Nos, az alapvető kérdés az elmúlt negyedszázadban mindvégig az volt, hogy egyfelől meg lehet-e úgy oldani ezt az egész problémát, hogy a nemzetbiztonsági érdekek nem sérülnek, van-e olyan megoldás, amelynél olyan helyzet teremtődik, hogy Magyarország nem válik védtelenné éppen azért, mert felszámolja a saját védelmére szolgáló szervezetet.

(14.00)

Én mindvégig azt mondtam, hogy van ilyen megoldás, ma is ezt mondom. Azt gondolom, hogy egy nagyon határozott és erőteljes lépés az, amit most a kormány lehetővé tett ezzel az indítvánnyal.

Azok közé tartozom, aki a 30. számú indítványnál maga is igennel szavazott, azon egyszerű meggondolásból, mert ha már a lusztráció nem valószínű, hogy megvalósítható, bár én szívem szerint azt mondanám, hogy meg kellene valósítani, de a nyilvánosság lehető legszélesebb, és azt kell mondanom, általánosan elérhetőségét meg kell valósítani. Ebbe semmilyen olyan korlátozást - ami emberi jogilag megengedhető - nem szabad betenni, ami szűkítené ezeket a lehetőségeket.

Az a helyzet, itt ebben az ügyben, szilárd meggyőződésem, hogy valójában mind a két oldal ma ugyanazt akarja. Meg vagyok róla győződve, hogy más és más tónusban, más és más hangnemben, de valamennyien szeretnénk egy tiszta helyzetet teremteni, egy olyan tiszta helyzetet teremteni, ahol valóban nem kellene az elkövetkezendő időben szembenézni újra és újra azzal, hogy az immáron nem csak hozzám képest, önökhöz képest is esetleg fiatalok joggal kérdezik meg: nem lehetett negyedszázad alatt megállapítani, hogy kik voltak a besúgók? Vagy netán a képernyőről vigyorog bele a képébe az illető? Vajon ez megengedhető? Én azt hiszem, hogy a kormány fölismerte, hogy nem.

Azon lehet vitatkozni, és én azt gondolom, ez a demokrácia alapvető szabálya, hogy a törvényen kell-e valamit módosítani, javítani. Én azt hiszem, aki ott volt ma az alkotmányügyi bizottság ülésén, tapasztalta, hogy van szándék arra, hogy ott, ahol jó szándékú, megvalósítható - ez nagyon fontos: megvalósítható - indítványokat terjesztenek elő, azt az én meggyőződésem szerint támogatni kell. Az a helyzet ugyanis, hogy ezt mint egy púpot cipeli ez az ország a hátán.

Azt is ki kell jelentenem, az teljesen elfogadhatatlan, ha bármiféle olyan érveket próbálnánk felhozni, ami ellehetetlenítené a megoldást. De miután a kormány ma elment egészen addig meggyőződésem szerint, ameddig el lehet menni, hogy még a saját nemzetbiztonságát ne veszélyeztesse, én tényleg arra kérem a Jobbik képviselőit, indítványaik fenntartásával nyilván, hogy végül is döntsenek úgy, hogy támogatják ezt az indítványt. Nem hiszem, hogy az helyes lenne, ha ebből kivonulna a parlamentben bármelyik jobboldali irányzat. Mi, kisgazdák azért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk ezt a javaslatot, mert szilárd meggyőződésem, hogy nincs esély arra, hogy a bekövetkező jó néhány esztendőben ennél jobb vagy sokkal jobb indítvány idekerüljön a Ház elé. Ma ez a realitás.

Én is el tudtam volna képzelni ezelőtt 10-15 évvel vagy akár 20 évvel egy ennél sokkal keményebb, határozottabb fellépést ebben az ügyben. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy mi nem lehetünk azonosak azokkal, akik a történelmi múltat úgy próbálják visszahozni, hogy a történelmi múltból olyasféléket merítenek, amelyekből csak egyéni érdekek jelenhetnek meg. Mi inkább arra törekszünk most, hogy egy olyan igazságos megoldást találjunk, ahol világossá válik, hogy kik azok, akik mindezekben vétkesek voltak, bűnösök voltak.

Nyomatékkal szeretném végezetül leszögezni, hogy az én meggyőződésem szerint nincs nagyobb vétek és nagyobb bűn ma, mint éppen az, aki a barátját, aki az ott lévő testvérét akár, a hozzátartozóját vagy a hozzá barátsággal fordulókat beárulta, bejelentette. Erre meggyőződésem szerint nincs mentség; az időmúlás sem az, a kormány nem tekinti annak. Én arra kérem most már a Ház mindegyik oldalát, támogassa ezt az indítványt. (Dr. Rétvári Bence tapsol.)