívni, hogy ez egy olyan hungarikum, ami sehol a világon nincs, talán nem véletlenül.

Nem az a probléma, hogy ebben az ügyben a Számvevőszék szerepet kap, sőt növekvő szerepet kap a javaslat szerint. A probléma az, hogy az Állami Számvevőszék ennél lényegesen fontosabb ügyekben nem képes ellátni a feladatait. Ennek a nyomatékosításával szeretném a magam részéről a kérdés politikai jelentőségét elismerni, és nem vitatni azt, hogy ebben a sajátos magyar helyzetben nincs más megoldása a törvényalkotónak, mint a Számvevőszéket bevonni ebbe a nem túl szerencsés feladatkörbe.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage