HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, alelnök úr. Pócs képviselő úr szavai mellett én sem igazán tudok elmenni szó nélkül. Képviselő úr, több tiszteletet szeretnénk kérni a nőknek. Nagyon remélem, hogy a három gyermekét felnevelő feleségével kicsit több tisztelettel szokott beszélni otthon. Azt gondolom, ha a mai mutatványát elmeséli otthon este, valószínűleg nem rakja zsebre azt, amit kapni fog ezért. De vacsorát biztos nem adnék magának! (Derültség az MSZP padsoraiból. ? Dr. Bárándy Gergely: Lehet, ő sem képviselőként van jelen!)

Most pedig áttérnék a termékdíjra és az adótörvényre. Önök szerint átlátható és egyszerűsített kategorizálási rendszer, amit létrehoztak, ez egy jobb környezetszemléletű megoldás. Önök számára a környezetvédelem, mint kiderült, egyszerű pénzbehajtás, olyan egyszerű pénzbehajtás, amely majd megint csak az embereken fog lecsapódni, mint láttuk eddig már számos esetben az elmúlt időszakban. Kedves képviselőtársaim, a kormánypárti képviselők ugye nem gondolják, hogy ezt majd nem az állampolgárokkal fogják megfizettetni? Hiszen szegény vállalkozók, akik eddig forgalmazóként jóhiszeműen álltak a dolgokhoz, már nem tudják benyelni ezeket az adókat, amiket önök létrehoznak ezzel a törvénnyel, vagy amelyeket kiterjesztenek a termékekre.

Önök ezekkel a termékdíj-kiterjesztésekkel, mint ahogy több képviselőtársam is már elmondta, a tisztítószerekre, tusfürdőkre, szappanokra, mosószerekre is kiterjesztik a termékdíjat. Ugye, képviselőtársaim, ezek azok, amelyek a mindennapokban megkerülhetetlenek egy családban és egy egyszerű ember számára is. Tudják, ha ezt az ember nem tudja megfizetni, az nagyon-nagyon komoly hatással lesz az ő egészségére is.

(17.30)

Amilyen állapotban van a magyar közegészségügy és az egészségügy rendszere, ez meg fogja hosszabbítani a szakellátásokban a várólistákat. Sokkal később fognak az emberek odajutni az egészségügyi intézményekbe. Tudják, pont azokat az embereket sarcolják meg, akik a legkevésbé tudják kifizetni ezeket a termékeket.

Elhiszem képviselő urak és Tállai képviselő úr is, hogy önöknek nem gond ez a 30-40 forintos emelés. Akiknek 40-50 ezer forintból kell megélni havonta, azoknak igen, gondot fog jelenteni. Nagyon-nagyon sok ember elmondta nekem otthon is, hogy oké, hogy 700 forinttal, most azt mondják, hogy maximalizálják ezt az adót, amit internetadóként vezetnek most be, de ugye, ez egy nettó összeg. Ez több mint ezer forint lesz. És tudják, képviselőtársaim, a legtöbb ember számára ez az ezer forint már nagyon-nagyon sokat jelent. Ha a többi termék adója is idejön, akkor az már számottevő lesz számukra.

Ami engem a legjobban megdöbbentett, hogy őszinte legyek, az a műanyagból készült műnövények adózását befolyásoló adónem. Tudják, képviselőtársaim, amikor az embernek az egyik legszomorúbb időszaka jön el, és el kell készíttetnie a sírcsokrot és a koszorút, akkor nagyon-nagyon rossz (Tállai András: Január 1-től hatályos!), amikor pluszban majd érezni fogják az emberek, hogy ezeket a termékeket önök megadóztatták, és tudják, azon kisnyugdíjasok és kiskeresetűek vesznek ilyen koszorúkat, akik nem tehetik meg azt, hogy élő virágból készíttessenek maguknak koszorút. Képviselőtársaim, így a halottak napja előtt ez egy elég morbid húzás önöktől.

Még egy apróság, amire szeretném felhívni a figyelmüket. Önök az előző évi költségvetésben 60 milliárd bevételt vártak a termékdíjból, ebből 53 milliárd be is jött. Környezetvédelemre ebből 12 milliárd forintot költöttek. Képviselőtársaim, ez pont olyan, mint a parlagfű 1 százalék: eltűnt az óriási költségvetésben, és nem arra lett felhasználva, mint amire az emberek adják, mint amire az emberek befizetik. Ha az emberek azt látnák, hogy maguk normálisan használják fel a költségvetési pénzt, és amire szánják az emberek, arra megy el, akkor valószínűleg sokkal szívesebben adnák az utolsó forintjaikat is önöknek.

Önök egyáltalán nem értik azt, hogy min háborognak most a fiatalok az utcán. Önök egyáltalán nem értik, hogy azok a fiatalok, akik a demokráciában nőttek fel, azok számára a 700 forintos nettó maximált netadó pont 700 forinttal több, mint ami elfogadható számukra. Úgyhogy fél óra múlva majd láthatják azt a tömeget, aki önök ellen mozdul most meg, és láthatják majd azt a tömeget, akik mindent megtesznek majd azért, hogy újra demokrácia legyen ebben az országban.

Kérem szépen Pócs képviselő urat még egyszer, hogy kövesse meg Bangóné Borbély Ildikót, vonja vissza a szavait, vagy pedig fáradjon haza, és mesélje el a feleségének, amiket elmondott. Azt gondolom, meg lesz annak az eredménye. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage