Mivel már év vége felé járunk, érdemes kicsit visszatekinteni az idei év eseményeire. Mit is hozott 2013 a felsőoktatás számára? Kezdjük talán a pozitívumokkal! A diáktüntetés hatására a kormány elállt attól a tervtől, hogy brutálisan tovább csökkenti az állami férőhelyek számát. Kétségtelen tény, hogy rendkívül kevés olyan helyzet van, ahol a kormány a társadalmi és szakmai tiltakozás hatására visszatáncolni kényszerült. Illetve volt. Ez olyan volt, és ezt a lépést üdvözöltük is, mert így elkerültük, azt gondolom, a drámai következményeket.

Ám a felsőoktatás helyzete más téren tovább romlott. Eltűntek a hallgatók és eltűntek a források. 140 ezer helyett már csak 90 ezer hallgató jelentkezett a felsőoktatásba. 100 ezer helyett már csak 70 ezer felvételizőt vettek fel. A felsőoktatás 180-190 milliárdos költségvetése lezuhant 120 milliárd közelébe. Az egyetemmentés akadozik, az intézmények szénszünettel kezdték és a hírek szerint szénszünettel is zárják az évet. Kényszerből bezárnak pár hétre a vizsgaidőszak kellős közepén.

A legfrissebb hír az, hogy most hajtották végre a felsőoktatási intézményeket sújtó, milliárdos zárolásokat. Sajnos nem igaz, hogy a korábbi maradványpénzek kiosztása mindenhol fedezte a zárolások összegét, ezért év végére több intézmény kilátástalan helyzetbe került. Joggal teszem fel tehát a kérdést: miért nem védték meg önök a súlyosan forráshiányos felsőoktatást a zárolásoktól?

De beszéljünk a jövőről is! Államtitkár úr legutóbbi, keddi vitánk során hangsúlyozta, hogy a mennyiségi szemlélet helyett a minőség irányába kívánnak lépni. Igen ám, de a kevesebb forrás és a kevesebb hallgató nem a minőség irányába mutat. Amikor kényszerű szénszünetről és zárolásokról szólnak a hírek, akkor nem lehet minőségi felsőoktatásról beszélni, még akkor sem, ha a párt utasítására így kell kommunikálni a kudarcot.

De abban már bizonyára egyetértünk, hogy a minőségi reform más okból is erősen megkérdőjeleződött a felsőoktatásban. Beszéljünk a felsőoktatás legaktuálisabb kérdéseiről! Államtitkár úr, tisztelettel kérdezném: mi történt a legutóbbi kormányülésen? Giró-Szász András kormányszóvivő szerint nem tárgyalták, Balog Zoltán miniszter úr tegnapi mondása szerint tárgyalták a felsőoktatási stratégiát. Most akkor tárgyalták vagy nem tárgyalták? Ha nem tárgyalták, akkor miért nem tárgyalták? Ha tárgyalták, akkor miért nem fogadták el? Mi volt a kormánytagok kifogása? Miért halasztották el a róla való döntést? Miért nem szavaztak?

Balog Zoltán miniszter úr tegnapi oktatási bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a gazdaság egyes szereplői több dolgot is hiányoltak az anyagból, azt ki kell egészíteni. Pedig államtitkár úr azt mondta korábban, hogy ezeket az észrevételeket már régen belerakták a stratégiába.

Azt hiszem, tudom, hogy honnan fúj a szél. Parragh László iparkamarai elnök és az általa képviselt multinacionális vállalatok fúrják a stratégiát. Ők szembemennek a minőségi felsőoktatás koncepciójával, mert csak azt nézik, hogy saját maguknak mi a jó. Azt akarják, hogy a felsőoktatás legyártsa azt a kevés diplomást, akikre nekik szükségük van, a többiek pedig nem számítanak. A mi víziónk - és úgy látom a felsőoktatási stratégia alapján, hogy ebben mi egyetértünk, államtitkár úr -: mi a tudásalapú társadalomban hiszünk, és azt akarjuk, hogy mindenki megkaphassa azt a tudást és készséget, amellyel később sikeres lehet. Ha kell, munkahelyet és szakmát is válthat.

Államtitkár úr legutóbb arra kért engem és a pártomat, hogy mi is tegyünk valamit ezekért a célokért. Ellenzéki pártként megtesszük, amit lehet. Én a nyilvánosság erejével tudok csak küzdeni. Ma el fogok menni Parragh Lászlóhoz, és kérdőre vonom őt. Azt akarom, hogy nyilvánosságot kapjon az is, hogy ő mit akar pontosan. De ön, államtitkár úr, ön mit fog tenni annak érdekében, hogy a stratégiát végre tényleg elfogadja a kormány, és az a hallgatók és a fiatalok jövőjét szolgálja, nem pedig Parragh Lászlóét és az ő oligarcháinak érdekét?

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.