ELNÖK: A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván majd válaszolni az elhangzottakra.
A képviselő asszonyra, jegyző asszonyra nézek, hogy a következő napirend utáni hozzászólás elmarad ezek szerint. A képviselő úr nincs jelen a teremben.
Ezzel a végéhez érkeztünk a mai munkánknak. Megköszönöm a munkatársaimnak, az igazgatóságnak, a jegyző asszonynak, a jegyző úrnak, a technikus kollégáknak, a gyorsíróknak, és azoknak is, akiket itt a teremben hirtelen nem látok, de segítették a munkánkat vagy velünk voltak.
A tavaszi ülésszak várhatóan egynapos ülését június 3-án 13 órára összehívom. Megköszönöm a munkájukat.
Az ülést bezárom. Szép napot kívánok önöknek! Viszontlátásra!
(Az ülés 13 óra 50 perckor ért véget.)
Hegedűs Lorántné s. k. |
Móring József Attila s. k. |
jegyző |
jegyző |
A kiadvány hiteléül:
Dr. Soltész István
az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus
51283 Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 34. ülésnapja 2013. május 29-én, szerdán 51284