BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanúgy zajlott ez a vita, mint ahogy az elmúlt 24 évben általában az adótörvényről szóló vita zajlott: a kormánypártok védték a kormány által beterjesztett adótörvényt, az ellenzék pedig támadta. Azt gondolom, mindenki megtette a maga dolgát, lassan a végére fogunk érni.

Egyetlen dologban azért különbözött ez a dolog. Bár az MSZP-sek folyamatosan a demokráciáról szónokoltak, hogy nincs, meg diktatúra, érdekes módon a választásokon elért létszámukhoz mérten dupla időkeretben beszélhettek. Ne haragudjanak meg, de azt gondolom, hogy nem demokráciákban ez nem sűrűn fordul elő. Tehát úgy látszik, hogy a kétharmados többség, amely elfogadta az új házszabályt önökkel együtt, jól rendelkezett akkor, amikor lehetőséget adott arra, hogy a frakciók néha kérjenek lehetőséget arra, hogy duplán beszélhessenek, az idejüket duplán használhassák fel.

Tehát azt kell mondjam, hogy ettől függetlenül az összes többi dolog pont úgy zajlott, ahogy máskor szokott. Voltak, akik arról beszéltek, hogy a NAV-val problémák vannak, mert gyanúba keveredtek külföldön. Voltak, akik arról beszéltek, hogy a NAV-val problémák vannak, mert vegzálják a vállalkozásokat, és be akarják hajtani az adót. Majd előbb-utóbb eldöntődik az, hogy az ellenzéki oldalon melyik a jó, hogyha a NAV végzi a dolgát, vagy pedig hogyha az ellenkezőjét állítják, hogy nem végzi a dolgát. Aztán volt, akinek az a problémája volt, hogy állítólag nem lehet birka- és kecskehúst venni vidéken. Jelentem, hogy lehet, nyugodtan jöjjenek le vidékre, akár az én választókörzetembe, és lehet ilyen húsokat venni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.)

Aztán volt, aki a lakosokat féltette a telekommunikációs adótól, és volt egy másik úr, Korózs Lajos, aki meg a kis szolgáltatókat féltette. Ezt is el kellene dönteni, hogy most akkor ki van veszélyben önök szerint, a lakosok vagy a kis szolgáltatók (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Csak kiemelte!), mert ha a kis szolgáltatók, akkor azok fognak fizetni telekommunikációs adót, ahogy mi mondjuk, ha a lakosok, akkor meg nem lehetnek veszélyben a kis szolgáltatók, mert akkor nem ők fizetnek. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mind a kettő.)

Meg kell mondjam őszintén, hogy azt tanultam édesapámtól, hogy mindig csak a tényekről beszéljünk, és miután itt többen a mai vitában azt állították, hogy a szolgáltatók a távközlési adót eddig is áthárították, ezután is át fogják hárítani, védhetetlen, ezért úgy gondoltam, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. Én egy olyan telefonközösségnek vagyok a tagja, amely nem tipikus nyilván Magyarországon, de több ilyen is van. Ennek a közösségnek több mint 800 tagja van, tehát nem egy embernek a számlájáról fogok beszélni, hanem egy 800 fős közösség számlájáról. Ennek a közösségnek 2011-ben is volt telefonszámlája, és 2014-ben is van telefonszámlája. Ha jól tudom, akkor 2012. január 1-jétől van telekommunikációs adó, amit önök szerint áthárítottak a cégek.

Nézzük a tényeket! Ez a közösség 2011-ben 2800 forint alapdíjat fizetett. 2014-ben még mindig 2800 forint alapdíjat fizet. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: És a költségei?) Kedvezményes körzetdíjat 300 forintot fizetett 2011-ben, és lám, 2014-ben is 300 forintot fizet. A csoport a csoportért fizetett 200 forintot 2011-ben. 2014-re ez fölment 300 forintra, tehát itt már 100 forintos emelkedés van. 2011-ben nem volt inflációt követő díj, de mint tudjuk, most van olyan, hogy inflációt követő díj. Ez 41 forint óránként beszélgetések esetén. Az internet akkor 384 forintba került, igaz, hogy 20 megabájt. Ma ugyanennek a csoportnak 100 megabájtos internetje van, és 792 forintba kerül. Ha ezt beszorozzuk, akkor talán olcsóbb is lett az internet, mint amennyi volt, hiszen ötszöröse kerül kevesebbe.

Az SMS ugyanannyiba kerül most is, 20 forintba, mint 2011-ben, bármelyik hálózatba küldi. A percdíjak ? és itt rögtön megdöbbenhetünk, hiszen önök szerint áthárították a díjakat. Kérem szépen, 2011-ben 24 forintért beszéltek egy percet ebben a közösségben ? még egyszer mondom, 800 emberről van szó ?, 2014-ben 12 forintért. Akárhogy is számoljuk, ez a fele. Ha megnézzük, hogy ha egy óra hosszát telefonál valaki, az nem olyan sok egy hónapban, azt gondolom, tehát ha egy óra hosszát telefonál valaki, akkor 2011-ben fizetett 1440 forintot. Ezzel szemben, ha ugyanez a személy 2014-ben beszél egy óra hosszát, 60 percet, akkor 720 forintot fizet.

Ha az összes díjat összeadjuk, 2014-ben az összes díjat összeadjuk, és levesszük a havi díjkedvezményeket, ami 2011-ben is meg ’14-ben is 1400 forint volt, akkor 3553 forintra jön ki a telefonszámla, míg ha 2011-et nézzük, akkor 3724 forintra. Akárhogy is nézem, de 2011-ben 171 forinttal többe került a telefonszámla, mint 2014-ben. Szeretném megkérdezni önöket, hogy hol van a telekommunikációs adó, amit 2012-től önök szerint áthárítottak.

Biztos vagyok benne, hogy természetesen tudnak olyan példát mondani, ahol ez esetlegesen bebizonyítható, hogy megtörtént, olyan díjcsomagot, de ne állítsák azt, hogy a szolgáltatók egy az egyben áthárították a telekommunikációs adót, és át fogják hárítani az esetlegesen bevezetendő újabb telekommunikációs adót, mert nem hárították át. (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.) Minden egyes esetben biztos, hogy nem, mert Magyarországon legalább 800 telefon-előfizetőnél ez nem történt meg. És abban is biztos vagyok, hogy ez nemcsak 800 előfizető, hanem ennél sokkal több, én ennek a 800 előfizetőnek a tagja vagyok, így tudom ezt elmondani önöknek. (Novák Előd: Jó, de ez a Fidesz-flotta!) Ez nem a Fidesz-flotta, jelzem önöknek, ez még véletlenül sem a Fidesz-flotta, tehát nagy tévedésben vannak, ez Kétpó község önkormányzatának flottája, és ilyen flottája lehet bárki másnak is. (Dr. Bárándy Gergely: Fideszes önkormányzat flottája!)

Természetesen szeretném a jegyzőkönyv kedvéért meg az önök kedvéért elmondani, hogy nagyon szívesen bemutatom a számlákat is, ha akarják látni, meg tudják tekinteni. Természetesen azokat a személyiségi jogokat sértő dolgokat kivesszük belőle, ami a névre és egyebekre vonatkozik, de az összes többi anyagot szívesen a képviselőtársaim rendelkezésére bocsátom. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.) A szolgáltatót is levesszük róla természetesen, legyen nyugodt, de nagyon szívesen bemutatjuk.

Tehát azt kérem önöktől, hogy ne általánosítsanak, ne állítsanak olyat, ami nem igaz. A telekommunikációs adót minden esetben minden szolgáltatónál nem tudták áthárítani a lakosokra, mert a telefonálás olcsóbb lett. Én most számokkal bizonyítottam, egy óra telefonálás ebben a közösségben 171 forinttal lett olcsóbb. Azt gondolom, hogy ez pontosan így lesz, ha bevezetődik a telekommunikációs adó emelése. Hogy ez bevezetődik vagy nem, az meg még szerintem a jövő kérdése. Az adótörvényekről november közepén szavazunk, addig még sokat fogunk erről beszélni szerintem, sok tárgyalás lesz.

(18.20)

Én mindenkit nyugalomra intenék és arra, hogy ha véleménye van, akkor azt inkább tárgyalások alatt beszélje meg és ne az utcán, mert könnyű interneten és egyéb kommunikációs eszközökön a fiatalságot elbutítani és azt mondani nekik, hogy menjetek, mert nektek ennyivel meg annyival emelkedni fog a telefondíjatok. De ahogy itt elmondtam, ez nem igaz, mert nem emelkedik, mint ahogy eddig sem emelkedett. Tehát lehet azt mondani a fiataloknak, hogy rohanjanak az utcára, mert nem fognak tudni internetezni, csak ez nem igaz, mert fognak tudni internetezni, és nem tudják áthárítani a költségeket a szolgáltatók, mert eddig sem tudták. Ha két év alatt, három év alatt nem tudták, akkor ezután sem tudják.

Ez a bizonyíték arra, amit Tállai András államtitkár úr mondott, hogy eddig is megvédtük a szolgáltatókat ettől az adótól, ezután is meg fogjuk tudni védeni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage