Abból is elég volt, hogy másfél millió ember - másfél millió ember! - az, aki a szegénységi küszöb alatt éli a mindennapjait. Ebből is elég volt! Abból is elég volt, hogy ötszázezren éheznek ebben az országban, százezrével a gyermekek. Ebből is elég volt! Ezek nem számok, ezek mind-mind emberek, gyermekek. Na, ebből volt elég, amit önök csináltak három és fél éven keresztül. Abból volt elég, hogy olyan szituációkat hívtak életre, amelyeknek az az eredménye, hogy az emberek messze döntő többsége elszenvedi a mindennapjait. Ebből elég volt, képviselőtársam! Nem érti, nem látja? Nem érzi, hogy mit csináltak három és fél éven keresztül? Nem érzi a felelősségét ennek? (Babák Mihály: Nem erről szól a ma este!) Nem gondolkodik azon, hogy nem porhintést kellene tenni, hanem azon kellene dolgozniuk, hogy az emberek többsége tényleg valójában meg tudja keresni azt a jövedelmet, azt a bért, amivel önmagát el tudja tartani, amivel a lakhatási, az élelmezési költségeit fedezni tudná, a gyógyszerét biztosíthatná? Nem érti, nem érzi, hogy erről szól ez a történet?!

Rogán képviselőtársam meg nem válaszol arra, hogy mi van akkor ezekkel az emberekkel, ezeknek a tömegeknek, ezeknek a sokaságnak a mindennapjaival? Arról, igen, képviselőtársam, arról, hogy ezek az emberek milliószámra szenvedik el a mindennapjaikat? Erről nem akar beszélni? Persze, hogy nem akar, mert nem tud róla beszélni, mert nem tud jót mondani e tekintetben. Mert csak azzal tud szembesülni, hogy azt hívták életre, hogy ott a tetején önöknek igen, nekik meg semmi! Nekik hátat fordítottak, az ő kezüket eltolták, ők nem számítanak önöknek! Na, ez a baj itt! És amikor rezsicsökkentésről beszélnek, akkor is maguk felé hajlik a kezük. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)