Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kicsit sajnálom, hogy véget ér ez a vita, hiszen az izgalmak egy részét a végére tartogatta a kormányoldal. Én nagyon tisztelem azokat a képviselőket, akik ezt végigülték, de azért interneten elbutított és lázított fiataloknak nevezni azokat, akik tüntetésen, demonstráción hangot adtak a véleményüknek, legalábbis véleményes. Én a szubjektív és magánvéleményemet megtartanám magamnak, mert itt a Jobbik képviselőjeként állok, de az biztos, hogy nagyon benézte a kormány az úgynevezett internetadót, ha pedig ilyen megnyilvánulásai lesznek a jövőben, akkor még jobban be fogja nézni. Tehát ebben az esetben a legjobb lenne talán otthon hátradőlni a Fidesz felső vezetésének, meginni egy jó kávét, és átgondolni azt, hogy mit rontottak el az utóbbi hetekben, hiszen teljes mértékben látható, hogy egy elefántcsonttoronyban ülnek. Tökéletesen látható, hogy fogalmuk sincs a magyar rögvalóságról ebben a kérdésben. Nem akarok senkit lebecsülni, minősíteni sem szeretnék, de az látható, aki interneten lázított fiatalokat vizionál, az egészen elképesztő módon nem érti a jelenlegi társadalmi mozgásokat.

Látnunk kell azt, hogy el lehet itt mondani államtitkári székből, képviselői székből is, hogy nem történnek áthárítások. Én nagyon gyorsan a világháló segítségével, amit egyelőre még bónuszadó-mentesen használhatok, kikerestem egy 2013 őszi elemzést, ugyanis a 2012-es távközlési adó bevezetését követően ezt 2013 őszétől emelte a kormányzat. Ennek az emelésnek a bejelentését követően, de még az áthárításokat megelőzően jelent meg az, hogy 2013. november 1-jétől emelkednek a hálózaton belüli és kívüli percdíjak, valamint az SMS-díjak mind a lakossági, mind az üzleti ügyfelek számára, mind a három nagy szolgáltatónál. Tudja, képviselő úr, hogy miben volt különbség a három nagy szolgáltató között? Abban, hogy kettő ezt már meglépte a bejelentést követően rögtön, a másik pedig pár héttel később.

Lehet hozni 800 fős példákat, lehet hozni nagyvárosi példákat is, én nem vitatom, hogy ezek így vannak, de reprezentatív mintának és bizonyítéknak ne tekintsük őket, mert ez nem bizonyíték, csak ígéret. Országosan látható, hogy egészen más volt a helyzet. Országosan a helyzet az volt, hogy bizony ezeket a terheket szinte teljes egészében áthárították. Arra pedig sem ön, sem az államtitkár nem tudott egy szót sem reagálni, hogy mi történt a tranzakciós illeték mértékén felüli brutális áthárításokkal, ami a lakosságot érte. A probléma az, hogy ebben a csomagban, amit letettek önök elénk, fogalmuk sincs arról, hogy micsoda csapdák rejtőznek. Tehát az az elefántcsonttoronyba zárkózás, amit itt ma tanúsítottak, önökre nézve a leginkább szomorú, hiszen nem látják a saját jövőjüket. Minden hasonló módon működő hatalom megbukik, a kérdés csak az, hogy mikor.

Most jönne az a stratégiai pont, amikor hátra kéne dőlniük otthon és átgondolni ezt az egészet, hiszen ha tényleg interneten lázított fiatalokat vizionálnak, akkor nagyon nagy a baj az önök háza táján. Egy Jobbik-kormány vagy bármilyen kormány ezt képes lehet helyre tenni, de ennyire nem látni a rögvalóságot egészen elképesztő, még a magyar parlamentarizmus történetének ismeretében és az utóbbi 24 év tekintetében is. Talán a gyurcsányi 2006-os időszak volt ehhez hasonló, amikor ennyire nem volt fogalma az aktuális vezetésnek arról, hogy mi folyik a saját országában.

Még egyszer mondom, lehetne itt konstruktív vitát folytatni, lehetne ajánlásokról beszélni. Én magam egy, a termelést támogató adórendszert szeretnék önöknek javasolni, az adórendszer olyan fokú átalakítását, ami nem az egyre kisebb torta szeletei fölötti marakodást teszi lehetővé, hanem az egész torta méretét növeli, és akkor talán sokkal kisebb viták adódnak majd abból, hogy a különböző szektorális adókkal mit csináljunk.

A végső cél csak az lehet, hogy Magyarországon az egész torta mérete növekedjen, ehhez viszont az ipart, a mezőgazdaságot, a turizmust támogató adórendszerre van szükség, amelyek által új munkahelyek jönnek létre, további hozzáadott érték jön létre, és ha így a közös torta mérete növekszik, akkor talán több marad a legfontosabbra, a családpolitikára és arra, hogy végre több gyermek szülessen Magyarországon, hiszen minden egyes adópolitikai intézkedést ennek a szent célnak kellene alávetni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage