A 22. egy elfogadott módosító javaslatunk, talán az egyetlen érdemi. Ennek persze örülünk, de ezt ki kell emelni, és a Ház támogatását is kérjük. Ez az, hogy az elítélt kötelességei között szerepeljen a képességeinek és a bv-intézet adottságainak megfelelő képzésben, illetve oktatásban részvétel. Később ki fogok térni a munka fontosságára, de sok esetben akár a tanulás vagy a képzésben való részvétel is nemcsak a jutalom kategória lehet, hanem akár egyfajta ráhatással is el kell érni, hogy az elítéltek a tanuláson és a képzésen keresztül is megpróbáljanak visszailleszkedni, és némi kultúrát és képzettséget próbáljunk beléjük tölteni.

A 25. javaslatban arra teszünk javaslatot, hogy a magánelzárás mint büntetés intézménye a jelenlegi szinten maradjon meg, ami az időtartamát illeti. A fegyházban ez jelen pillanatban 30 nap, és 25-re csökkentené a törvényjavaslat, a börtönben 25 nap, és 20-ra csökkenté, a fogházban 15 nap, és 10-re csökkentené a javaslat. Úgy gondoljuk, hogy önmagában az a magyarázat, ami az alkotmányügyi bizottság előtt elhangzott - ami az volt, az Európai Unió többségében vagy az európai államok többségében a magánelzárásnak ilyen maximumai szerepelnek -, bár értem én, viszont én úgy gondolom, hogy a magyar börtönviszonyok között, illetve mivel egyre többen kerülnek börtönbe sokszor egyre brutálisabb bűncselekmények miatt, és sok esetben nem kezelhetőek vagy nehezen kezelhetőek a rossz magaviseletű rabok, nem hatásos vagy nem célszerű csökkenteni a parancsnoknak azt a jogkörét, hogy csak egy rövidebb tartamú magánelzárásra lesz lehetősége a jövőben vagy az új törvény hatálybalépésekor. Ezt nem tudjuk támogatni.

(13.30)

A következő a 29. javaslat, amelyben a csoportos kimaradást legalább ki szeretnénk venni a törvényből. Ráadásul ez kísérő nélkül is megvalósulhat, hiszen a bv-intézet parancsnoka dönti el, hogy a csoportosan eltávozó rabok kísérővel vagy anélkül mehetnek el. Már így is sok az eltávozás és a kimaradás a javaslatban véleményem szerint, és úgy ráadásul, hogy ez nincs kellőképpen súlyozva az elkövető visszailleszkedési kívánalmára, tehát ha kirívóan rossz magatartással nem bír, akkor őt bizony akár ki is engedhetik, és nem kell pluszteljesítményt letennie az asztalra.

Ez megint csak nem annak a társadalmi elvárásnak az irányába hat, hogy minél több rab legyen a börtönben, hanem sajnos azt fogjuk látni, hogy több rab lesz kint akár, mint a jelenlegi rendszerben, és az emberek nem hiszem, hogy egy fegyházra ítélt rabot azzal a joggal szeretnének felruházni, hogy akár kint legyen kísérő nélkül is. Komolyabban kellene venni ezt a szabályozást.

A 31., 32. ajánlási pontokkal zárnám, mert látom, hogy az idő vészesen fogy. Azt szeretnénk érvényre juttatni, hogy a munka ne csak egyfajta jutalom lehessen. Elmondtam a bizottsági ülésen is és az általános vitában is azt a részét, hogy méltányoljuk, hogy a rabmunka terén előrelépések történtek az elmúlt években. Több lehetőségük van a raboknak dolgozni, de ez még mindig jutalomként merül fel, és örülünk neki, hogy legalább akinek erre igénye van, az dolgozhat, viszont tudomásul kell venni, hogy bizonyos elkövetőknek a munka lehet büntetés is. Kint is és bent is. Aki kint sem dolgozott, azt bizony a börtönben akár kényszer útján is erre rá kell szorítani, és minden lehetőséget meg kell teremteni. Mi elmondtuk azt is, hogy az őrzési feltételek esetében az akár bányamunka is lehet, ahonnan nem lehet megszökni, és súlyosabb büntetés-végrehajtási fokozatban lévőknél is alkalmazható, és úgy gondoljuk, hogy a törvényben meg kell jelennie annak, hogy az elvégzett termelőmunka kapcsán kell kialakítani az önellátó és a részben önfenntartó börtönöket.

Hozzáteszem, ebben benne van az a realitásérzékünk is, hogy először, első körben vagy rövid időn belül vagy talán középtávon nem fog megvalósulni az önfenntartó börtön, hiába beszél erről a Fidesz-kormányzat - főleg nem ezzel a javaslattal -, de talán ha elindulunk abba az irányba, hogy mindenkinek munkát kell végeznie, és akár külső munkahelyen is és védett körülmények között, de kötelező jelleggel, akkor ez eljuthat oda, hogy akár bizony ezek a rabok - még a súlyos fokozatban lévők is - tudnak termelni vagy visszaadni a társadalomnak, és ezt bizony akár a büntetés részeként is lehet alkalmazni.

Látom, lejárt az időm. Köszönöm, elnök úr, ennyit szerettem volna mondani. (Taps a Jobbik padsoraiban.)